Bevezető, specifikációk
Már közel három év eltelt azóta, hogy megírtuk a PCI Express 4.0 szabvány véglegesítéséről és annak újításairól szóló hírünket, azóta pedig rengeteg PCIe 4.0 interfészen kommunikáló SSD bejelentéséről tájékoztattuk olvasóinkat, ám az első ilyen adattároló teszteslésére egészen mostanáig kellett várnunk.
Hirdetés
Így viszont idejét éreztük, hogy frissítsük megszokott tesztplatformunkat, felkészítve a PCIe 4.0 csatolós SSD-k fogadására, hiszen már a felhasználói piacon is egyre elterjedtebbek ezek a megoldások. Legelső ilyen tesztalanyunk a Patriot tavaly bemutatott üdvöskéje, a Viper VP4100, konkrétabban annak 1 TB kapacitású verziója – a meghajtó emellett elérhető még 500 GB-os és 2 TB-os kivitelben is, bár kisebbet (cikkünk írásakor) nem találtuk meg a hazai piacon.
Már a dobozt kézbe véve is érezhetjük, hogy nem egy olcsó SSD-vel van dolgunk, hiszen a bliszteres csomagolás helyett egy nagyjából kártyapakli méretű kartondobozzal találjuk szembe magunkat. A doboz fedelét könyvszerűen ki tudjuk nyitni, de ezt csak akkor tegyük, ha a fontosabb tulajdonságokat szeretnénk elolvasni és gyönyörködnénk az adattároló tetejében, azt kivenni ugyanis csak a dobozt oldalról megbontva tudjuk.
A kartonon belül egy átlátszó, keményebb műanyagban ücsörgő, M.2-2280 méretű SSD kék NYÁK-lapjára már előre felszereltek nekünk egy fekete színű, alumíniumból készült hűtőbordát, amit nem is tudunk levenni róla, vagyis ha az új meghajtóhoz most vennénk új alaplapot is, lehetőleg olyan modellt válasszunk, ami nem rendelkezik gyári hűtőbordával, hiszen azt biztosan nem tudjuk majd használni.
A fentiekből következően tehát nem volt közvetlen rálátásunk a különböző chipekre, de az általunk kinyert, valamint a gyártó által közölt információk alapján biztosan tudjuk, hogy az SSD fedélzetén 96 rétegű, Toshiba gyártmányú BiCS4 3D TLC NAND flash tárolók dolgoznak, melyeknek egy Phison PS5016-E16 kontroller dirigál. Fontos tudnivaló még, hogy a meghajtó NVMe 1.3 protokollt és – ahogy azt már említettük – PCIe 4.0 x4 interfészt használ, továbbá a repertoár részét képezi még 1 GB DRAM, valamint az SLC caching is.
Patriot Viper VP4100 | 500 GB | 1 TB | 2 TB |
---|---|---|---|
Kontroller | Phison PS5016-E16 | ||
Flash chip | Toshiba BiCS4 3D TLC NAND flash, 96 rétegű | ||
SLC caching | Igen | ||
DRAM | 512 MB | 1 GB | 2 GB |
Csatolófelület | PCI Express 4.0 x4, NVMe 1.3 | ||
Szabvány | M.2-2280 | ||
Max. szekvenciális olvasás/írás | max. 5000/2500 MB/s | max. 5000/4400 MB/s | |
Max. véletlenszerű 4 kB-os olvasás/írás | max. 400 000/550 000 IOPS | max. 800 000/800 000 IOPS | |
Hardveres titkosítás | Nincs | ||
Max. írásmennyiség | 850 TBW | 1800 TBW | 3600 TBW |
Fogyasztás (gyári érték) | n. a. | ||
Tömeg | 25 g | ||
Modellszám | VP4100-500GM28H | VP4100-1TBM28H | VP4100-2TBM28H |
Termék honlapja | Viper VP4100 | ||
Garancia | 3 év | 5 év | |
Ár | kb. 47 000 forint | 76 890 forint | 153 990 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!