Acer Iconia W510 és W700: Windows 8-as tabletek csatája

Acer Iconia W510

Az Acer kapva kapott lehetőségen, és az elsők között jelentett be Windows 8-ra épülő tableteket. Pontosabban két Iconia modellt, az Intel Atomra épülő W510-et, valamint az Intel Core i processzoros W700-at, melyekből többféle változat érhető el a boltok polcain. Például az elsőként említett W510 kapható lesz opcionálisan 3G modemmel (W511 számozással) vagy éppenséggel Windows 8 Pro operációs rendszerrel, NFC-vel és TPM-mel (W510P). Egyvalami azonban nem fog különbözni ezeknél a modelleknél: a felépítés.

A W510 egy 10,1"-es érintőkijelzővel rendelkező tablet, ami annak ellenére, hogy gyökeresen más hardvert kapott és teljesen eltérő operációs rendszert futtat, mint a megszokott androidos vagy almás tabletek, mégis kívülről az előlapon található, érintőgombként is funkcionáló Windows emblémát leszámítva nem igazán különbözik attól, amit széles körben ismerhetünk már ezen a fronton. Külsőre igen kellemes fogású és külsejű eszközzel van dolgunk még annak ellenére is, hogy csupa műanyagból készült. Az előlap fehér kerete tetszetős, jól megy a tabletet uraló (kikapcsolt állapotban) fekete kijelzőhöz. Ha jól megfigyeljük, a kijelzőkeret felső sávjában kapunk még egy 2 megapixeles előlapi kamerát, valamint ide rakták az adaptív fényerőszabályzáshoz szükséges szenzort is.

A hátlap az előlappal ellentétben már ezüstbe burkolózik, de itt sem találtunk kivetnivalót. Felül a 8 megapixeles kamera, a hozzá tartozó LED-es segédfény és a mikrofon kapott helyet, ezenkívül egy nem túlságosan tolakodó Acer logót és pár matricát láthatunk. Ami a külsőségeket illeti, a keményebb csavargatást jobb hanyagolni, mert bár a ház ellenáll, de ezt szemmel láthatóan nem viseli túl jól. Normál használat közben ezzel nem lesz gond, de ha lehet, szöget azért ne verjünk be vele.

A termék oldalnézetből sem kínál roppant nagy izgalmakat – ahogy a tabletek általában –, de a meglévő gombokat, csatlakozókat és interfészeket (microSD, micro HDMI, microUSB stb.) a minél vékonyabb kialakításnak, azaz a hordozhatóságnak rendelték alá, tehát például teljes méretű USB-t nem kapunk.

Ha mégis teljes USB portra vágynánk, azt a billentyűzettel és touchpaddal ellátott dokkolón megkaphatjuk, a W510-nél ugyanis ez is benne van az alapfelszereltségben. Roppant kiváló ötlet, hogy a dokkolóba még egy akkut sikerült bepasszírozni, ami megegyezik a tablet akkujának kapacitásával, ennek köszönhetően az akkumulátoros üzemidő megduplázható. Cserébe a szerelvény jóval vastagabbá (8,8 + 9,9 mm) és nehezebbé válik (összesen 1260 gramm).

A dokkoló legfontosabb pontja a csatlakozósín, ami masszív darab, pedig műanyagból készült, és bársonyos bélést kapott a karcolások elkerülése végett. A tablet és a dokkoló csatlakoztatása gyerekjáték, minden könnyen a helyére csusszan, a reteszelés is stabil, kioldása pedig egyszerű. A találkozási pont ugyanakkor nem túl passzentos, így némi remegést enged a behelyezett tabletnek. A másik fontos pont a zsanér, ami szintén kellően masszívra sikeredett, és lehetővé teszi, hogy a kijelzőt (vagyis a tabletet) 180 fokba, vagy akár annál tovább, nagyjából 275 fokig is kihajtsuk. Ekkor a billentyűzet alulra kerül és a dokkoló ilyenkor mintegy állványként funkcionál. Arra viszont figyelni kell, hogy a dokkolóba helyezve a tabletet a súlypont magasra kerül, így bizonyos nyitási szög után (130-140 fok körül) az egész szerelvény hátrabillen.

Acer Iconia W700

Második tesztalanyunk az Intel Ivy Bridge (jelen esetben Core i5) processzorra épülő Iconia W700, ami külsőleg rengeteg hasonlóságot mutat a W510-zel, mégis robusztusabb eszköz benyomását kelti. Ez a modell már a 11,6"-es ligában játszik, de nemcsak szélesebb a W510-nél, hanem vaskosabb is, ennek fényében nem nagy meglepetés, hogy tömegét tekintve is jelentősen nehezebb, mint atomos testvére.

Az alapvetően ezüst színű alumíniumból készült ház fogási érzete nem rossz, de az egy kilogrammhoz közeli tömeg már nehézsúlyú versenyzőről árulkodik. Az elmaradhatatlan Windows gomb itt is fellelhető az előlapon, méghozzá fizikai gomb formájában (a W510-en érintőgomb van), és az előlapi 1,2 megapixeles kamerát sem felejtették el, ugyanakkor fényérzékelő nincs.

A hátoldal itt még kevésbé izgalmas, mint a kistestvérnél. Az 5 megapixeles szenzor optikája a sarokba került, de mellette csak a mikrofon nyílása fedezhető fel, villanónak, segédfénynek nyoma sincs. Annyit meg kell említeni, hogy a W700 merevebb, mint kistestvére, de szöget ezzel se verjünk be, mert kár lenne a szép alumíniumburkolatért.

Az oldalát vizsgálva látható, hogy a W700-ra már ráfért a normál méretű USB 3.0-s csatlakozó, így ennek micro változatát elhagyták, csak a micro HDMI maradt. Sajnos kártyaolvasó semmilyen formában nem kapott helyet

A készülék alján tabletekhez képest méretes hangszórónyílások foglalnak helyet, a tetején pedig még ennél is nagyobb szellőzőnyílások trónolnak. Szükség is lesz ezekre, mert a W700-ban lévő CPU-hűtése aktív, tehát ventilátorral történik, így ezek a nyílások állnak a légkeringetés szolgálatában.

A W700 sem érkezik kiegészítő nélkül, ám itt szó sincs jópofa billentyűzetes vagy akkumulátoros dokkolóról, hanem egy állványos bölcsőt kapunk, asztali használatra optimalizálva. Ezt elhelyezhetjük állva vagy fektetve, a beépített USB 3.0-s elosztóval pedig három darab portjára bármilyen USB-s eszközt csatlakoztathatunk. Például beviteli eszközöket, ugyanis a W700-at alapesetben csak tapogatással használhatjuk – az ezt helyettesítő vagy kiegészítő opcionális eszközökre még visszatérünk.

Belső és teljesítmény

Termék megnevezése Acer Iconia W510 Acer Iconia W700
Operációs rendszer Windows 8 (32 bites) Windows 8 (64 bites)
Processzor típusa Intel Atom Z2760 Intel Core i5-3317U
CPU paraméterek 2 mag / 4 szál, 1,8 GHz, 2 MB L2 gyorsítótár 2 mag / 4 szál, 1,7 GHz (Turbo: 2,6 GHz), 3 MB L3 gyorsítótár
GPU PowerVR SGX545 Intel HD Graphics 4000
Memória 2 GB LPDDR2-800 (egycsatornás) 4 GB DDR3-1333 (kétcsatornás)
Háttértár 32/64 GB MMC 64/128 GB SSD
Kijelző 10,1 hüvelykes, IPS érintőpanel (ötujjas), 1366x768 pixel felbontással 11,6 hüvelykes, IPS érintőpanel (tízujjas), 1920x1080 pixel felbontással
Kamera 2,0 MP előlapi
8,0 MP hátlapi, vakuval
1,2 MP előlapi
5 MP hátlapi
Hangszórók sztereó (Dolby) sztereó (Dolby)
Kommunikáció Broadcom IEEE 802.11a/b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 4.0, opcionális NFC (W510P) Atheros IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 4.0
Interfész - összevont audio ki- és bemenet (3,5 mm jack)
- mikrofon
- micro HDMI
- microSD kártyaolvasó
- micro USB
- USB 2.0 a dokkolón
- összevont audio ki- és bemenet (3,5 mm jack)
- mikrofon
- micro HDMI
- USB 3.0
- további 3 db USB 3.0 a dokkolón
Érzékelők - gyorsulásmérő
- fényérzékelő
- giroszkóp
- e-iránytű
- gyorsulásmérő
- giroszkóp
- e-iránytű
Méret Tablet: 258,5 x 176,5 x 8,8 mm
Dokkoló: 258,5 x 186,5 x 9,9 mm
295 x 191 x 11,9 mm – dokkoló nélkül
Tömeg 580 g tablet + 680 g dokkoló 950 g
Akkumulátor 2 cellás 27 Wh lítiumpolimer + 2 cellás 27 Wh lítiumpolimer a dokkolóban 3 cellás 54 Wh lítiumpolimer
Extrák dokkoló billentyűzettel, touchpaddel, 22 Wh-s akkuval és USB csatlakozóval; dokkolóbölcső 3 db USB 3.0 csatlakozóval
Gyártó honlapja www.acer.hu www.acer.hu
Termék honlapja Acer Iconia W510 Acer Iconia W700
Fogyasztói ár 199 990 Ft (64 GB) / 219 990 Ft (W511: 64 GB + 3G) / 239 990 Ft (W510P: Win 8 Pro, táska, NFC, stylus)  239 990 Ft (64 GB) / 259 990 (128 GB) / 289 990 Ft (W700P: 128 GB, Win 8 Pro, táska, stylus)
Garancia 1 év 1 év

Mindkét tablet x86-os architektúrára, pontosabban Intel processzorokra épül, de lényegében a két táblagép közötti legfontosabb különbséget pontosan a CPU típusa adja. Míg a W510-ben az Intel rendkívül alacsony fogyasztású (1,7 W TDP) kétmagos Atom processzora végzi a számításokat, addig a W700-ban a notebookokból ismerős 17 W-os TDP osztályba sorolt, szintén kétmagos Ivy Bridge Core i5 számol. Az Atom és az Ivy Bridge jelentősen eltérő belső felépítéssel rendelkezik, ami nemcsak a fogyasztásban nyilvánul meg, hanem a teljesítményben is, így az Atom kétmagos felépítése és 1,8 GHz-es órajele ne tévesszen meg senkit!

A Z2760 jelzésű Clover Trail kódnevű központi egység meglehetősen sokat szerepelt a napi hírekben, amit a benne található PowerVR IGP-nek köszönhet, ugyanis ez nem az Intel, hanem az Imagination Technologies terméke. Azé a vállalaté, aki az utolsó generációs Intel netbookok CPU-iba (ismertebb nevén Cedar Trail) is szállította grafikus megoldását nem túl sok sikerrel – köszönhetően a borzasztóan rossz meghajtóprogramoknak. A meglehetősen összetett történettel, ami egyébként kihatással van a Windows 8 terméktámogatásra is, most nem untatnánk az olvasókat e teszt keretein belül, de akit mégis érdekel, hírünkben elolvashatja.

Processzor megnevezése Intel Atom Z2760 (W510) Intel Core i5-3317U (W700) Intel Core i5-3317U (notebook)
CPU órajele 1,8 GHz 1,70/2,60 GHz 1,70/2,60 GHz
Magok/szálak száma 2/4 2/4 2/4
Gyorsítótár 2 MB L2 cache 3 MB L3 cache 3 MB L3 cache
AIDA64 – CPU Queen 8436 16 926 16 929
AIDA64 – CPU PhotoWorxx 1651 23 022 23 584
AIDA64 – CPU Zlib (kB/s) 37,9 93,9 98
AIDA64 – CPU Hash (MB/s) 361 929 973
AIDA64 – FPU VP8  n. a. (hibával leállt) 2225 1542
AIDA64 – FPU Julia 1236 5834 6330
AIDA64 – FPU Mandel 382 3076 3349
AIDA64 – FPU SinJulia 458 1581 1611
Renderelés – Cinebench 10 1 CPU 561 4495 4380
Renderelés – Cinebench 10 x CPU 1693 8185 9119
Renderelés – Cinebench 11 CPU 0,55 2,27 2,27
Tömörítés – 7-zip benchmark (MIPS) 2062 7439 7130
Kitömörítés – 7-zip benchmark (MISP) 3358 4317 7240
Memóriatesztek – AIDA64 1 x 2 GB LPDDR2-800 2 x 2 GB DDR3-1333 2 x 2 GB DDR3-1600
AIDA64 v2.30 olvasás (MB/s) 4242 14 193 15 325
AIDA64 v2.30 írás (MB/s) 3120 13 347 14 405
AIDA64 v2.30 másolás (MB/s) 3246 15 485 16 518
AIDA64 v2.30 késleltetés (ns) 115,6 56,1 55

A W700-ban lapuló Ivy Bridge Core i5 processzor és a HD 4000 IGP nem ismeretlen, hiszen számos notebookba és ultrabookba kerül ez a modell, így tulajdonképpen teljesítményét tekintve nem tudott újat mutatni. Mindenesetre az új formátum és operációs rendszer miatt az érdekesség kedvéért a szokásos méréseket újból lefuttattuk, és összehasonlítottuk egy Windows 7-et futtató Ultrabookban található egység teljesítményével – érdemi különbség nem mutatkozik.

Hirdetés

Az imént felvázoltak alapján jól látszik, hogy az Atom Z2760 teljesítménye továbbra sem túl acélos. Az operációs rendszeren belül az Atom jól mozog, de a komolyabb sávszélességet és átviteli sebességet igénylő alkalmazások futtatásánál érződik az erő hiánya, ilyenkor pedig több másodperces várakozásra vagyunk ítéltetve. A nagy bitrátájú Full HD videók is igazi megpróbáltatást jelentenek a hardver számára, noha a kijelző nem tud ekkora felbontást, de a HDMI kimenetet sem tudjuk teljeskörűen kihasználni, és akkor a videó melletti multitaskingot nem is említettük. Megpróbálkoztunk egy érintőkijelzőre optimalizált játék futtatásával is (Defense Grid), de még a legalacsonyabb részletesség és felbontás mellett sem tudtunk másodpercenként 8 képkockánál többet kicsikarni – sajnos itt ütközik ki a grafikus driver fejletlensége.

Tároló teljesítménye

Acer Iconia W510 / Acer Iconia W700
Acer Iconia W510 / Acer Iconia W700

Acer Iconia W510 / Acer Iconia W700
Acer Iconia W510 / Acer Iconia W700

Két programmal is ellenőriztük a háttértárak teljesítményét a biztonság kedvéért, illetve hogy teljes képet kapjunk tesztalanyaink valós tudásról. Az eredmények magukért beszélnek, de a teljesítménykülönbséget előre borítékolhattuk, hiszen csak a W700-ban van mSATA SSD, míg az W510 esetében eMMC-n kapcsolódik a háttértár, ez pedig a mindennapi használatban is érződik.

Akkumulátoros üzemidő

Acer Iconia W510 akkumulátoros üzemidő (dupla akkumulátor)
Acer Iconia W510 akkumulátoros üzemidő (dupla akkumulátor)

A billentyűzetben lévő akkumulátor és a W510 beépített akkumulátora együttesen roppant ütős üzemidőt produkált: 26 óra olvasás (minimum fényerő, minden kommunikációs lehetőség kikapcsolva, hangszóró lenémítva), 17 óra videó (40% fényerő, Wi-Fi és BT kikapcsolva) vagy 8,5 óra maximális teljesítményt kiaknázó alkalmazás. Vagy ennek nagyjából a fele, ha csak a tablet saját akkuját használjuk a dokkoló nélkül.

Acer Iconia W700 akkumulátoros üzemidő
Acer Iconia W700 akkumulátoros üzemidő

A W700 kevésbé fickós, ami érhető is, hiszen jóval combosabb hardver került bele (csak a processzor ötszörösét fogyasztja az Atoménak), igaz, az akkumulátor kapacitása is akkora, mint a W510 két akkuja együtt. Ennek ellenére be kell érnünk 11,5 órás üzemidővel, 5,5 órányi videózással, vagy közel 3 órával teljes terhelésen. A kapott értékek az Ultrabookok üzemidejével összehasonlítva reálisnak tűnnek, így a W700-nak sem kell ezen a téren szégyenkeznie.

Kijelző és beviteli eszközök

Kijelzők


Balra a W510 HD felbontású, jobbra a W700 Full HD felbontású IPS érintőkijelzőjének betekintési szögei

Nem éppen a filléres termékkategóriáról beszélünk, így a széles betekintési szögeket kínáló IPS panel szinte alapelvárás, no és persze azért is, mert a tabletpiacon ennél rosszabb kijelzőtechnológiával manapság nehéz lenne labdába rúgni. A két tesztalany hozza a kötelezőt, legyen szó a HD felbontású W510 megjelenítőjéről vagy éppen a W700 Full HD paneljéről, de néhány mérést azért elvégeztünk, hogy lássuk, mire képesek valójában!

A W510-ben megbújó ötujjas multi-touch kijelző legfeljebb 290 cd/m2 fényerőre képes, a legalacsonyabb beállítás mellett pedig 18 cd/m2-t mértünk, míg a kontrasztarány 670:1 körül alakult. A tízujjas bevitelre képes W700 ennél valamivel jobb értékeket hozott: fényereje 383 cd/m2-nél tetőzött (azaz kültéren, nappali fényviszonyok közt jobban olvasható), a minimum beállítás 22 cd/m2 lett, kontrasztaránya pedig közel a bűvös határhoz: 950:1.

Iconia W510 beviteli részleg

Ahogy korábban említettük, az atomos tablet mellé csomagolt dokkoló akkun kívül billentyűzetet és tapipadot is tartogat számunkra, aminek egyaránt vannak előnyei és hátrányai. Maga a billentyűzet meglehetősen kellemesre sikeredett, már ami a gépelési komfortot illeti, és mivel a pótakkun kívül nem tartalmaz semmi különöset, így nem is melegszik, ahogy a notebookok szoktak. A mi tesztpéldányunk nem magyar kiosztású volt, ezért csak reménykedni tudunk, hogy a lokalizált verzió kiosztása is rendben lesz.

Acer Iconia W510 dokkoló billentyűzettel és touchpaddal
Acer Iconia W510 dokkoló billentyűzettel és touchpaddal

A touchpaddel kapcsolatban már nem tudunk ilyen pozitívan nyilatkozni. Sajnos felülete nagyon kicsi ahhoz, hogy kényelmesen lehessen vele a kurzort vezetni, és tovább ront a helyzeten, hogy a hozzá tartozó gombok sem különülnek el az érintőfelülettől. Mégsem ez a legnagyobb hátránya, hanem az, hogy néha nem követi megfelelően parancsainkat (például a kurzor megakad egy pillanatra), de szerencsére ez igen ritka eset. Természetesen ezeket a lehetőségeket együtt használhatjuk az érintőkijelzővel, ami a legjobb és legkényelmesebb megoldás, pláne azok számára, akik még kicsit idegenkednek a tapizós technológiától a notebookhoz hasonló eszközökön.

Iconia W700 beviteli részleg

Amíg a W510 elkényeztet bennünket minden jóval, addig a W700-nál már közel sem ilyen fényes a helyzet, ugyanis se egeret, se billentyűzetet nem kapunk hozzá alapesetben. Marad tehát a kijelző ujjal való böködése, ami addig ez nem okoz problémát, amíg a Windows 8 Modern felületéről nem mozdulunk ki, de azonnal bajban leszünk, amint a hagyományos asztalra kerülünk, ahol a Full HD felbontás sem lesz a barátunk. Jobban tesszük tehát, ha kéznél tartunk egy kapacitív stylust, ami jelentősen meg fogja könnyíteni életünket, ugyanis az Acer-féle "toll" csak a W700P jelzésű üzleti modellhez jár.


Az Iconia W700P-t leszámítva a kapacitív stylus csak opcionális tartozék

A PC-s, notebookos élményekre vágyóknak célszerűbb a szintén opcionális tartozékként beszerelhető, vezeték nélküli billentyűzettel és touchpaddel kiegészített tokot választania, amit blogunkban már részletesen bemutattunk. Ez a termék hamarosan elérhető lesz, ráadásul rögtön két legyet üthetünk egycsapásra (tok + beviteli eszköz).

Hűtés-melegedés, kamera

Az Intel Atom processzorról sok mindent el lehet mondani, de vitathatatlan előnye, hogy alacsony fogyasztása miatt nem igényel aktív hűtést, így a W510 esetében a ventilátorzajt elfelejthetjük. A néma működésnek persze ára van: a termelődő hőt a burkolaton keresztül érezni fogjuk. A 20 °C-os szobában a W510 burkolata terheletlen állapotban jellemzően 21-23 °C között alakult, kivéve a processzor körüli területet (szemből nézve ez a hátoldal bal szélét jelenti), ahol 27-30 °C-ot mutatott a hőmérő. Terhelésre a tablet lassú melegedésbe kezdett. Mintegy 45 perc durva izzasztás után a hátlap nagy részén 22-26 °C közötti hőmérséklet uralkodott, míg a processzor környéke 41-45 °C-ig kúszott fel (az Intel Z2760 magja 77 °C-ig melegedett). Mentségére legyen mondva, hogy egy ilyen kaliberű gépet a felhasználók többsége úgysem fog 100%-on járatni ennyi ideig, így nem kell attól tartani, hogy hozzásül majd a kezünk.

Az Ivy Bridge-et felvonultató W700 hűtését viszont nem lehetett félvállról venni, hiszen ennek a központi egységnek az Ultrabookokban is aktív hűtésre van szüksége, egy tabletben pedig még korlátozottabbak a lehetőségek, már ami hűtés kialakításához rendelkezésre álló teret illeti. Legnagyobb meglepetésünkre az Acer mérnökeinek sikerült a feladattal megbirkózni. A szintén 20 °C-os szobában 27-28 °C-ot mértünk a burkolaton, és eközben még zajt sem csapott a hűtés. Mintegy 30 perc forszírozott tempó hatására ez csak 29-33 °C-ig kúszott fel; mindeközben a hűtés emberesen dolgozott, a felül lévő szellőzőnyílásokon tolta ki a meleg levegőt, de nem volt hangosabb, mint mondjuk egy Acer M3 Ultrabook. A ventilátor hangszíne is tipikus notebookos süvítés, de nem az elviselhetetlen fajta. Mindenesetre a W510 0 dB-es zajkibocsátásával nem versenyezhet, de a teljesítményért cserébe ez még elviselhető volt számunkra – ám ez szubjektív megítélés alá esik.

Fényképezőgép és kamera

Mindkét tesztalany rendelkezik elő- és hátlapi kamerákkal, de vizsgálatunknál főként az utóbbiakra koncentráltunk. Az olcsóbb masinában egy 8 megapixeles, autofókuszos hátlapi kamerával készíthetünk képeket, ami mellé még egy LED-es segédfény is jutott. Ezzel szemben a drágább W700 csak egy 5 megapixeles érzékelővel rendelkezik hátul, ami mellé már vaku sem fért. Viszont mindkét kamera képes Full HD felbontású mozgókép rögzítésére.

W510 mintafotók és mintavideó

W700 mintafotók és mintavideó

Összességében véve a képek nem olyan rosszak a maguk kategóriájában, ennél sokkal gyengébbeket is láthattunk már 100-140 000 forintos androidos tabletekben, hasonló megapixelszámok mellett. Itt felfedezhető némi dinamikatartomány, nincs veszélyes mértékben túlburjánzó kromatikus aberráció sem. Az viszont jól látszik, hogy a W510 8 megapixeles érzékelője szebb képeket készít és kevésbé zajosodik (még vaku nélkül is), még a rosszabb fényviszonyok mellett is. Ezek után nem meglepő, hogy videóban is lekörözi a W700-at, aminek egyébként furcsán röcögős a rögzített képe. Egyik masina képe sem pipálja le a komolyabb dedikált eszközökét, de a W510 kameráját vészhelyzetben már be lehet fogni fotózásra vagy videofelvételre.

Tapasztalatok, értékelés

A Windows 8 érkezésével a gyártók elkezdték ontani a különféle tableteket, sőt még inkább a tablet-pc-notebook hibrideket, amit szemmel láthatóan a különböző vállalatok más és más formában képzelnek el. A W510 billentyűzetes dokkolójával például egy konzervatívabb megoldás, ami közel áll a notebookokhoz, éppen ezért hasonló eszközzel sok más gyártó kínálatában is találkozhatunk majd, akár ugyanebben a hardverkiépítésben. Ez a variáns egyébként meglehetősen sok fejtörést okoz majd, pozicionálni sem könnyű, hiszen a nem túl erős hardver és az ehhez mérten magas árcédula nem a legjobb párosítás.

Acer Iconia W510 - kicsavarva is használható
Acer Iconia W510 - kicsavarva is használható

Nyilvánvalóan ebben benne van még az újdonság ereje, az érintőkijelző, az operációs rendszer és a dupla akkumulátor ára, de a hardver ettől még nem lesz erősebb. Tulajdonképpen az Atom platform, vagyis a benne található IGP a gyenge pontja ennek az összeállításnak, ami erősen rányomja a bélyegét a használhatóságra, noha a billentyűzet-touchpad párosa nagy fegyvertény. Olvasgatni, internetezni, zenét hallgatni, szöveget gépelni és a kijelző képességét meg nem haladó felbontású videót nézni éppen elegendő, ha például minden nap ingázunk és buszon-vonaton szeretnénk dolgozni vagy kikapcsolódni.

Elsődleges gépként viszont már kevésbé tudjuk elképzelni, ha mondjuk a munkahelyre beérve komolyabb teljesítményt igénylő dolgot szeretnénk vele elvégeztetni, ugyanis a töltögetések, pufferelések meg-megakasztják a lendületes munkamenetet, amit ugyanakkor a notebookoktól már megszokhattunk. A Windows 8 Modern UI-n és az asztalon is egészen jól mozog a rendszer, mivel nyilvánvaló módon az ehhez szükséges optimalizálások rendben vannak, de amint teljesítményéhes feladatot bízunk rá, érződik az erő és a megfelelő grafikus gyorsítás hiánya, ami egyértelműen a grafikus meghajtóprogram számlájára írható, amiből javításra sem feltétlenül érdemes várni.

Akármennyire is jól néz ki, praktikus és jópofa az Iconia W510, huzamosabb használat után is csak az járt a fejünkben, hogy ez csak egy drága netbook leválasztható kijelzővel és brutális üzemidővel. Ez egy nyilvánvalóan eléggé sarkított megfogalmazás, de hűen türközi a bennünk kavargó felemás érzéseket, noha az Acer jól láthatóan mindent megtett annak érdekében, hogy kihozza az adott helyzetből és lehetőségből a maximumot. Azt nem állítjuk, hogy nem lesz piaca ennek a tabletnek, mert a W510 azért messze-messze nem használhatatlan, de tartunk attól, hogy amint telepakoljuk mindenféle programmal és a használat során összeszemeteljük az operációs rendszert, akkor tovább veszít sebességéből, amiben egyébként nincs túl sok tartalék. A kisebbik Iconia W tablet ezen az áron nem az év legjobb vétele, de a konkurensek sem lesznek olcsóbbak kezdetben, és idővel megtalálhatja a helyét.

Ezzel szemben a W700 egy egészen más kategória, minden szempontból. Az Ivy Bridge-et szeretjük, mert gyors és kiforrott, bár az IGP teljesítménye nem vetekedhet az AMD-s megoldásokkal, ennek ellenére notebookok és ultrabookok millióiban képes megállni a helyét. Ezzel a tablettel inkább az a probléma, hogy vaskos és méretéhez képest is nehéz, ami sajnos a nagyteljesítményű hardverből és az ehhez szükséges akkumulátorból fakad, de mivel alapvetően egy kézben tartható megoldásról beszélünk, így ez mindenképpen negatívum a hordozhatóságra nézve.

A W700 mérnöki szempontból bravúros, hiszen sikerült meglehetősen halk és nem túlságosan melegedő terméket piacra dobni, viszont alapkiszerelésben használhatósága korlátozott a megfelelő beviteli eszközök hiánya miatt, hiszen továbbra is Windowsról beszélünk, ami nem csak a Modern kezelőfelületből áll. Persze van nekünk egy dokkolóként szolgáló állványunk, amibe beleállítva a tabletet, és fixen csatlakoztatva a munkához szükséges beviteli eszközöket akár állandó munkakörnyezetet is kialakíthatunk, de ennek a dokkolónak az összepakolása sem olyan egyszerű, mint lehajtani egy notebook fedelét.

Acer Iconia W700 dokkolóban
Acer Iconia W700 dokkolóban

Nehéz megbirkózni azzal a kettősséggel, amit a Windows 8 és a tabletek együttesen kínálnak. A problémát az okozza, hogy a tabletek alapvetően médiafogyasztásra lettek kitalálva, tehát billentyűzet és egér nélkül is el kellene velük boldogulnunk. Azonban a Windows 8 olyan lehetőségeket biztosít, ami ennél többre teszi képessé ezen termékeket, és ami miatt automatikusan a notebookokhoz hasonlítjuk tudásukat. Ennek fényében nehéz eldönteni, hogy mi a valódi célja a Microsoftnak és az eszközgyártóknak, hiszen az operációs rendszer tudása jelenleg a csak tablet jellegű használathoz kevés, megfelelő beviteli eszközök nélkül pedig a hardver is csak egy félkarú óriás. Megkérdőjelezhetetlen előnyük viszont, hogy rendkívül jól tudnak integrálódni x86-os és windowsos vállalati környezetbe, ahol egyre növekvő kereslet jellemzi ezeket a termékeket.

Az optimális notebookhelyettesítő mindenes megoldás talán az lenne, ha a W510-hez hasonló kiszerelésben találkoznánk a W700 hardverével, pluszban egy burkolatba rejthető stylusszal kiegészítve, így kapnánk egy igazi notebook-tablet hibridet, amit mindig az éppen felmerülő igényeknek megfelelően tudnánk használni. Minden nyavalygásunk ellenére a tesztben szereplő két Iconia mutatott olyan megoldásokat, amelyek igenis tetszettek, és amikben láttunk fantáziát, de hogy megvásárolnánk-e ennyi pénzért, az egy teljesen más kérdés.


Acer Iconia W510 és W700 tablet

Daywalker

Az Acer Iconia W510 és W700 tableteket az Acer hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények