Project Fiona – a Razer szavazást indított a gamer tablet koncepció sorsáról

Hirdetés

A Project Fiona koncepció először az idei CES alkalmával bukkant fel a Razer háza táján, az ötlet nagy figyelmet kapott, sőt még a közönségszavazat „Best of CES” díjat is neki ítélték. Azóta viszont nem sokat lehet hallani a furcsa szerkezetről, vagyis az már szinte biztosra vehető, hogy a korábban emlegetett 2012 második fele, mint esetleges megjelenési dátum tolódni fog. Ha egyáltalán valaha is piacképes lesz a termék.


[+]

A Razer éppen ezen a ponton kér némi visszajelzést a felhasználóktól, hogy felmérje, az emberek látnak e fantáziát az elképzelésben. A vizsgálódás nem véletlen, hiszen egy a szokásostól eltérő eszköz kifejlesztése nem kis feladat, így a roppant befektetés előtt érdemes tapogatózni létjogosultságával kapcsolatban. A közvélemény-kutatás pontosan ugyan úgy történik, mint a balkezes Naga MMO egér esetében, vagyis egy a Facebookon közzétett kép like-olásával lehet elméleti támogatásunkról és érdeklődésünkről biztosítani a gyártót. A Razer 10 000-es ingerküszöböt határozott meg előzetesen, mely elérése biztosnak mondható, hiszen az első 12 órában több mint 7000 like érkezett.


[+]

Mint már korábban írtuk, a Project Fiona egy olyan tabletet takar, amelyet kifejezetten a játékosok igényeihez szabnának. Az előzetes hírek alapján 10,1”-es, 1280x800 pixeles érintőpanel nem túl egyedi, azonban a Razer szerint a multitouch önmagában nem elégséges, a megfelelő játékélmény eléréséhez fizikai kezelőszervekre is szükség van, így születtek meg a tábla oldalába szúrt, konzoloknál alkalmazott megoldásra hajazó „kapaszkodók”. A tervezett belsőről sincs túl sok információ, de a gyártó egy teljes értékű asztali konfigurációt préselne a táblába, hogy az eszköz elterjedését nem gátolják az elérhető játékok száma. Ehhez valószínűleg egy modern APU-t fognak majd bevetni, amely talán elégséges lenne a moderált felbontás kiszolgálására, de egy dedikált VGA ötletét sem lehet még elvetni.

Szinte biztos, hogy a vizsgálat pozitív eredménnyel fog záródni, vagyis a Razernek össze kell magát kapnia, ha záros határidőn belül piacképes termékké akarja varázsolni a Project Fiona koncepciót.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Razer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés