Tipikus történet az IT világában: néhány, számítástechnikában dolgozó mérnök új céget alapít, amely egyrészt a szerencsének, másrészt a szakértelemnek és megszállottságnak köszönhetően mára a világ egyik meghatározó óriásává növi ki magát, milliárd dolláros forgalommal és sok esetben fanatikus rajongókkal (vagy éppen ellendrukkerekkel). Cikkünk szólhatna a HP-ról, az Apple-ről vagy akár az Intelről is, de ezúttal az ASUS-ról beszélünk, amely idén ünnepelte 30-ik születésnapját. Ennek kapcsán nem maradhattak ki a termékek sem, de persze van helye a múltidézésnek is az 1989 április 2-án, gyakorlatilag egy kávézóban megszületett cégnél.
Munkában az ASUS alapítói 1989-ben (forrás: ASUS)
A négy mérnök, M.T. Liao, T. H. Tung, Ted Hsu és Wayne Hsieh célja egy „kicsi és gyönyörű” vállalkozás létrehozása volt, amelynek nevét a görög mitológia szárnyas lovától, a Pegasustól vették, a legenda szerint azért maradva az utolsó négy betűnél, mert így az ABC szerint rendezett listákban előrébb kerülhettek (a Pegasusszal való kapcsolat aztán később is előkerült még, például a 2008-ban, Pegatron néven leválasztott OEM részlegnél).
Ahogy mondani szokás, nem elég a tudás, szerencse is kell sikerhez: az ASUS politikai és gazdasági értelemben is a kiváló pillanatban született, Tajvan gazdasága nemcsak dübörgött, de sikeresen éreztek rá arra is, hogy mekkora potenciál van a beinduló IT ipar hardverigényének kiszolgálásában. Mivel a szigetország akkoriban még nem számított olyan gyártói nagyhatalomnak, mint manapság, az amerikai nagy gyártók, így például az Intel sem sietett kiszolgálni igényeiket, sokszor hónapokat kellett várniuk a legújabb platformokra.
Az ASUS első termékeinek egyike, a Cache386 alaplap (forrás: ASUS)
A céges legendárium szerint az ASUS egyik első terméke, egy 486-os alaplap is úgy született, hogy még nem kapták kézhez a 486-os processzort, viszont ennek ellenére is jobban működött az Intel saját megoldásánál. Ez a lap, illetve testvére, a 386-osok számára készített Cache 386/33 alapozta meg az ASUS hírnevét, amelyet az egy évvel később kiadott EISA 486 öregbített tovább. Alig hat évvel később, 1995-ben már a világ vezető alaplapgyártójává váltak, a cég pedig lassan elkezdett terjeszkedni a komponensek világán túl is: 1997-ben kijöttek első noteszgépükkel, a P6300-zal (egy 266 MHz-es Pentium II dolgozott benne, akár 64 Megabájt (!) RAM és 3,2 GB-os HDD társaságában), 2003-ban pedig a mobiltelefonok felé nyitottak a J100 képében.
Az ASUS nevéhez fűzhető az óriási sikert jelentő nettop kategória megszületése is a 2007-es Eee PC okán. A játékosokat célzó Republic of Gamers márka 2006-ban jött létre, 2008-ban pedig három részre váltak: az ASUS mellett a már említett Pegatron, valamint a például házakat és más kiegészítőket gyártó Unihan is megjelent a színen. A fiatalabb olvasók talán nem tudják, de a ma már külön utakon járó ASRock is ASUS-leszármazott, amelyet 2002-ben hoztak létre, ma már pedig a Pegatron tulajdona.
Azt már felsorolni is nehéz lenne, hogy az elmúlt 10-15 évben milyen sikeres vagy éppen valamilyen rekordot tartó termék került ki az ASUS gyáraiból. Azon túl, hogy a világ legnagyobb alaplapgyártója, egyben az egyik legnagyobb notebookgyártó is, a ROG márka pedig több területen is piacvezető a maga kategóriájában. Annak érdekében, hogy egy rajongók minden igényét kiszolgálják, az ASUS és ROG számítógépházak, hűtések, hálózati eszközök, perifériák mellett egészen extrém hátizsákokat is piacra dobtak.
Annak ellenére, hogy hatalmasra nőtt, a cég ma is nyitott a határok feszegetésére – ikonikus elnöke, Jonney Shih túláradó lelkesedéssel szokta minden kiállításon prezentálni a néha vakvágányra, néha sikerre vezető különleges termékeket, mint amilyen volt például a kétkijelzős Taichi notebook, a telefon-tablet-noteszgép hibrid Transformer Book Trio, a háztartási robot Zenbo, a vízhűtéses, tuningolható GX 700-as notebook vagy éppen a tapipadot érintőképernyővel helyettesítő ScreenPad.
Mérföldkövek az ASUS történetében:
- 1989: Az Intel és ALR termékekben használt Cache386/33 és 486/25 alaplapok megjelenése
- 1992: Az ASUS hivatalosan is az Intel partnere lesz
- 1995: Az ASUS a világ vezető alaplap-gyártójává válik
- 1997: Az első laptop megjelenése: ASUS P6300.
- 2003: Az első ASUS 3G összecsukható telefon megjelenése: J100
- 2006: A Republic of Gamers (ROG), az ASUS egyetlen almárkájának megalapítása.
- 2007: Az első játékhoz optimalizált laptopok megjelenése: ASUS G1 és G2
- 2011: Egy 4,3 hüvelykes okostelefon és egy 10,1 hüvelykes táblagép hibridjének megjelenése: ASUS PadFone sorozat
- 2012: A világ első „szétválasztható” ultrabook gépének megjelenése: ASUS Transformer Book
- 2013: Az első Google-lel együtt fejlesztett táblagép megjelenése: ASUS Nexus 7
- 2017: A világ legvékonyabb játékhoz optimalizált laptopjának megjelenése: ROG Zephyrus
- 2018: A világ első 4K felbontású, 144 Hz-es képfrissítési sebességű játékmonitorának megjelenése: ROG Swift PG27UQ
- 2019: A három évtizedet megünneplő, limitált kiadású, bőrrel és arannyal borított ASUS ZenBook Edition 30 megjelenése
Végezetül pedig egy személyes élmény: első saját pénzen vásárolt saját gépemben is egy ASUS alaplap volt, az Intel 430HX lapkakészlettel, és akkoriban egyedülálló tuningolhatósággal, ami annyit jelentett, hogy az FSB órajelét a szabványos 66 MHz helyett 75, illetve 83 MHz-re is beállíthattuk rajta, ami a mellé vásárolt Pentium 133-ból (ami így 133 MHz helyett 166 MHz-en dolgozott) a hozzá készített vízhűtéssel egy igazi fenevadat varázsolt, rekordokat döntve például a Quake alatt.