Hirdetés

2017. május 28., vasárnap

Útvonal

Hírek » Processzor rovat

Az AMD azt üzeni, hogy a Ryzen 5 és 7 csak a kezdet

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A teljes termékskála kint lesz az év végéig, de kapunk egy teljesen váratlan platformot is.

Az AMD a Financial Analyst Day rendezvényen a Vega 10-es GPU és az EPYC néven érkező, Naples kódnevű szerverprocesszor mellett a PC hagyományos vonalaira is gondolt, ahova a Ryzen 7 és Ryzen 5 processzorok már korábban megérkeztek. Azt sejteni lehetett, hogy jön még számos modell, de a megjelenések időpontjáról nem lehetett tudni, ugyanakkor az alábbi útiterv erre vonatkozóan egyszerűen prezentálja az idei év későbbi részét.


[+]

A Ryzen 3 sorozat fog a legkorábban érkezni, méghozzá a nyár elején, és ez hozza a legolcsóbb, de persze ennek megfelelően leglassabb, Summit Ridge lapkára épülő asztali CPU-kat. Ezt követi majd az ősz folyamán a Ryzen PRO sorozat, ami a hardveres képességek szempontjából meg fog egyezni a normál Ryzen modellekkel, így elsődlegesen szoftveres szempontból lesznek különbségek, mivel járni fog hozzájuk az PRO Control Center, illetve a szabványos DASH (Desktop and mobile Architecture for System Hardware) menedzselhetőség, amelyekkel az AMD az üzleti szféra igényeit fedi le.

Hirdetés

Szintén az ősszel érkezik a Ryzen Mobile. Ez a Raven Ridge SoC APU-ra épít, amelyről szinte már minden kiszivárgott, és ennek is lesz PRO sorozatú verziója az előző bekezdésben már leírt előnyökkel.


[+]

A vállalat a Ryzen Mobile megoldásokhoz egyébként sok reményt fűz, mivel elmondásuk szerint az aktuális 7. generációs APU-khoz képest 50%-kal nagyobb lesz a processzormagok és 40%-kal az IGP teljesítménye úgy, hogy közben a Raven Ridge feleannyit fogyaszt, mint az aktuális Bristol Ridge. Az új APU egyébként már egy újabb verziójú 14 nm-es FinFET node-on fog készülni.


[+]

A távolabbi tervek tekintetében az AMD annyira nem volt bőbeszédű, de elmondták, hogy egy olyan fejlesztési stratégiára álltak rá, ahol három mérnökcsoport fejleszti az egyes újabb dizájnokat, így tartani lehet azt a megfeszített tempót, amit a piac megkövetel. A processzorok és a grafikus vezérlők oldaláról a Zen és a Vega lényegében elkészült, így az erőforrásokat már a következő generációra koncentrálja a cég. A CPU-piacon ez a Zen 2 lesz, míg a GPU-knál a Navi. Ezekre a fejlesztésekre épülő lapkák már 7 nm-es node-on érkeznek, méghozzá a GlobalFoundries gyártósorain. Itt meg kell jegyezni, hogy az említett bérgyártó ehhez a technológiához az IBM félvezetőgyártó részlegének felvásárlásával jutott hozzá, tehát ebből a szempontból az AMD nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy a fenti üzlet megköttetett, és így a partnerük hozzájutott egy igen komoly technológiai alaphoz. Ráadásul a 7 nm-es csíkszélesség nagyon fontos, mert elég sokáig fognak tanyázni rajta a cégek, ahogy az AMD is, ugyanis a Zen 3, illetve a Navi utáni GPU-architektúra is a 7 nm-es node második generációs verzióját fogja használni.


[+]

A fentiek azonban sejthetők voltak, lehetett tudni, hogy jönnek az új architektúrák, a megszokott piacokra az új lapkák, meglepetés tehát csak keveseket érhetett. Nyáron azonban az AMD bemutatja a saját PC-s HEDT platformját, amely a Threadripper kódnevet viseli. Ez a Ryzen családba fog érkezni, és maximum 16 magot, azaz 32 szálat kínál majd a felhasználóknak, négycsatornás DDR4-es memóriavezérlővel és rengeteg PCI Express 3.0-s csatornával. Ez a platform természetesen nem lesz olcsó, illetve még a fogyasztása sem lesz alacsony, de a vállalat úgy látja, hogy van egy felhasználói réteg a piacon, amely egyszerűen csak a leggyorsabbat akarja, nem számít az ár vagy a fogyasztás csakis a sebesség. Nos, a Threadripper nekik készül. Persze nem kis szerepet játszik a munkaállomások piacai sem, ahol az ilyen szörnyetegeket előszeretettel alkalmazzák a gyártók. A Threadripper egyébként két darab Summit Ridge kódnevű lapkát tokoz össze.

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.