7-ről azonnal 3 nm-re ugrik a Graphcore

A TSMC gyakorlatilag leleplezte az első ügyfelét a készülő node-juk szempontjából.

A TSMC nemrég beszélt a jövőben érkező technológiáiról, ezekről az alábbi hírben számoltunk be, de a 3 nm-es eljárás kapcsán volt a cég rendezvényének egy érdekes pontja, ugyanis leleplezték, hogy a Graphcore az egyik ügyfelük az említett node-ra vonatkozóan.

Hirdetés

A Graphcore nemrég jelentette be a kolosszális méretű AI gyorsítóját, amely a TSMC 7 nm-es gyártástechnológiáján készül, és a gépi tanulás tréning szakaszára lett kialakítva. Készül azonban a következő generációs rendszer, amely kihagyja az 5 nm-es eljárást, és kapásból 3 nm-re ugrik.

Egy ilyen extrém váltás furcsának tűnhet, de a Graphcore a 10 nm-t is kihagyta a korábbi generáció fejlesztésénél, mondjuk igaz, hogy azt a node-ot kifejezetten sokan mellőzték. Mindenesetre ez a döntés valószínűleg az idővel kapcsolatos, ugyanis jó esély van rá, hogy az új lapkájuk fejlesztése idén már nem készül el, jövőre pedig már elérhető a 3 nm-es eljárás kísérleti gyártása. Tekintve azt, hogy a brit cég kifejezetten sok tranzisztort épít a fejlesztéseibe, nagyon fontos, hogy mindig a legjobb csíkszélességre dolgozzanak, ebből a szempontból tehát a 3 nm adja magát.


(forrás: Anandtech) [+]

Abba persze belegondolni is félelmetes, hogy hány tranzisztort tartalmaz majd a készülő chip, valószínűleg százmilliárd fölé fognak menni, így egészen extrém teljesítményre lehet majd számítani az AI feladatokban.

A Graphcore az Anandtech számára elmondta, hogy az aktuális, GC200 kódnevű IPU-juk (Intelligence Processing Unit) gyakorlati körülmények között akár nyolcszor is gyorsabb lehet az elődjénél, ami derekas előrelépés, feltételezhetően az utód esetében is hasonlóan ambiciózus célok vannak, ám erről leghamarabb majd csak 2022-ben fogunk hallani.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés