Vélemény: M.2 vagy SATA Express?

Hirdetés

Az M.2 vagy a SATA Express lesz a befutó?

Az Intel legújabb, 97-es számozású lapkakészletével immáron asztali környezetben is hivatalosan elérhetővé vált a PCI Express alapú SSD-k támogatása. Alapvetően maga a koncepció nem új keletű, hisz natív PCI Express felületen kommunikáló SSD meghajtókkal néhány notebookokban már találkozhattunk, mivel az M.2 szabvány már egy ideje a piacon van. A foglalatot és annak tulajdonságait egy bejegyzésben korábban már ecseteltük. Az M.2 némileg hasonlít a mini PCIe aljzathoz, illetve leginkább a bővítőkártyák fizikai kiterjedése tér el, ugyanis azok különféle hosszúságúak lehetnek, így bizonyos esetekben inkompatibilitásba ütközhetünk. Emellett az M.2 a PCI Express mellett a standard SATA felületet is képes támogatni, amivel a foglalat funkcionalitását tekintve gyakorlatilag az mSATA-nak felel meg. A helyzetet bonyolítja, hogy a SATA támogatása opcionális, így nem mindegyik M.2 aljzatban képes működni a SATA felületű SSD. Kisebb mankó a vásárlóknak, hogy a SATA és PCI Express felületet (is) alkalmazó SSD-k kialakítása némileg eltér egymástól, ugyanis előbbin két bevágás található az érintkezősoron.

Az M.2 slot elsőszámú felbukkanási helye az alaplap NYÁK-ja lehet, de már léteznek különféle adapterek is, melyeket egyszerűen valamelyik megfelelő, szabványos PCI Express slotba helyezve elérhetővé válik az M.2. Igen ám, de a rendszerindításhoz az alaplap UEFI-jének támogatnia kell a PCIe felületű SSD-ket, így ennek hiányában például a Windows nem lesz képes bootolni az adott meghajtóról.


M.2 SSD PCI Express slot átalakítóval párosítva [+]

Az elérhető maximális sávszélességet tekintve az M.2 jelenleg közel 4 GB/s-ot (pontosan 3,9385) képes nyújtani, amihez legfeljebb négy darab, a 3.0-s szabványnak megfelelő PCI Express sávot alkalmazhat. Ez a következő években a PCIe 4.0 megjelenésével könnyedén duplázhatóvá válik. Ez elsőre ugyan jól hangzik, de az Intel hivatalos specifikációi szerint az M.2 aljzatnak a PCH-hoz kell csatlakoznia, ami egyelőre csak 2.0-s sávokat képes nyújtani, ráadásul jelenleg abból is csak legfeljebb két darabot, így per pillanat az elméleti maximum elérhető sávszélesség 1 GB/s. Ezt egyetlen kivétellel az összes gyártó követte, de az ASRock úgy gondolta, hogy a csúcsmodell Z97 Extreme6 esetében két darab M.2 slotot is elhelyez a NYÁK-on. Az alsó aljzat az Intel specifikációinak megfelelően a PCH-hoz kapcsolódik, míg a felső közvetlenül a processzorhoz, így utóbbival elérhető az elméleti 4 GB/s tempó. A megoldásnak persze van hátulütője is, hisz az Intel processzorai jelenleg csak 16 darab integrált PCIe sávot kínálnak, ezért a szóban forgó M.2 aljzat felhasználása esetén a diszkrét grafikus kártyának már csak 8 darab sáv juthat, bár ez az esetek többségében nem igazán jelent gyakorlati hátrányt.


A processzorral való közvetlen PCIe összeköttetésnél nincs rövidebb út

Természetesen az elérhető nagyobb sávszélesség mit sem ér megfelelő SSD-k nélkül, hisz a kettőnél több sáv, illetve a 3.0-s szabvány által nyújtott képességeket a vezérlőnek is támogatnia kell. Első körben a legtöbb M.2 csatolós PCIe felületű SSD két darab 2.0-s sávot lesz képes kiaknázni, de az év végéig várható a Marvell, a SandForce és a Samsung új megoldása is, melyek már akár négy sávon is képesek lehetnek az adatkommunikációra. A 3.0-s felületű kontrollerek még egy kicsit ennél is odébb vannak, így ezek előreláthatóan majd csak valamikor 2015-ben fognak szélesebb körben is felbukkanni.


Az ASRock saját Ultra M.2 megoldása [+]

A SATA Express felületet már szintén bemutattuk, sőt egy rövid teszt erejéig már a működéséről is meg tudtunk bizonyosodni. Az új felület a SATA leváltására született, és az M.2-höz hasonlóan szintén PCI Express felületet használ, pontosabban azzal egészíti ki a korábbi SATA-t. A SATA Express összesen legfeljebb két darab PCI Express sávval operál, de ezek szabványa sincs megkötve, így akár 3.0-s is lehet, amivel az elérhető elméleti maximális sávszélesség 2 GB/s-nál tetőzhet, míg 2.0 esetében értelemszerűen csak ennek a fele, azaz 1 GB/s. Jelen esetben az M.2-höz hasonlóan a SATA Express is csak két sávot vonultat fel, de míg az M.2 slot már kialakításából fakadóan fel van készítve négy sáv kivezetésére is, addig ez a SATA Express esetében nem megoldott, ergo ehhez mérten az M.2-nél minden esetben kétszer akkora az elérhető maximális tempó.

A SATA Express SSD-k a SATA modellekhez hasonló egy 2,5"-os házban kapnak helyet, így itt nincs különösebb változás. A kábelezés tekintetében már más a helyzet, ugyanis a PCI Express bevetése miatt teljesen új megoldásra volt szükség, ami összetettebb, és így valamivel költségesebb is, mint a korábbi vezeték.


Balra egy pár SATA Express, jobbra hat darab SATA [+]

Röviden összefoglalva: tempó tekintetében az M.2 egyértelmű előnyben van a SATA Expresshez képest, bár ehhez a slot megfelelő konfigurálása, illetve az alaplap kialakítása is szükséges. Az M.2 formátumú SSD kompaktabb, helytakarékosabb. A gyártóknak nem kell becsomagolni, azaz házba helyezni a NYÁK-ot, ami a gyártási költségekre lehet jó hatással. Ezen felül az M.2 SSD kábelt sem igényel, hisz közvetlenül egy aljzatba ül bele. Utóbbi hátulütője, hogy a foglalatnak helyet kell találni az alaplapon, ami valamivel nagyobb területet emészt fel, mint egy SATA Express csatlakozó. Egyértelműen az M.2 mellett szól az a tény, miszerint a notebook/Ultrabook masinák is ugyanezt az aljzatot alkalmazzák, illetve fogják, ami nagy lökést adhat az elterjedésnek.


SATA Express adatkábel [+]

Mindezek tükrében számunkra nem kérdés, hogy asztali környezetben az M.2 lesz a befutó, míg az esetlegesen több meghajtó egyidejű használatát megkívánó komolyabb workstation és szerver fronton a SATA Express lehet az esélyesebb. A Computex alkalmával volt alkalmunk eszmecserét folytatni a Kingston egyik szakemberével, aki csak megerősítette véleményünket, sőt a vállalat olyannyira biztos a dolgában, hogy egyelőre nem is terveznek SATA Express felületű SSD-t, míg M.2 formátumú variánsból több modell is be fog futni az idei esztendő végéig.


Két M.2 SSD az ASRock Z97 Extreme6 alaplapban [+]

Az új formátumú, illetve felületű meghajtók érkezése végre felkavarhatja némileg az SSD-k állóvizét, ami az utóbbi években egyre unalmasabbá vált. Reményeink szerint mindez a versenyre is pozitív hatással lesz, így ha minden jól megy, akkor a sebesség emelkedése mellett majd csökkenő árakat is tapasztalhatunk a közeljövőben.

Oliverda

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés