Hang és értékelés
Hangminőség
A vállalat büszkén hirdeti, hogy a készülékbe az Onkyo által tervezett és gyártott hangrendszer került, azonban ez még önmagában nem garancia a jó megszólalásra. A két darab, rejtett, egyenként 10 wattos hangsugárzóból álló integrált szett azért becsülettel teszi a dolgát, de csodákra nem képes. A hangerő megfelelő, azzal nincs probléma, viszont a basszusok gyakorlatilag hallhatatlanok, és ebből következően normális dinamikáról nem is beszélhetünk. A megszólalás vékony, kopogós, steril, élettelen. Ugyan hibákat, tehát zúgást-búgást, zörgést, sistergést vagy statikus zörejeket nem tapasztaltunk, de most is csak azt tudjuk mondani, hogy akinek számít a jó hangzás, annak mindenképpen csatlakoztatnia kell a tévéhez egy külső hangrendszert.
Ez egyébként történhet vezeték nélküli úton is akár, ugyanis a C735 támogatja a Bluetooth technológia használatát. Úgy tapasztaltuk, hogy a párosítás pofonegyszerű, a hatótávolság nagyjából 10-12 méter, a kapcsolat pedig végig stabil maradt. Természetesen a készülékből az előzetesen programozott hangmódok sem hiányoznak, és ha valaki ezek közül egyikkel sem elégedett, akkor még mindig rendelkezésére áll az equalizer, hogy a saját ízléséhez szabja az arányokat.
Vélemény
A TCL C735 televízió egy ízig-vérig középkategóriás készülék: vannak hibái, de sok jót is el lehet róla mondani. A készülék nem egy dizájntermék, de ez nem jelenti azt, hogy csúnya lenne, sőt. A Google TV-re épülő kezelés nem az igazi, de ez nem a gyártó, hanem sokkal inkább a külső partner hibája, viszont a kapcsolódó szolgáltatások és extrák rendben vannak, jól működnek, és az elérhető alkalmazások köre kellően széles, viszont a gyenge hardver miatt nem lehet maximálisan kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket.
Az integrált hangrendszer a kötelező minimumot hozza. A kép minőségével kapcsolatban vegyesek az érzelmeink: a felbontás nagy, a színtérlefedettség és megfelelő beállítások mellett a színpontosság is remek, csak ehhez azért be kell állítani rendesen. A képfrissítési frekvencia kimagasló, a FreeSync működik, és a mozgásmegjelenítésre sem lehet panasz, így játékra is jó. Ugyanakkor a fényerő lehetne magasabb, a HDR pedig látványosabb, valamint a betekintési szög és a homogenitás terén is van még hova fejlődni. Az 55 hüvelykes TCL C735 televízió ára jelenleg 260 000 forint, ami meglátásunk szerint a tudásának megfelelő összeg.
TCL C735 QLED tévé
elefant
A TCL C735 tévét a TCL magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.