Philips Evnia 25M2N3200W
A monitorok szegmensében a Philips márka jogaival rendelkező MMD tavaly ősszel jelentette be, hogy egy új almárkát hoz létre Evnia néven a Philips gamer termékek számára. Az elmúlt háromnegyed év során be is mutattak több terméket is, és az is kiderült, hogy a nagy tudású, méregdrága, prémium szint mellett megfizethetőbb modellekben is gondolkodnak, mert ezek is felbukkantak a kínálatban.
Ez utóbbi csoport egyike az Evnia 3000 szériába tartozó, 24,5"-es, Full HD-s Philips Evnia 25M2N3200W monitor is. Örültünk a tesztelési lehetőségnek, hiszen így kideríthettük, hogy mit várhatunk egy kedvezőbb árú Philips Evnia monitortól. A képminőség mellett természetesen megvizsgáltuk a kialakítást, a kezelést és az extrákat is.
Hirdetés
Dizájn
A prémium kategóriás Evnia monitorok általában lényegesen feltűnőbbek a megszokottnál, azonban ez erre a modellre nem igaz. Egyrészt hagyományos, azaz sík, 16:9 képarányú kijelzővel rendelkezik, másrészt nem kapta meg a gyártó exkluzív Ambilglow technológiáját, amely a hátlapra szerelt LED-ek segítségével teremt fényglóriát a kijelző köré. A káva szélessége 7 mm, a készülékház és a nyak, valamint a talp sötétszürke színezést kapott, ami elegánssá és kellően modernné teszi a megjelenését.
A szabványos 100 x 100 mm-es VESA konzol révén függőleges felületre is felakasztható képernyőt a V alakú talp igen stabilan tartja, nem csúszkál, nem billeg. A talp sokrétűan állítható, kijelző a nyakon 13 centiméteres tartományban mozgatható függőlegesen, jobbra és balra 30 fokban forgatható, előre 5, hátra 20 fokban dönthető, és akár pivot módban is használható. A ki- és bemenetek terén a kötelező minimumot hozza, ugyanis csak két darab HDMI 2.0, valamint egy DisplayPort 1.4 és egy analóg audió csatlakozó található rajta.
| Monitor típusa | Philips Evnia 25M2N3200W |
|---|---|
| Technológia | VA LCD (8 bit) AMD FreeSync Premium |
| Képfrissítési ráta | 48-240 Hz |
| Háttérvilágítás típusa | Edge-LED, nem PWM-es |
| Kijelző mérete | 24,5 hüvelyk, 16:9 képarányú, sík |
| Felbontás | 1920x1080 képpont (89,91 ppi) |
| Válaszidő | 1 ms (G2G) |
| Input lag | 10,4 ms |
| Kontrasztarány | kb. 4100:1 |
| Fényerő | 304,67 cd/m² |
| HDR támogatás | - |
| Betekintési szögek | 178°/178° (névleges adat) |
| Megjelenített színek száma | 16 millió |
| Színtérlefedettség | 128,5% sRGB |
| Hangrendszer | - |
| Extrák | kékfénycsökkentés, célkereszt, szoftveres vezérlés |
| Csatlakozók | 2 db HDMI 2.0, 1 db DisplayPort 1.4, 3,5 mm-es analóg audió |
| Méret | Talppal: 557 x 508 x 239 mm Talp nélkül: 557 x 331 x 64 mm |
| Súly | Talppal: 4.64 kg Talp nélkül: 3,3 kg |
| Teljesítményfelvétel | 27,4 watt, készenléti módban: 0,2 watt, külső tápegység |
| Gyártó honlapja | www.philips.hu |
| Termék honlapja | Philips Evnia 25M2N3200W |
| Fogyasztói ár | kb. 85 000 forint |
| Garancia | 3 év |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!




