Új játékos márka
Világosan megfigyelhető trend, hogy az elsősorban játékosokat célzó, úgynevezett gamer termékekre egyre több cég fordít extra figyelmet. Számos cégnél jelentek már meg jó ideje azok az almárkák, amelyeket kifejezetten az ilyen modellek számára hoztak létre.
A nyár elején például a Sony is bejelentette, hogy létrehoz egy ilyen albrandet Inzone néven, és most a Philips monitorokkal kapcsolatos jogokat birtokló TPV Technology tette közzé, hogy ugyanerre az útra lép. Így született meg a Philips Evnia márka, amivel a gaming eszközök több spektrumát is le kívánják fedni, ugyanis a monitorok mellett már az első pillanattól kezdve megjelennek a kínálatában a fejhallgatók, egerek és klaviatúrák is. Ez persze különösebben nem meglepő, hiszen korábban is lehetett már Philips név alatt ilyen eszközöket vásárolni.
Hirdetés
Philips Evnia
A névvel kapcsolatban a gyártó elárulta, hogy az Evnia görög eredetű, amely az eu (jó) és nous (elme) szavakból áll, ami azt jelenti: "jó elme", "okos gondolkodás". Ezzel a Philips azt szeretné kifejezni, hogy ők a játékra alapvetően szórakozásként, örömforrásként tekintenek, és nem az agresszivitásra, harcra helyeznék a hangsúlyt. Mindez pedig állításuk szerint a termékek dizájnjának kialakításakor is fontos szerepet játszott, ezért döntöttek a magasabb kategóriás modellek esetében úgy, hogy azok békét, harmóniát sugárzó fehér színezést kapjanak.
Bejelentették, hogy több új termékkel lépnek színre [+]
Természetesen a LED-eket sem hiányoznak róluk, a jelek szerint ezek nélkül ma már nem lehet csatába küldeni gamer eszközöket. Az egereken és fejhallgatókon végigfut egy fénycsík, a billentyűzetek háttérvilágítását pedig egy karácsonyfa is megirigyelhetné. A monitorok megkapták a cég exkluzív Ambiglow technológiáját, amelyeknél a hátlapra szerelt apró LED-ek színe a tartalomtól függően változik.
A LED-ek sem hiányozhatnak [+]
Az új márkát bemutató nemzetközi eseményen Stefan Sommer, a TPV Group marketingigazgatója elmondta, hogy az Evniával szeretnének minél szélesebb vásárlói réteget lefedni, ezért lesznek kedvezőbb árú, alacsonyabb tudású, illetve prémium kategóriás, drága modellek is a kínálatban. Konkrét árakat egyelőre csak a monitorok kapcsán árultak el, és ennek alapján azt lehet mondani, hogy azért belépőszintről nem beszélhetünk, hiszen a legolcsóbb modell is 579 eurós, azaz mintegy 240 000 forintos áron kerül majd a boltokba a tervek szerint.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!