Külvilág, ergonómia

Az alapötlet mellett, miszerint ötvözzük a kompaktok kis méretét és tömegét a tükörreflexesek képminőségével és variálhatóságával (cserélhető objektív, vakuk és más kiegészítők segítségével), elsősorban a gép formavilága fogta meg a fotósok fantáziáját, mikor 2009-ben az Olympus bemutatta első m4/3 vázát, az E-P1-et (a legelső m4/3, és egyben cserélhető objektíves, nagy szenzoros, kompakt váz a mini-dSLR formájú Panasonic G1 volt). A nagyszerűen eltalált klasszikus külsővel hangos sikert aratott a gyártó annak ellenére, hogy messze nem volt tökéletes a kis masina. A Panasonic válaszára sem kellett sokat várni, ők a DMC-GF1-gyel indultak hódító hadjáratukra talán még nagyobb sikerrel. Ezek a masinák a mai napig közkedvelt fényképezők - nem ritkán profik használják őket másodgépnek, de aki olcsón szeretne belépőjegyet váltani az „igazi” fotózás világába, az nagyon jól jár egy-egy használtpiaci ajánlattal. Mellényúlni, nagyot bukni nem lehet, nemtetszés esetén könnyen továbbadható mindkét említett készülék.

A Panasonic G és GH sorozatával nemcsak tudásban, de formára is a dSLR vázakat igyekszik leutánozni. Annak ellenére, hogy a G3 gyakorlatilag egy miniatürizált, tükör nélküli „tükrös váz”, mégsem kell lemondanunk a használati kényelemről. A beépített vaku az optika középvonalától mérve bő hét centi magasra pattan fel, így könnyebben elkerülhetőek a nyusziszemek fotózáskor. Méretében nem sokkal kisebb egy belépő kategóriás dSLR-nél; igazán csak a csökkent vázmagasság zavaró, egy kézben tartva a gép sarka kissé nyomja tenyerünket a hüvelykujj tövénél. A vékony kialakítást a gyártó a markáns, gumival bevont markolattal ellensúlyozza. Ebbe középső-, gyűrűs- és kisujjunk megfelelően bele tud kapaszkodni.

A hátoldalon, a 3”-os érintésérzékeny kijelző mellett még épphogy elég hely jut a hüvelykujjnak. Az ujjbegy a paraméterező tárcsa és a filmfelvételt indító nyomógomb között próbál elhelyezkedni a kézmérettel fordítottan arányos sikerrel. Apropó paraméterező tárcsa: ezt nem csak forgatni, hanem benyomni is lehet, így egy tárcsával két külön funkciót lehet vezérelni. A tárcsa nagyon nehezen jár és benyomásához is erő kell. A már említett filmfelvételt indító gomb kerülete gallér kialakítású, ezért nehézkes a megnyomása. Nyilván a véletlen nyomkodástól véd ez a megoldás, de hátulütője egyértelmű. A többi nyomógomb is apró, határozatlan nyomáspontú – legjobban és legkönnyebben körömmel működtethető mind.

A G3 kijelzője kihajtható és elforgatható, ami nagyon praktikus számos fotózási helyzetben, mint például a földhöz közel tartva a gépet vagy épp fejünk fölött hadonászva egy koncerten. Amint már említettük, az egérmozi érintésérzékeny, így több művelet is elvégezhető vele. Fontos az „is” szócska kihangsúlyozása, mert nem csak és kizárólag vele dolgozhatunk – használata ránk van bízva.

A váz alján fém állványmenet fogad, ami pontosan az optika középvonala alá esik. Az akkumulátort és a memóriakártyát közös, nagyméretű fedél borítja. Ennek elrendezése praktikus, ugyanis memóriakártya vagy akkumulátor cseréjekor nem kell levenni kinyitásához az állvány talpbetétjét.

A fényképezőgép összes elektronikus csatlakozási pontja a váz jobb oldalára került. A kis ajtó „zsanérjának” kialakítása miatt mindig be akar csukódni – mi ezt a megoldást nem annyira szeretjük a macerásabb kábelcsatlakoztatás miatt.

A Panasonic G3 elektronikus keresője nagyfelbontású, sötétben sem zsizsikesedik, de a készülék mozgatásakor szaggatott lesz a képe, a képfrissítés erősen visszaesik. A -4 és +4 dioptriatartomány példás, ilyen tág határok közt külső kiegészítők nélkül nem sok kereső állítható be a fotós szeméhez. Az EVF képe tiszta, nem pixeles, s szinte az összes információ megjeleníthető rajta is.

Végül a fényképező tetőlapján balról jobbra haladva a hangszórót, a vaku nyitópeckét, a vakusaru előtt a sztereó mikrofont, a módválasztó tárcsát, a bekapcsológombot (amit többször le akartunk törni), a kioldót és végül az intelligens automata módba kapcsolót láthatjuk.

A Panasonic DMC-G3 külsőleg egy lekicsinyített tükörreflexes fényképezőgép, amely ráadásul nem szép. Saját véleményünk az, hogy nem ez a forma az, amely a m4/3 rendszer szellemiségét tükrözi, azonban ez erősen szubjektív elgondolás, mindenki maga döntse el, tetszik-e neki ez a külalak vagy sem. Az azonban biztos, hogy mérete ellenére jó a fogása a váznak; sajnos, a gombok kezelhetőségét elsősorban nem kicsiny méretük, hanem érzéketlen nyomáspontjuk rontja le. A hátsó paraméterező tárcsa nagyon keményen tekerhető, és amint már említettük, benyomásához is erő kell. Itt egy kicsit átesett a ló túlsó oldalára a Pana. Ugyanakkor piros pontot érdemel a magasra nyíló beépített vaku, az érintésérzékeny kijelző, amely szép képével, valamint nagyon jó és könnyű használhatóságával lopta be magát szívünkbe, és az elektronikus kereső, amely az elvárásoknak majdnem teljesen megfelelt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!