Hirdetés

P50VT20: térbe visz a Panasonic

3D

2010-ben a szórakoztatóelektronikai szegmensben a 3D mindent a háttérbe szorított. A nagyok mellett most már a közepes kategóriájú cégek, így például a török Vestel vagy Grundig is kínál háromdimenziós tartalmak megjelenítésére szolgáló készüléket. Természetesen ezen a téren is az LCD-k dominálnak, ám a plazma is tartja magát, elsősorban a Panasonic-nak köszönhetően, de rajtuk kívül még a Samsung és az LG szortimentjében is megtalálhatóak ezek a modellek.

A készülék elméletileg automatikusan felismeri a 3D-jelek típusát, de ha valami nem működne, akkor manuálisan is beállíthatjuk, hogy egymás mellett vagy egymás alatt helyezkednek el a térérzetet kiváltó képkockák. Átállíthatjuk a szemüveg szinkronját, és beiktattak egy diagonál szűrő nevű opciót is, amely tulajdonképpen egyfajta élsimításként funkcionál. Full HD háromdimenziós 24p tartalmak esetén ez elméletileg úgy aktív, hogy a felhasználónak hozzá sem kell nyúlnia.

Shutter – Szemüveg

A VT20 is az aktív shutteres megjelenítő technológiát használja, ami mára egyeduralkodóvá vált a 3D megjelenítési eljárások között. Alapvetően viszonylag egyszerű megoldásról van szó, hiszen a megjelenítő eszköz felváltva juttatja el az emberi agyba a bal és a jobb szem számára a tévén keresztül küldött képet, amelyből az agyban összeáll a háromdimenziós tartalom. Az ilyen típusú aktív szemüvegben a shutter egy-egy apró méretű, fekete-fehér folyadékkristályos kijelző, amely igen rövid időszakokra elzárja a fény útját. Így éri el a szemüveg, hogy a jobb szemünknek szánt információ valóban csak a jobb szemünkbe jusson el, hiszen ilyenkor a bal szemünk előtt a szemüvegbe szerelt képernyő elzárja a kilátást.

E megoldás egyik sarokpontja a gyors képfrissítésre képes megjelenítő eszköz, amivel jelen esetben nincs gond, hiszen a TV másodpercenként száz-száz jelet küld a jobb, illetve a bal szembe, ami elméletileg elég ahhoz, hogy az emberi agy már ne érzékelje, ha az egyik szem előtt a látótér ki van takarva. Ennek ellenére vannak, akik panaszkodnak vibrálásra, egyszerűen az emberek egy része érzékenyebben reagál erre, nekik valószínűleg meg kell várni az új technológiák eljövetelét, az aktív shutteres megoldás náluk nem működik.

Aztán itt vannak ezek a szemüvegek... a Panasonic egész dizájnos darabot dobott össze, de még ezt se venné fel normális ember az utcára. A benne található elektronika és az elem miatt még viszonylag nehezek is. Sajnos nem lehet USB-n keresztül feltölteni, erre már csak a következő generációs Pana szemüvegek lesznek képesek, így ha lemerül az elem, akkor szerezni kell egy mini csillagcsavarhúzót, illetve egy CR2032 típusú elemet, és kicserélni saját kezűleg. Ouch. Az orr részén található egy háromfokozatú skála, itt azt állíthatjuk be, hogy az orrunktól milyen távol legyen az eszköz. Ez jó ötlet, hiszen ezeket a szemüvegeket úgy készítik, hogy mindenkinek jók legyenek, ami azt eredményezi, hogy igazán senkire sem passzolnak, így viszont legalább némiképp személyre szabhatóak. Az okuláré energiatakarékos, ha nem érzékeli a szinkronjelet, akkor automatikusan parkolópályára állítja magát, de manuálisan is kikapcsolható, ha valaki megunta a tévében tobzódó térhatást.

Képminőség

A plazma technológia egyik nagy előnye a 3D megjelenítése során, hogy a Crosstalk vagy áthallás jelenség - szellemképet látunk, mert a bal szemünk a jobbnak szánt információt látja, és viszont - az igen alacsony válaszidőnek köszönhetően a minimálisra csökken, legalábbis elméletben. Nos, tapasztalataink szerint ebben az esetben a valóság találkozik a fikcióval, úgyhogy az LCD-knél annyira zavaró effektussal itt nem igazán találkoztunk. A kép néha akadozott, de ha tovább tudják tuningolni a frissítési gyakoriságot, márpedig az egyes pletykák erről szólnak, akkor ez a gond is megoldódhat idővel.

Vibrálást ugyan éreztünk, de nem volt vészes a dolog, a fejfájás és a hányinger is elmaradt, bár az igaz, hogy ez a szemüveges megoldás csökkenti a komfortérzetet, nem valószínű, hogy valaha is természetesnek fogjuk venni a használatát. A szemüvegben jóval sötétebbnek látjuk a képet, érdemes az egyik felhasználói beállítást a 3D-re szánni, és a fényerőt jelentősen megemelni. A technológia nem szereti, ha mozgatjuk a fejünket, így a térhatású tartalmak nézése során jobban tesszük, ha viszonylag mozdulatlanul ülünk, egyébként a képi világ hajlamos idegesítően szétcsúszni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés