LG C1: megújult OLED tévé járt nálunk!

A televízió jó néhány újdonságot tartogat, és a webOS 6.0-t is most néztük meg először alaposabban.

Kezelés, okostévé

Nagyon meglepett minket az LG év eleji bejelentése, miszerint teljesen átszabták az ikonikus, saját fejlesztésű webOS smart platformot. Igazából nem világos, hogy erre mi szükség volt, mert egy kifejezetten felhasználóbarát, egyedi rendszert raktak össze, amit mi is nagyon szerettünk. Az átalakítás hátterében talán az állhat, hogy idéntől értékesíteni szeretnék a rendszert, és lehet, hogy úgy gondolták, hogy egy hétköznapibb, kevésbé "LG-s" megoldás vonzóbb lehet. Mindenesetre ebbe a készülékbe már a webOS 6.0, tehát a legfrissebb változat került. A legnagyobb eltérés az előd(ök)höz képest, hogy a szellős, az élő képet láttatni engedő, egyedi főképernyő eltűnt. A helyét egy sokkal hétköznapibb grafikus kezelőfelület foglalta el, amelynél egymás alatt sorakoznak a különféle opciók, alkalmazások, lehetőségek.

[+]

Az LG háza táján láthatóan úgy vélik, hogy a különféle online streaming appokra kell fókuszálni, mert az ezeken keresztül elérhető tartalmak kiemelt szerepet kapnak az új webOS-ben. Egymást érik az ajánlók, az újdonságok beharangozói, a javasolt videók és filmek. Ez oké, csak az a baj, hogy például én egy részüket totálisan érdektelennek tartottam. Például nincs Amazon Prime előfizetésem, nem is szeretnék ilyet, úgyhogy totál feleslegesnek érzem, hogy a rendszer az ezeken futó anyagokat tukmálja. Egy szó, mint száz, a korábbi webOS jobban tetszett, de persze ebben szerepet kap a szokásos "régen minden jobb volt" mentalitás is. A vezérlésbe egyébként hamar bele lehet jönni, és a szoftver természetesen magyar nyelven is kommunikál. Általában kellően gyors, bár néha kisebb akadásokba belefutottunk, viszont durva összeomlást, fagyást, újraindulást nem tapasztaltunk.

[+]

Nagyjából 200 darab internetes alkalmazás érhető el a platformon keresztül közvetlenül, és az olyan fontos darabok, mint a Netflix, YouTube, Amazon Prime, Spotify, HBO Go természetesen nem hiányoznak. Akadnak sporttal, életmóddal kapcsolatos darabok is, valamint a böngésző révén netezgetni is lehet egyszerűen a tévén. A korábban már megismert játékokat sem felejtették el, ám ezek továbbra is annyira primitívek, hogy csak rövid ideig képesek lekötni az embert.


[+]

2021-re megújult a cég egyik csodafegyvere, a mozgásérzékelős Magic Remote távirányító is. Az új változat jobban hasonlít a hagyományosabb távvezérlőkre, mint a korábbi darabok, van rajta több dedikált gomb, amivel streaming appok, illetve a személyi asszisztens szolgáltatások indíthatóak el azonnal. Kár, hogy ez utóbbiak Magyarországon hivatalosan nem támogatottak, ezért csak egy kis mókolás után használhatóak. A készülék képes együttműködni USB-n keresztül csatlakoztatott egérrel, valamint billentyűzettel, illetve a távirányító kiváltható egy ingyenes mobilos appal.

[+]

Az LG C1 rendelkezik gyárilag telepített médialejátszó alkalmazással, ami szintén megújult. Erre a már megszokott módon, USB porton vagy a hálózaton keresztül juttathatóak el az állományok. A kezelőfelület átlátható, magyarul is tud, használata nem nagyon okozhat senkinek problémát. A képek közül a JPG és a PNG formátuotm kezeli, de a fotókkal kapcsolatos részletes információkat tartalmazó EXIF adatok feldolgozását és megjelenítését nem biztosítja. A diavetítés funkciót viszont nem spórolták ki, aláfestő zene elindítására is van lehetőség. Audiotartalmak közül a FLAC, MP3, WAV és WMA szabványok megszólaltatása megoldott, a szoftver az ID3 tageket felismeri, és a fájlokba metaadatként kódolt dalszövegek megjelenítésére is módot ad, ami remek kis extra.

[+]

Videós tesztcsomagunk végigpörgetése során arra a következtetésre jutottunk, hogy azért van még mit kalapálni a programon, legalábbis a formátumtámogatás terén. A 10 bites, a 4K Kazu HEVC állományokat, valamint jó néhány HDR videót elindítani sem volt hajlandó, és olyan is akadt, aminél a hangokat nem volt képes megszólaltatni. A surround anyagok közül csak az E-AC-3 és a Dolby 5.1 fájllal boldogult, aminél ma már azért többet várunk. A külső feliratokat megjeleníti, a szöveg eltolható, ha szinkronizációs probléma lépne fel, a karakterek kódolása, mérete és színe is megváltoztatható. Mivel a betűk körül vékony keret van, ezért azok mindig jól olvashatóak maradnak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés