Hirdetés

A hetedik generációs mobil Kaby Lake tesztje

Megnéztük a négymagos, notebookokba szánt Kaby Lake processzort.

Optimalizálás

Augusztus utolsó napján jelentette be az Intel legújabb, hetedik Core i generációját, mely a Kaby Lake nevet kapta. Lassan hagyománnyá válik, hogy elsőként a notebookokba és tabletekbe szánt modellek mutatkoznak be; az ötödik, Broadwell generáció után újra teljesen mobil starttal van dolgunk. 2016 nyarán a kétmagos, két grafikus számolóblokkos, úgynevezett 2+2 dizájnra alapuló megoldások debütáltak, a négymagos, asztali gépekbe és az izmosabb laptopokba szánt verziókra 2017 elejéig kellett várni.

Hosszú évekig tartotta magát az Intel tikk-takk termékpolitikája: egyik évben csökkentették a gyártási csíkszélességet, a következőben új architektúrát mutattak be. Az idő előrehaladtával, az egyre nagyobb kihívást jelentő csíkszélesség-csökkentés miatt a mérnökök 14 nm-nél már nem tudták tartani a stratégia által diktált tempót, a 12 hónapos ciklus lassulni kezdett. Ezúttal már új, háromlépcsős stratégiát mutattak be: az első évben új gyártási technológiát vezetnek be, a másodikban új architektúra jön, a harmadikban pedig optimalizálják az egész csomagot.

A hetedik Core i generáció, tehát a Kaby Lake amolyan harmadik lépés. A csíkszélességet a Broadwellnél vitték le 14 nm-re, a Skylake új architektúrát hozott, most pedig az optimalizáláson a sor. Megtartották az előző generációs Skylake processzormagjait, a gyártástechnológia finomításának köszönhetően viszont 10-15%-kal magasabb órajelet, vagy azonos órajelen kisebb fogyasztást tudnak elérni, így az új széria asztali és mobil vonalon is jobban teljesít majd az elődnél. Grafikus számolóegységek terén a Skylake-ben bevezetett Gen9 grafikus alrendszer sem változott, viszont a parancsprocesszort (ami a feladatokat osztja a számolóknak) áttervezték, hogy jobban megfeleljen az új, explicit grafikus API-k követelményeinek.

Komoly modernizáción esett át a médialejátszásért felelős modul. Igaz, hogy a HDMI 2.0 és HDCP 2.2 natív kezelését még nem oldották meg, de a modern formátumok hardveres dekódolása óriásit lépett előre. A legfontosabb a HEVC kodek támogatása, immár 4K-s felbontás mellett, másodpercenként 60 képkockával és tízbites kódolással (HEVC Main 10) is elboldogul a rendszer. Emellett van VP9 gyorsítás, amire a YouTube támaszkodik majd a jövőben, továbbá a HDR (Rec.2020) is felkerült a hardveres kódolás listájára.

Tovább csiszolták az órajel megfelelő szintre állításáért felelő Speed Shift technológiát is. Korábban, a Skylake esetében, Windows 10 alatt, ahol ezt a rendszer meghajtószinten támogatott, sikerült 100 ms-ról 30 ms-ra csökkenteni azt az időt, amire szükség volt a nyugalmi órajelről teljes tempóra felpörgésre. Egy rövid, de intenzív feladatnál megtörténhet, hogy az új rendszer már akkor végez egy feladattal, amikor a régi még fel sem pörgött, a rövidebb ideig tartó munka pedig kulcs a takarékosabb működéshez. A Kaby Lake-nél a Skylake 30 ms-os felpörgési idejét sikerült 15 ms-ra, tehát a felére csökkenteni.

Processzorok

Az első adag Kaby Lake processzor még tavaly nyáron mutatkozott be, ezek 4,5 és 15 wattos TDP fogyasztási mutatóval bíró, notebookokba szánt megoldások voltak, amelyeket a korábbi gyakorlat szerint Kaby Lake Y és U jelöléssel kódoltak. Felépítésük 2+2 rendszerű volt, vagyis két, Hyper-Threadinget támogató processzormagjuk és kétblokkos, kétszer 12 számolóegységes grafikus moduljuk volt GT2 kóddal és HD Graphics 620 elnevezéssel. Meg kell vallani, hogy a hat processzorból álló kínálat nem volt valami óriási, de éppen a Core i7-7500U, a Core i5-7200U és a Core i7-7100U lehet az a három processzor, amit a legtöbb laptopban látunk majd. Melléjük még három Core m jött, ezeket különösen alacsony fogyasztásuk miatt szeretjük – sokan viszont épp emiatt tartanak tőlük, ugyanis az alacsony fogyasztási küszöbbe beleütközve vissza kell venniük a teljesítményből.

Intel Kaby Lake alapú mobil processzorok GT2 IGP-vel
Típus CPU
Órajel
Magok/
szálak
L3 Cache IGP típusa IGP órajele TDP
E3-1535M v6 3,1/4,2 GHz 4/8 8 MB P630 350/1100 MHz 45 W
i7-7920HQ 3,1/4,1 GHz 4/8 8 MB 630 350/1100 MHz 45 W
E3-1505M v6 3,0/4,0 GHz 4/8 8 MB P630 350/1100 MHz 45 W
i7-7820HK 2,9/3,9 GHz 4/8 8 MB 630 350/1100 MHz 45 W
i7-7820HQ 2,9/3,9 GHz 4/8 8 MB 630 350/1100 MHz 45 W
i7-7700HQ 2,8/3,8 GHz 4/8 8 MB 630 350/1100 MHz 45 W
i7-7600U 2,8/3,9 GHz 2/4 4 MB 620 300/1150 MHz 15 W
i7-7500U 2,7/3,5 GHz 2/4 4 MB 620 300/1050 MHz 15 W
i5-7440HQ 2,8/3,8 GHz 4/4 6 MB 630 350/1000 MHz 45 W
i5-7300HQ 2,5/3,5 GHz 4/4 6 MB 630 350/1000 MHz 45 W
i5-7300U 2,6/3,5 GHz 2/4 3 MB 620 300/1100 MHz 15 W
i5-7200U 2,5/3,1 GHz 2/4 3 MB 620 300/1000 MHz 15 W
i3-7100H 3,0 GHz 2/4 3 MB 630 350/950 MHz 15 W
i3-7100U 2,4 GHz 2/4 3 MB 620 350/950 MHz 15 W
m7-7Y75 1,3/3,6 GHz 2/4 4 MB 615 300/1500 MHz 4,5 W
m5-7Y57 1,2/3,3 GHz 2/4 4 MB 615 300/950 MHz 4,5 W
m5-7Y54 1,2/3,2 GHz 2/4 4 MB 615 300/950 MHz 4,5 W
m3-7Y30 1,0/2,6 GHz 2/4 4 MB 615 300/900 MHz 4,5 W

Most, 2017 elején, az asztali számítógépekbe szánt hetedik generációs Core i processzorokkal együtt jött seregnyi új mobil verzió is. A legérdekesebbek a 45 wattos TDP osztályba tartozó négymagosok, amiket ezúttal is a HQ – vagy az egyetlen tuningos modellnél a HK – utótagról lehet felismerni. A Skylake után a Kaby Lake is kapott négymagos Core i5-öt, amely a minimális órajelbeli lemaradáson túl csak a Hyper-Threading hiányában különbözik a drágább Core i7 családtól. Ezek a Kaby Lake H-nak nevezett lapkák 4+2-esek, a négy CPU blokk mellé két grafikus blokk került a szokásos 24 számolóegységgel. Jött még egy jó adag 15 wattos, 2+2 felállású processzor is, melyek közül a legérdekesebb a Core i3-7100H. Egészen magas, 3,00 GHz-es alapórajelet kapott, így Turbo Boost nélkül is határozottan komolyabb teljesítményt ad le, mint a 2,4 GHz-et tudó Core i3-7100U.

Hirdetés

Ezúttal is vannak „papírprocesszorok” a kínálatban – ezt a csöppet sem megtisztelő címet a 2+4 felépítésű modellekre ragasztottuk. Ugyanis erősen tartunk tőle, hogy a két processzormag mellé nem kevesebb mint 48 grafikus számolóegységet felsorakoztató GT3-as változatok – az előző két Core i generációhoz hasonlóan – most is csak papíron léteznek majd, legfeljebb MacBookokban találjuk ilyet. Ezek közül a legérdekesebbek a 28 wattosak, melyeknél a CPU mostmár 4 GHz környékre felturbózhat.

Intel Kaby Lake alapú mobil processzorok GT3 IGP-vel
Típus CPU
Órajel
Magok/
szálak
L3 Cache IGP típusa IGP órajele TDP
i7-7660U 2,5/4,0 GHz 2/4 4 MB 640 300/1100 MHz 15 W
i7-7567U 3,5/4,0 GHz 2/4 4 MB 650 300/1150 MHz 28 W
i7-7560U 2,4/3,8 GHz 2/4 4 MB 640 300/1050 MHz 15 W
i5-7360U 2,3/3,6 GHz 2/4 4 MB 640 300/1000 MHz 15 W
i5-7287U 3,3/3,7 GHz 2/4 4 MB 650 300/1110 MHz 28 W
i5-7267U 3,1/3,5 GHz 2/4 4 MB 650 300/1050 MHz 28 W
i5-7260U 2,2/3,4 GHz 2/4 4 MB 640 300/950 MHz 15 W
i3-7167U 2,8 GHz 2/4 3 MB 650 300/1000 MHz 28 W

Az előző generációhoz képest tovább nőtt a különbség az alap és a Turbo Boost órajel között, de szerencsére a nevezéktan semmit sem változott. A 2+2 felállású 15 wattosok neve 00U-ra végződik, a 60U a 2+4-es 15 wattosokat kódolja. A 67U továbbra is a 2+4-es, 28 wattosoké, a HQ vagy HK pedig 2+2-t jelent 45 wattal és jó magas, már 4 GHz-et is átlépő Turbo Boost órajellel. A Skylake után most is vannak mobil munkaállomásokba való Xeonok, amelyek szintén 45 wattos 2+2-esek, de itt a grafikus gyorsító kapott pár olyan extra tanúsítványt, ami a munkaállomásoknál gyakran használt 3D tervezőkörnyezeteknél elengedhetetlen.

Az i3 ezúttal jobban elmarad funkcióiban az i5-től és i7-től, több mint valószínű, hogy a processzor mellé szerényebb képességű vezérlőchipet építettek. Kevesebb a SATA (4 helyett 2) és az USB 3.0 (6 helyett 4) portot kezel, nem támogatja a PCI Express 3.0-t és a RAID-et. Alap notebookokban ebből valószínűleg nem lesz gond, de például az M.2 SSD-k behuzalozásánál az eltérő vezérlőchip miatt lehet, hogy komolyabb laptopoknál vagy mini PC-knél megszűnik majd a Core i3-as alternatíva. Mondjuk az is tény, hogy az Intel az i3-7100U-t és i5-7200U-t egyaránt 281 dolláros áron listázza.

A 4,5 wattos értékből sejteni lehet, hogy a Core i mellett Core m lapkák is debütáltak. Alapórajelük alig emelkedett az előző generációhoz képest, a Turbo Boost viszont itt is magasabb lett, 400-500 MHz-cel lépték túl az előző széria szintjét. Az IGP neve itt HD Graphics 615, de picivel alacsonyabb maximális órajelétől eltekintve nem különbözik a HD Graphics 620-tól. A Core m széria továbbra is csak DDR3L memóriát támogat, a DDR4-et nem. Meg kell még jegyezni, hogy az új Core m3 nem kapott olyan korlátozásokat, mint a Core i3, tehát van PCI Express 3.0, RAID és több SATA, illetve USB 3.0 csatlakozó.

Szinte biztosak vagyunk benne, hogy a most 26 tagúra bővült mobil Kaby Lake kínálatból az előző generációkhoz hasonlóan legfeljebb tízzel találkozunk majd notebookokban, és ötre tehető azoknak a típusoknak a száma, amelyek a laptopok 90 százalékában dolgozik majd. Akit mélyebben érdekelnek az egyes, órajelben szinte alig különböző modellek további jellemzői, böngéssze át az Intel processzorazonosítóját, ott fény derül az apró, de lényeges eltérésekre, mint a vPro, InTru 3D vagy TXT támogatása.

Teljesítmény

Fokozatosan többféle, nagyon különböző Kaby Lake processzorral szerelt notebook került hozzánk. A csúcsot jelentő, tuningolható, négymagos Core i7-7820HK az Acer Predator 17X gamer óriásában tette tiszteletét tesztlaborunkban, amit a még brutálisabb, vízhűtéses Asus GX700-ban dübörgő Core i7-6820HK-val vetettünk össze. A szelídebb, 15 wattos Core i7-7200U-t hordozó légies Asus ZenBook 3 talán nem is különbözhetne tőle jobban, ezért mellé a stílusban sokkal jobban illő Lenovo Yoga 900-at neveztük be az előd Core i7-6500U-val. A várhatóan slágerprocesszorrá váló, szintén 15 wattos Core i5-7200U az erős középkategóriás Acer Aspire F15 gyomrában járt nálunk, mellé a Fujitsu Lifebook E746-ot tettük be Core i5-6300U-val.

Processzor
megnevezése
Intel Core
i7-7820HK
Intel Core
i7-7500U
Intel Core
i5-7200U
Intel Core
i7-6820HK
Intel Core
i7-6500U
Intel Core
i5-6300U
CPU órajele 2,8/3,9 GHz 2,7/3,5 GHz 2,5/3,1 GHz 2,7/3,6 GHz 2,5/3,1 GHz 2,4/3,0 GHz
Magok/szálak száma 4/8 2/4 2/4 4/8 2/4 2/4
Gyorsítótár 8 MB L3 cache 4 MB L3 cache 3 MB L3 cache 8 MB L3 cache 4 MB L3 cache 3 MB L3 cache
IGP HD Graphics 630 HD Graphics 620 HD Graphics 620 HD Graphics 530 HD Graphics 520 HD Graphics 520
TDP 45 W 15 W 15 W 45 W 15 W 15 W
AIDA64 – CPU Queen 42 677 23 892 21 134 43 970 20 484 18 364
AIDA64 – PhotoWorxx 21 929 16 326 14 293 22 191 14 169 14 466
AIDA64 – CPU Zlib 318,0 157,5 140,0 324,5 135,4 121,7
AIDA64 – CPU AES 15 922 7961 7044 16 431 6830 6120
AIDA64 – CPU Hash 4000 1888 1770 4102 1718 1541
AIDA64 – FPU VP8 6661 3650 3547 6650 3607 3161
AIDA64 – FPU Julia 28 322 12 851 13 101 24 027 12 338 11 445
AIDA64 – FPU Mandel 14 475 6620 7060 12 395 5515 6142
AIDA64 – FPU SinJulia 4208 2103 1861 4340 1806 1620
Cinebench 10 1 CPU 7780 7322 6514 6722 6198 5640
Cinebench 10 x CPU 28 763 14 850 14 621 25 434 14 113 12 750
Tömörítés – 7-zip 22 578 11 236 9634 18 418 8503 8852
Kitömörítés – 7-zip 21 080 10 492 9485 18 237 8465 8320
Videókódolás – AGknot 30 39 43 32 40 44
Memóriatesztek – AIDA64 2 x 16 GB
DDR4-2400
2 x 8 GB
DDR3L-1866
2 x 4 GB
DDR4-2133
2 x 16 GB
DDR4-2400
2 x 4 GB
DDR3L-1600
2 x 4 GB
DDR4-2133
AIDA64 olvasás (MB/s) 33 933 31 580 27 087 33 077 23 726 30 253
AIDA64 írás (MB/s) 37 184 31 945 28 904 37 182 24 506 31 872
AIDA64 másolás (MB/s) 33 674 30 149 24 358 34 980 23 414 26 521
AIDA64 késleltetés 68,0 79,9 73,7 65,2 80,6 72,3

A fenti táblázatot egyes adblockerek blokkolhatják!

Teljesítménytesztjeink során a Core i7-7820HK órajele 3,5-3,9 GHz között változott, míg a Core i7-6820HK stabil 3,6 GHz-et tartott. Az AIDA64 tesztekben fej fej mellett haladtak, több esetben az előző generációs modell bizonyult gyorsabbnak, a Cinebench, 7zip és AGKnot mérésekben viszont az újabb modell húzott el. Sajnos a tuninggal nem tudtunk foglalkozni, mert az Acer notebook túlhajtásra való eszközei még nem támogatták a megjelenés előtti, hetedik generációs Ciore i lapkát. Mindenesetre biztosak vagyunk benne, hogy az elődhöz hasonlóan legalább 5-600 MHz, komoly hűtéssel akár 1000 MHz van még benne.

Teljesen más viszonyt mutattak a kétmagos, 15 wattos Core i processzorok. Elvileg a Kaby Lake ugyanazt a CPU-magot használja, mint a Skylake, tehát közel azonos órajelen illene nagyjából egyformán teljesíteniük, ahogyan ezt a négymagosok tették. A kétmagos Core i7-7500U és Core i5-7200U viszont az esetek többségében azonos órajelen 15%-os előnyt produkált előző generációs társaikhoz képest. A pontos okát nem tudjuk megmondani a jelenségnek, talán a jobb, gyorsabban kapcsoló Speed Shiftnek köszönhető az új modell előnye, mindenesetre ha hozzáveszünk még 10-15%-os, a magasabb órajelből adódó előnyt, akkor elég érdekes lesz a helyzet.

A grafikus alrendszerek összevetéséhez Core i5-7200U és Core i5-6300U processzorokkal szerelt 15,6 hüvelykes, átlagos hűtéses laptopokat vetettünk össze, tehát nagyjából azonosak voltak a körülmények. Számottevő teljesítménybeli előrelépést nem tapasztaltunk, de könnyen lehet, hogy modernebb játékokban megmutatkozik majd a frissebb architektúra előnye. Ezt az asztali Kaby Lake modellek megérkezésekor fogjuk majd behatóan vizsgálni. A Starcraft esetében valami meghajtó vagy egyéb szoftveres problémára gyanakszunk, mert csak ebben az őskövület játékban ment jobban a hatodik generációs Core i a hetedik generációsnál.

Játéktesztek HD Graphics 620
Core i5-7200U
HD Graphics 520
Core i5-6300U
HD Graphics 620
Core i7-7500U
Starcraft 2
1280x720 - közepes
88 98 54/51
StarCraft 2
1280x720 - magas
76 80 42/41
Civilization 5
1280x768 - alacsony
38 31 32/29
Elder Scrolls V: Skyrim
1280x720 - közepes 2xAA, 4xAF
47 47 51/44
GRID Autosport
1280x720 - közepes - 2xMSAA
47 46 40/36
Sniper Elite 2
1366x768 - alacsony - 8xAF
40 39 44/41
Far Cry 4
1280x720 - alacsony
17 16 16/14

Megnéztük a vékony Asus laptopba szerelt Core i7-7500U grafikus teljesítményét is. Hasonlóan szerény hűtésű házban a Skylake-alapú elődök azonnal 1,5 GHz környékére szokták lassítani a CPU részleget, amint a GPU bekapcsol, itt viszont az első pár percben csak minimális volt a lassulás, 2,9 GHz helyett 2,4 GHz-et regisztráltunk. Nyagyjából 15 percnyi játék után azért lecsökkent a CPU üteme 2,0 GHz-re, de még ez is jó 30%-kal több az előző generációnál megszokott értéknél. A vékony Asus laptopban negyed óra alatt úgy 10%-kal csökkent a játékos teljesítmény, ami nem olyan vészes, hasonlóan karcsú Skylake processzoros gépeknél a 30%-os visszaesés sem volt ritka.

Fogyasztás terén is nagyszerűnek tűnik az új platform. Az Asus Transformer Book 3 energiaigénye a 12,5 hüvelykes, Full HD-s kijelzőjével inkább hasonlít a nagy tabletekéhez és nem a notebookokéhoz. Nyugalomban 2,5 watt alatt alatt, HD video lejátszása közben 5 watt alatt maradt a készülék fogyasztása, amihez hasonlót még a Core m-es tableteknél sem mértünk. A Core i5-7200U-val hajtott Acer Aspire F15-nél árnyalja a fogyasztásról alkotott képet, hogy GeForce GTX 950M, SSD és HDD, valamint egy TN paneles Full HD kijelző volt benne, ilyen körülmények mellett az 5 watt alatti nyugalmi és 8 watt alatti HD videós fogyasztás azért igencsak jónak számít. Az óriási Acer hatalmas energiaigényéből nehéz megmondai, hogy mennyi tartozott a processzorhoz, és mennyi a mellette lévő GeForce GTX 1080-hoz, illetve a hatalmas kijelzőhöz vagy éppen a három hűtőventilátorhoz.

Értékelés

Egyelőre nem sokat láttunk a hetedik generációs Intel Core i processzorcsaládból, de amit tapasztaltunk, azzal nagyon elégedettek vagyunk. Nem változott a csíkszélesség, maradtak a Skylake processzormagjai és grafikus számolóegységei, a finomítások révén mégis minden területen előrelépést regisztráltunk. A 14 nm-es gyártástechnológia csiszolásának köszönhetően általában 10-15%-kal magasabb maximális órajelet kapunk, vagy ugyanazt az órajelet el tudjuk érni alacsonyabb fogyasztás mellett. Asus ZenBook 3 tesztalanyunknál valószínűleg ennek volt köszönhető, hogy az előző generációs megoldásokkal ellentétben nem csökkent drámaian a CPU-órajel, amikor a grafikus alrendszert is terheltük. A vékony laptoppal mért nagyon alacsony nyugalmi és videólejátszás alatti fogyasztás is ígéretes.

Érdekes kettősség alakult ki teljesítmény terén. A CPU-magok elvileg nem változtak a Skylake-hez képest, ezt nagyon jól illusztrálta a négymagos Core i7-7820HK, ami általában nem volt számottevően gyorsabb az i7-6820HK-nál. A kétmagos, 15 wattos TDP fogyasztási osztályba tartozó modellek esetén viszont azonos órajel mellett a Kaby Lake teljesítményét jellemzően 15%-kal nagyobbnak mértük az elődnél, aminek okát egyelőre nem tudjuk pontosan, talán a jobb órajelkezeléssel lehet kapcsolatban. Méréseink szerint a grafikus alrendszer teljesítménye nem nőtt számottevően, bár tény, hogy egy szerény hűtésű gépben, régebbi játékokkal próbáltuk, az új parancsprocesszor előnyei viszont a modernebb API-knál jönnek majd ki. A hardveres médialejátszás fejlesztése dicséretes, a notebookoknál és egyéb mobil eszközöknél komoly energiamegtakarítást jelenthet.

Határozottan jó benyomást tett ránk a továbbfejlesztett Skylake, vagyis a Kaby Lake, tehát a hetedik generációs Core i processzorcsalád első mobil képviselője. Bár még csak néhány készülékben teszteltük, nem vártunk olyan mértékű fejlődést, mint amilyet a kétmagosoknál tapasztaltunk. Már csak azért kell szorítani, hogy az előző két generáció ígérgetései után végre nagy mennyiségben piacra dobják a komolyabb grafikus alrendszerű változatot is.

rudi

Az Acer Aspire F15 és Predator 17x notebookokat az Acer hazai képviselete, az Asus Transformer Book 3 notebookot az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények