Hirdetés

Fractal Design Torrent: gépház „nagyravágyóknak”

A gyártó új termékébe papíron szinte bármi befér, mégis érdemes megtervezni, mit is tennénk bele.

Mérések, értékelés

Tesztünket a belső hőmérsékleti viszonyok vizsgálatával folytattuk, melyhez egy fix 4 GHz-es órajelen működő Intel Core i7-5960X processzort és egy MSI GeForce GTX 1050 Ti Gaming X videokártyát használtunk. A tesztrendszert az AIDA64 CPU-t, FPU-t és GPU-t kínzó méréseivel terheltük, a méréseket pedig a nyitott tesztpadon és a házban is elvégeztük annak érdekében, hogy az alábbi grafikonon szemléltetni tudjuk, mennyit ront a hardver hűtésén a tesztelt gépház.

A gyári ventilátorokat kikötve nem volt túl rózsás a helyzet: bár a VRM és a VGA esetében ez nem jelentett jelentős romlást, a processzor hőméréskletén azért érződött, hogy be van zárva egy dobozba, terhelés mellett 8 °C-kal volt melegebb, mint a szabad levegőn. Az összes ventilátort bekapcsolva azért már javult a helyzet, terhelés nélkül a kártyának, terhelés mellett pedig az alaplapnak sikerült elérnie a szabadon mért hőmérsékleti értékeket, a processzor viszont még mindig 5 °C-kal melegebb volt – ennél láttunk már jobbat is.

Hirdetés

Nem is hagytuk annyiban a dolgot, hiszen egy ennyire nyitott elejű ház esetében sokkal jobbra számítottunk, ezért gondoltunk egyet, és lekötöttük az alsó ventilátorokat arra gondolva, hogy önmagukban az első, méretesebb darabok talán hatékonyabban átfújják a levegőt a házon, ha az áramlatokba nem szól bele a három alsó egység, és igazunk is lett. Terhelés nélkül ugyan még mindig magasabb volt a házon belül mért hőmérséklet, a terheléses teszt során viszont a komponensek mindegyike hűvösebb volt, mint a házon kívül végzett tesztek alatt.


[+]

Miközben ment a mérés, megállapíthattuk, hogy zajszigetelésből nem sok jutott a Torrentbe, nem volt kellemes mindegyik ventilátort működés közben hallgatni a ház mellett ülve, de a rend kedvéért elvégeztük az erre vonatkozó tesztünket is. Szokás szerint okostelefonunkat tettük a beltérbe, ami 60 dB-es hangerővel játszotta nem túl muzikális fehér zaj videónkat, amiből az oldallapok felszerelése után a zajszintmérőnk még mindig 54 dB-t érzékelt. Ez az elmúlt időszakban tesztelt házakhoz viszonyítva nem számít túl jó eredménynek, ha tehát egész nap maximális terhelés mellett dolgoznánk, akkor vagy a mérettől függően 35,4-33,7 dB-es gyári ventilátorok lecserélését fontoljuk meg, vagy keressünk egy ilyen szempontból jobban teljesítő gépházat.

Értékelés

Vegyes érzelmekkel csomagoltuk vissza a Fractal Design legújabb modelljét, mert bár a Torrent próbája során több pozitívummal is találkoztunk, néhány komolyabb negatívumot is fel tudunk sorolni. A nagy méret és a komponensekkel való széleskörű kompatibilitás egyértelműen az előnyök közé tartozik (legalábbis azok számára, akik ekkora házat keresnek), ám ezt a gyakorlatban sajnos csak a nagyobb kamrában, illetve a tápegység szekciójában tapasztaltuk.


[+]

Valóban nehéz olyan alaplapot, processzorhűtőt, grafikus kártyát vagy épp hűtési megoldást találni, ami ne férne be a Torrentbe, de mit ér az egész, ha a szükséges kábelek számára már nem jutott elég hely hátul, ennek pedig főleg a sok ventilátor túl hosszú vezetéke az oka – amiből, mint azt a mérések is mutatják, nem is lett volna szükség ennyire. Persze ezt igazságtalan lenne hibaként felróni, hiszen akinek nincs szüksége rá, az bármikor kiveheti a használaton kívüli darabokat, inkább azt tartjuk problémának, hogy a 190 eurós ajánlott árral bizony mindegyik ventilátort kifizettetik. Talán nem lett volna rossz döntés egy kevesebb ventilátorral rendelkező vagy ventilátor nélküli verziót is piacra dobni, olcsóbban. Aki persze előre tudja, hogy neki szüksége van ennyire és úgy is válogatja össze az alkatrészeket, hogy ki is tudja velük használni a ház lehetőségeit, az jól fog járni, de a döntés meghozatalát a fentiek figyelembevételével ajánljuk.

SidCorky

A Fractal Design Torrent számítógépházat a gyártó bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények