Hirdetés

Dune HD Base 3D: megbízható mesterember

Sok jót hallottunk a Dune HD topkategóriás asztali médialejátszójáról. Megnéztük, hogy mindebből mi igaz.

Működés közben

A modellbe a 2012 nyarán debütáló Sigma Designs SMP8673 típusjelzésű, 800 Mhz-es, 3D tartalmak kezelését támogató processzor került, mellé 512 MB RAM-ot és 256 MB + 4 GB flash háttértárat építettek. Bár a korábbi információk arról szóltak, hogy mód nyílik majd belső tévétunerkártya telepítésére, azonban ez kacsának bizonyult, így marad a már bevált, USB-n keresztül csatlakoztatott DVB-T egység. Viszont legalább a Wi-Fivel nem kell majd szórakozni, hiszen azt beépítették a készülékbe, azaz biztosítja a vezeték nélküli adatátviteli kapcsolat megteremtését is.

A modell támogatja az SMB, NFS és UPnP hálózati protokollok kezelését, magyarán könnyen csatlakoztatható a helyi hálózathoz. Ezután már képes tallózni a NAS vagy a PC állományai között, azaz az ezeken található médiafájlok lejátszása is megoldott. Korábban esett arról szó, hogy kialakítottak a készülékházban egy rekeszt 3,5"-es merevlemez számára, de az USB porton keresztül is csatlakoztatható hozzá adattároló egység. A FAT16 és FAT32 mellett az EXT2, EXT3, EXT4, illetve NTFS, valamint Mac HFS+ fájlrendszerekkel boldogul, ám utóbbinál az adatok írására nem, csak azok olvasásra képes.

Hirdetés

Felhasználóbarát kezelés

Az Open GL támogatás miatt elméletileg a grafikus kezelőfelületnél is meglenne a lehetőség különféle látványos 3D effektek használatára, de a jelenlegi szoftvernél ezt még nem használták ki. Nem is okoz ez fájó hiányérzetet, hiszen a GUI így is eléggé rendben van. A felhasználónak módja nyílik, hogy válasszon a listás és az ikonos nézet között, sőt bizonyos korlátok között testre is szabhatja a felületet, azaz meghatározhatja az ikonok elrendezését, és a skint is saját ízléséhez igazíthatja.


A fő képernyőről minden fontosabb szolgáltatás, tehát a médialejátszó, az internetes tartalmak, az appok, a böngésző, illetve a kép-, hang- és rendszerbeállítások is elérhetőek. Azaz többek között meghatározható a felbontás, a képarány, az aktuálisan alkalmazott interfész, bekapcsolható a 24p mód, megadható, hogy milyen típusú a csatlakoztatott audiorendszer, illetve szabályozható a hangzás dinamikatartománya is.


Innen nyílik kapu a hálózatra, és egyebek mellett elszórakozhatunk a merevlemez vagy a különféle csatlakoztatott perifériák beállításaival is, sőt még az is megadható, hogy az LCD kijelzőn milyen információk jelenjenek meg. Tehát rengeteg paraméter és beállítás módosítható, épp ezért különösen fájó a kislexikon hiánya, vagy legalább a menüpontok mellett feltűnhetne rövid magyarázat, ahogy az más termékeknél mostanában olyan gyakran felbukkan.

Vezérlőeszközök

A készülék mellé járó távirányító nem egy szépségdíjas darab, viszont elég jól használható. A kopogós műanyagból készült szimpla téglatest mattfekete fényezésén nem látszódnak meg az ujjlenyomatok, viszont a háttérvilágítás hiánya miatt nem jár dicséret. A ráépített funkciógombok száma megfelelő, így minden fontosabb szolgáltatás, paraméter elérhető innen is közvetlenül, ráadásul ezek mérete és formája is eltérő, így sötétben sem kell feltétlenül lemondani róla

A modell vezérelhető USB-n keresztül csatlakoztatott egérrel és billentyűzettel, ami jelentősen megkönnyítheti egyes alkalmazások vagy a böngésző használatát. Ha valaki ilyesmiben gondolkozik, annak értelemszerűen érdemes egy vezeték nélküli verziót beszereznie. Az Android-, illetve iOS-alapú okostelefonokra és tabletekre letölthető egy ingyenes alkalmazás, a Dune HD RC, amivel elméletileg kiváltható a távvezérlő, de nekünk valamiért nem sikerült épkézláb működésre bírni, mert a program az indítást követően azonnal likvidálta magát. Ezzel szemben maga a termék nagyon stabil, nem fagy le, nem akad, az elektronika is megfelelően sebes, kellően gyorsan reagál a távvezérlő, az egér vagy a billentyűzet gombjainak nyomkodására.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Azóta történt

Előzmények