Szerelés
Világos, hogy egy ekkora, belül szinte teljesen kiüríthető házat rém egyszerű szerelni. Simán elnyelte az ATX alaplapot, és 235 mm-es szélességének köszönhetően a legnagyobb processzorhűtőkkel sem lesz problémája, akár 190 mm magasak is elférnek benne. Nem volt gond a grafikus kártyákkal sem, a mai legnagyobb, 265 mm-es modellek úgy is elférnek, ha előttük van a merevlemezdoboz.
Bőséges hely van alul a tápnál is, bár a segédkeretes rögzítési megoldás a szokásosnál kicsivel több szerelést igényel. A táp volt az első olyan komponens, ahol csavarokat kellett használnunk, elsőre sikerült is fordítva feltenni a keretet, a hátulról becsúsztatott táp ventilátora felfelé állt, pedig alulra terveztük. Szintén csak másodikra sikerült a táp fölötti SSD-tartók benépesítése, mert amikor elsőre feltettük őket, rájöttünk, hogy ebben az állapotban már igencsak nehéz lesz bekábelezni őket, ezt a mozzanatot a konzol rögzítése előtt célszerű elvégezni.
Óriási térrel gazdálkodhattunk az alaplap mögött, ahol a kábelezésben külön előnyt jelent, hogy az alaplaptálca nem nyúlik le egészen a tápig. Dicséretes, hogy felül a tálcán nem csak leghátul, hanem középtájon is csináltak egy nyílást a 12 voltos, alaplapi kiegészítő kötegnek, ami például esetünkben a hátsó nyíláson át már éppen nem ért volna el rendeltetési helyére.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!