Hirdetés

MasterCase 5, a szupermoduláris ház

Külső

Valljuk be őszintén, számítógépházak terén már nem igazán lehet olyat mutatni, amivel valaki még ne próbálkozott volna. Egyrészt a házak belsejébe kerülő alkatrészek formátuma rögzített, hosszú évek óta nem történt benne jelentős változás, másrészt a modderek lelkes közössége megmutatott már minden átalakítást, amiből a legjobbakat fokozatosan átvették a gyártók. Most ebbe az állóvízbe igyekszik a Cooler Master egy jó nagy követ beledobni; az idei Computexen mutatta be a nagyközönségnek MasterCase koncepcióját, amit elismert modderek segítségével alkotott meg fő tevékenységüket, az átalakítást szem előtt tartva.

Ennek a FreeFormnak keresztelt ideának az első kézzelfogható eredménye a MasterCase 5, mely itt tornyosul előttünk. Jó magas, 548 milliméteres házról van szó, ami mélységében (512 mm) és szélességében (235 mm) is elég terebélyes, a közkedvelt CM 690-es háznál egy picit nagyobb. Formavilágára a nagy, egyenes felületek és a határozott élek jellemzőek kevés díszítéssel, amolyan minimalista stílusban. A nálunk járt alapmodell oldallapjai mentesek minden kidomborodástól, szellőzőnyílástól, ablaktól, így a többi részlettel együtt nagyon baltával szabott hatást kelt.

Ezt egyedül a homlokzat felső, ferdén dőlő részén található csatlakozók törik meg, de ezeknél is szabályosságra törekedtek. Középen van a két hangcsatlakozó, külső oldalukon a két, egymástól kellemesen távolra helyezett USB 3.0 kapu, a sort pedig két oldalról a működést jelző LED és a pici reset gomb zárja. Alattuk középen trónol az egyszerű bekapcsoló. Fontos részlete a felső szakasznak az elöl és hátul kiemelkedő fül, ami alapból a ház cipelését segíti, de vásárolható közéjük olyan kiegészítő takaróelem, amivel letakarhatjuk a ház tetejére szerelt, dupla ventilátoros, 240 vagy 280 milliméteres, vízhűtés-radiátort. Alapból viszont csak egy rácsos panelt kapunk, amire ventilátorokat lehet csavarni, és porszűrő is van alatta.

Természetesen van porszűrő az előlap hatalmas szellőzőrácsa mögött is, amit csak két 5,25-ös bővítőhely tör meg. Egyelőre ebből a panelből nincs cseredarab, de el tudnánk képzelni színeset, szálcsiszolt fémből készültet, vagy rövidebbet, hogy több nagy meghajtó elférjen fölötte. Hátul túl sok újdonságot nem látni, legfeljebb az ide szerelhető ventilátor felfogatása nevezhető annak, ugyanis ezt nem kör alakú lyukakba szerelhetjük fel, hanem a 120 és 140 milliméteres is néhány centiméteres mozgástérrel rögzíthető a vágatokban. Cooler Master különlegesség a legalsó kártyahelyre tett takarólemez, aminek nyílásaiba például az egér kábele fűzhető be, így azt nem lehet olyan könnyen ellopni a gép mellől, mondjuk egy LAN-partin. Említést érdemel még a táp rögzítőkerete, aminek köszönhetően a táp fölfelé és lefelé néző ventilátorral is beszerelhető.

Természetesen porszűrő van a ház alján, ami tisztítás céljából hátrafelé kihúzható. Hogy a tápnak jusson elég levegő, a házat néhány centiméter magas lábakra állították, melyek összhangban vannak a felső nyúlványokkal.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés