Hirdetés

Chieftec Stallion 3 gépház: okos lépés volt megnyitni az elejét

A Chieftec újdonsága elődjével ellentétben már szellősebb előlapot kapott, de az üveg és az RGB sem hiányzik róla.

Mérések, értékelés

Tesztünk utolsó lépéseként a tápegységen és az SSD-n kívül mindent kicseréltünk, hogy a hőmérsékleti mérésekhez már jól megszokott, Intel Core i7-5960X alapú konfigurációnkat tudjuk használni. A fix 4 GHz-en üzemelő processzor köré épülő hardvert az AIDA64 CPU-t, FPU-t és GPU-t terhelő tesztjével dolgoztattuk meg, a mérést pedig nyitott tesztpadon, illetve a házban is elvégeztük, utóbbit gyári ventilátorokkal és azok nélkül is. A mérések közti különbséget az alábbi grafikonokon szemléltetjük:

Az értékeken jól látszik, hogy addig nem lesz gondunk, amíg bekötve hagyjuk a ventilátorokat, hiszen teszik a dolgukat, terhelés alatt sem volt jelentősen melegebb a beltéren, mint a szabad levegőn elvégzett mérések során. Amint viszont kivettük őket, terhelés mellett igencsak felszökött a komponensek hőmérséklete, ami egy három oldalról szellőzőrácsokkal alaposan megpakolt gépház esetében kicsit szokatlan.

Hirdetés

A legnagyobb baj, hogy a kettő között nincs átmenet, ugyanis a négy ventilátor közül egyik sem rendelkezik PWM vezérléssel, így azok terheléstől függetlenül maximális fordulatszámon fognak üzemelni. Szerencsére a hangszigetelésre nem lehet panaszunk, ugyanis miután szétszereltük a konfigot és betettük a beltérbe a 60 dB hangerejű fehér zajt kibocsátó okostelefonunkat, az oldallapok visszaszerelése után már csak 45,8 dB kiszűrődését tudtuk mérni a zajszintmérővel. Ennyi tompítás véleményünk szerint már jónak számít, így akár ventilátorcsere nélkül is egy élhető összeállítást kapunk, aki viszont könnyebb használat mellett szinte hangtalan működésű számítógépet szeretne, annak mindenképp ajánlott egy PWM vezérlésű ventilátorszett beszerzése.

Értékelés

Nem tartjuk valószínűnek, hogy a Chieftec mérnökei olvassák tesztjeinket, hiszen visszanézve a Scorpion III tesztjében is a szűkös kábelrendezési lehetőségeket hoztuk fel legfőbb negatívumként, és láthatóan ez a probléma a Stallion 3 esetében is jelen van. Specifikációit és a gyakorlati lehetőségeket tekintve persze az E-ATX-es modellel nem volt különösebb problémánk, a kábelmenedzsment viszont szerves részét képezi a felhasználói élménynek, ami – bármennyire is hihetetlen, de – a komponensek olyan, sokszor kevésbé fontosnak tartott kategóriájában is nagy súllyal rendelkező szempont, mint a gépházaké.


[+]

Viszont az is igaz, amit az előző oldalon említettünk, hogy ezzel jó eséllyel csak ritkán fog szembesülni a vásárló, hiszen a gyakran cserélt komponensek ki- és beszerelésekor elég csak kihúzni a csatlakozókat, a tápkábeleket nem kell minden egyes rendszerfrissítésnél eltávolítani és újra bevezetni, ha pedig a kábelrendezés folyamatán túlesünk, a Stallion 3 remek otthona lesz majd konfigunknak, amit egyhamar nem fogunk kinőni.

Ennek persze meg is kérik az árát, hisz az általunk kalkulált 45 000 forint körüli vételár nem kevés, fontos azonban megjegyezni, hogy ebben egy ARGB kontroller, illetve négy olyan ventilátor ára is benne van, aminek darabja külön megvásárolva alulról súrolja a 4000 forintot. Mindent figyelembe véve tesztalanyunkat egy tartós és lehetőségekkel teli gépháznak tartjuk, aki pedig az említett negatívum ellenére is a vásárlás mellett dönt, hosszú távon biztosan hozzánk hasonlóan fog érezni.


Chieftec Stallion 3 számítógépház

SidCorky

A Chieftec Stallion 3 számítógépházat a Chieftec bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények