Asustor AS1002T – NAS belépőszinten

Hirdetés

Próba, értékelés

Korábban említettük már, hogy a NAS merevlemezei nem fiókosak, hanem fixen be kell csavarozni őket, ami egyben azt is jelenti, hogy nincs hot-swap funkció, de erről egyre több konkurens is lemond a belépőszinten. A szerelés pár percet vett igénybe, a szoftveres inicializálás pedig még addig sem tartott. Az egész folyamaton magyar nyelvű szoftver vezet végig, amit a mellékelt CD-n kapunk, de aki teheti, inkább az internetről szedje le a legfrissebb Control Centert, ami majd a webes felületre irányítja. Néhány alapvető konfigurálási funkcióval is ellátták, például a NAS hálózati meghajtónak beállításával. Dicséretes, hogy a lemezek formázása előtt nyomatékosan felhívta figyelmünket a kezelőfelület, hogy most eltűnnek a rajtuk lévő adatok. A RAID0 és RAID1 kötet felépítése is csak néhány percet vett igénybe.

Két 500 GB-os WD Blue merevlemezzel kaptuk az Asustor AS1002T-t, melyekkel a Marvell Armada rendszerchipeknél megszokott, 100 MB/s fölötti olvasási csúcssebességet és valamivel 100 MB/s alatti írási csúcssebességet mértünk – ez nagy, legalább több száz MB-os állományokkal érhető el. Kisebb, 1 MB körüli állományokkal egy bonyolultabb fájlrendszerben már csak 50-60 MB/s körüli a tempó, de a legtöbb esetben még ez is bőségesen elegendő, alapszintű NAS-tól nem illik többet várni. Az USB 3.0 portokon 30 MB/s-ot közelítő átviteli tempót kaptunk egy gyors külső merevlemezzel, bár a szabvány többet is tudna, de a kis ARM rendszerchiptől ez a tempó is elfogadható, korábbi verziói lassabbak voltak.

Hűtés kapcsán 22 °C-os szobahőmérsékleten, automatikus szabályozással csak a ventilátor legalacsonyabb, percenként 750 fordulatos fokozatát ismertük meg, amin csendesen jár, a jobb notebookok nyugalmi, szinte nem is hallható, 20 dB-es zajszintjét produkálta. Közepes álláson 1000-et pörög percenkét, itt már 32 dB jött ki a torkán, ami a hangosabb notebookokra jellemző. Maximális fordulatszáma percenként 4000, ezen a fordulaton már iszonyatosan kiabált, 41 dB-t mértünk egy méteres távolságból. A NAS maximális fogyasztása a takarékos ARM rendszerchipnek hála alig lépte át a 13 wattot, a merevlemezek leállításkor pedig 7 watt alá csökkent. Jó hír, hogy nem csak a belső, hanem az USB-re kötött külső merevlemezeket is le tudja kapcsolni.

Értékelés

Klasszikus, jól átgondolt, alapszintű NAS az Asustor AS1002T, formája és hardveres megvalósítása az egyszerűség jegyében történt. Az előlap mintáján kívül semmi cicoma nem került rá, csatlakozókínálata éppen elégséges, hardvere egy jól ismert és bevált platform legújabb verziója. Ennek megfelelően stabilan és kiegyenlítetten szerepelt, lényegében mást nem is vártunk tőle.

Szoftveres téren minden lényeges funkciót megtaláltunk, az Asustor ADM operációs rendszerének 2.5-ös változata frissen, fürgén reagált parancsainkra, ráadásul magyarul kommunikál. Csak az kifogásolható, hogy gyárilag kevés appot tettek fel, egy gyakorlatlan felhasználó nem biztos, hogy rájön, mi minden rakható még fel. Egyetlen probléma van ezzel a jól sikerült hálózati adattárral: 56 000 forint körül kínálják, így közel tízezer forinttal drágább a neves Synology és QNAP konkurenciánál. Az Asustor megoldása nekünk egyszerűsége miatt tetszett, egy jobb árral bátran mernénk ajánlani is.


Asustor AS1002T NAS

rudi

Az Asustor AS1002T NAS-t a JTC Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények