Asus U2 - Jó bőr a kicsike!

Bőrrel borított külső

Tavaly, az év végén jelentette be az Asus, hogy elkészült újabb extra megjelenésű, bőrborításos szubnotebookjával, az U2-vel. Nem is számítottunk rá, hogy ilyen gyorsan az ölünkbe pottyan egy tesztpéldány, hiszen a sajtóanyagon kívül szinte semmilyen információt, tesztet nem találni róla. Ideiglenesen egy szintén bőrös U6 csomagolásában érkezett meg hozzánk a kicsike. Vele kapcsolatban még egy U szériás gépet meg kell említeni, az U1-et, mert az U2 ennek a két gépnek az előnyeit összegzi: pici, de mégis van optikai meghajtója. Hogy mekkora is a gép valójában, azt egy 12,1 hüvelykes, széles kijelzős notebookra helyezve szemléltetjük. Alapterülete 277 x 194 mm, vastagsága 25 és 29 mm között változik, tömege a kisebbik akkumulátorral 1,25 kilogramm, tehát nagyjából a korábbi, 4:3 képarányú, 12 colos kijelzős szubnoteszek méretét hozza.

A gép fedelét szép textúrájú bőrrel vonták be, melybe Asus feliratot nyomtak. Fogásra – súlya miatt is – inkább igényes mappának vagy könyvnek tűnik az U2, nem pedig számítógépnek, bár érezni, hogy a nemes bevonat elég vékony. Igen, a vékonyság is egy olyan fontos erény a notebookoknál, amit az Asus ki akart használni. Hátul füstszínű, krómhatású sáv fut keresztbe, elegánsan kiegészítve a fekete vagy sötétbarna bőrt. Nyilvánvaló, hogy egy drága luxusgépről van szó, ezért nagyon kár, hogy nem fémből készült ez a betét, amely a gép oldalán és elején is körbefut.

Nagyon jól szemlélteti az U2 méretét az is, hogy jobb oldalát szinte teljesen beborítja az optikai meghajtó ajtaja. Azért még elfért mellette egy USB, a gigabites hálózati vezérlő és a modem csatlakozója. A másik oldalon találtuk a táp dugaszát és a D-Sub videokimenetet, szellőzőrácsot, még két USB-t, HDMI kimenetet, valamint audioaljzatokat, és fölöttük az ExpressCard rését. Az alábbi képen jól látni, milyen vékony a kijelzős rész egy átlagos megoldáshoz képest.

Elöl csak a kártyaolvasó aljzatát találtuk, illetve egy sor szellőzőnyílást az optikai meghajtó felőli oldalon. Hátul, az akkumulátor mellé került a Kensington zár nyílása. Akárcsak elöl és oldalt, itt is látszik a tükrös krómcsík.

Alulról már nem bőrözött az U2, hanem átlagos műanyag. A középső, nagyobb szellőzőrostély alatti csavar jelzi az optikai meghajtó végét, vagyis a kis gépecskének majdnem a felét a DVD-RAM-ot is kezelő író teszi ki, a maradék helyre zsúfolták a többi hardvert.

Kétféle akkumulátort kaptunk az U2-höz. A kisebbik 11,1 volton 2400 mAh leadására képes, tehát teljesítménye 26,6 Wh körül mozog. A nagyobbik sokkal combosabb, 7200 mAh-s, vagyis durván 86,6 Wh-s. A kicsi szépen beleillik a gép hátuljába, nem lóg ki, a nagy viszont alaposan túlnyúlik rajta. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya. A picivel csupán 1,25 kilogrammot nyom a gép, de nem bírja sokáig elektromos hálózat nélkül. A naggyal már jelentősen nehezebb és terebélyesebb is az U2, de a gyártó szerint több mint 8 órát megy egyetlen töltéssel.

Kinyitva is nagyon ízléses a pici Asus. Zármechanizmus nincs, a fedelet a zsanérok ereje tartja lenn, ezért nyitáskor a gép kissé hátrabillen. A bőrborítás tovább folytatódik a csuklótámaszon, és felfut a billentyűzet két szélén a felső díszlécig, amit szerintünk nagyon szépen valósítottak meg. Két végén a zsanérok szélességét követő gomb (jobbra bekapcsoló, balra sebességprofilt állító) van, középre pedig rácsot tettek.

Több érdekessége is van a szokatlanul kicsi 11,1 hüvelykes kijelzőnek. Képaránya nem a számítógépeknél elterjedt 16:10, hanem a televíziók 16:9-e, ezért a szélesnél is szélesebbnek érezni. Kis képátlója ellenére felbontása 1366x768 pixel, tehát akkora, mint az LCD-tévéknek. Talán azért, mert a panelt eredetileg hordozható DVD-lejátszókhoz fejlesztették ki. Háttérvilágítását a normál fénycsőnél egyenletesebb fényt adó és kevesebbet fogyasztó LED-es rendszer adja. Fölé 1,3 megapixeles webkamerát szereltek, amihez arcfelismerő biztonsági szoftver is jár.

A védelem másik eleme a szokványosabb ujjlenyomat-leolvasó, jobbra elöl, a csuklótámaszban. Van itt még egy elegáns részlet, a gravírozott „Deluxe u2 series” felirat. És megérkeztünk ahhoz a részhez, amin még van mit csiszolnia az Asusnak. Ez a gép könnyen olyan felhasználók kezébe kerülhet, akik találkoztak már más bőrrel bevont, fémmel fűszerezett luxuscikkekkel – nekik nem biztos, hogy tetszeni fog egy-egy részlet kivitelezése. A csuklótámasz bőrének ragasztása hagy némi kívánnivalót maga után, a körbefutó fémcsík pedig szebb lenne, ha tényleg fémből készülne. (Azért a replika rolexes kisfőnökök majd nagyon jót tudnak villantani vele; az ő világukban úgyis esélytelen, hogy összefussanak a bőrmappás, tényleg exkluzív, évfordulós ThinkPaddel.) Nagyon aggódtunk, hogy a bal elöl sorakozó LED-eknek rikító kék fényük lesz, de szerencsére diszkréten, majdnem fehéren világítanak, az akkuhoz tartozó pedig vörös.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés