Hirdetés
Használat közben
Mint már említettük, a kupakok alatt kattanással jelzett kapcsolási pont nélküli Cherry MX Red kapcsolókat találunk, ami sokak szerint a játékra leginkább alkalmas Cherry MX változat. Ezt csak megerősíteni tudjuk, játék és gépelés során is hozta a kötelezőt, mi személy szerint jobban is kedveljük ezt a fajta halkabb switchet hosszabb cikkek írása közben, mint a Blue variánst. Természetesen az olyan technológiák is megtalálhatók a fedélzeten, mint az anti-ghosting és az NKRO, így biztosan nem lesz gondunk a játék alatt egyszerre lenyomott gombok működésével.
Persze nem csak itt gondoltak a gamerekre, ha szükséges, az Fn és a Windows gombok egyidejű lenyomásával aktiválhatjuk a Windows gomb lezárását is, ezzel elkerülhető a Start menü véletlenszerű megnyitása. Na nem mintha ez olyan egyszerű lenne a Strix Scope esetében, ugyanis az egyik legnagyobb érdekességet még nem is említettük, ez pedig a szokásosnál nagyjából kétszer szélesebb, bal szélső Ctrl billentyű.
Apróságnak tűnik és mi is úgy álltunk hozzá a tesztelés előtt, hogy inkább fordították volna az erre a fejlesztésre szánt pénzt jótékony célra, használat közben azonban megváltozott a véleményünk. FPS játékoknál igenis hasznos tud lenni, hogy nem kell feltétlenül a sarokig nyújtózkodnunk a kisujjunkkal, ha le szeretnénk guggolni, hosszabb távon jóval kényelmesebbnek bizonyult ez a megoldás, mint a hagyományos verzió.
Bár dedikált multimédiás vezérlőgombokat nem kapunk, az F5-11 funkciógombokat használhatjuk erre a célra, ráadásul gyári beállítás szerint ehhez módosítóbillentyű használata sem szükséges – ha viszont valaki mégis inkább az F gombokat szeretné alapértelmezetté tenni, az Fn és Insert lenyomásával megfordíthatja a beállítást. Külön érdekesség még az F12 gomb tetejére rajzolt kapucnis alak, ez az úgynevezett Stealth Key, ami abban az esetben jöhet jól, ha valamilyen oknál fogva egy gombnyomással el szeretnénk rejteni minden futó programot, lenémítani a hangerőt, majd egy újabb lenyomással visszaállítani az előző állapotot. Mindenkinek a fantáziájára bízzuk, hogy ez milyen esetekben jöhet jól.
Amennyiben gyorsan szeretnénk váltani a háttérvilágítás módjai között vagy csak a fényerőt szeretnénk állítani, az Fn és a kurzormozgató gombok segítségével ezt is megtehetjük. Az RGB LED-eket egyébként a kupakok alatt, a mechanikus kapcsolók felett helyezték el minden egyes gomb esetében, pont optimális mélységben ahhoz, hogy a kiszűrődő fény ne csak a felhasználó szemszögéből ne legyen zavaró, de a szemben ülőt se vakítsa el.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!