Belső
A Helios egészen E-ATX méretig képes alaplapok fogadására, ráadásul úgy, hogy még ezek előtt is marad hely egy egyedileg épített vízhűtés alkatrészeinek beszerelésére – nem csoda tehát, hogy a ház elég komoly méretekkel rendelkezik, egész pontosan 591 mm magas, 250 mm széles és 565 mm mély. Az ASUS nem spórolt az anyaggal sem a jórészt acélból, üvegből és alumíniumból felépülő szerkezetnél, úgyhogy a fenti tépőzáras hevederek tényleg jól jönnek, ha mozgatni akarjuk.
A belső felépítés a klasszikus, kétkamrás vonalat követi, azzal az apró trükkel, hogy a két részt elválasztó fedél moduláris, két egységből áll. Sajnos ez inkább csak a szerelést bonyolítja, valódi haszna nincs, az egységeknek ugyanis fix helyük van, nem lehet például az első részt előre-hátra csúsztatni, ha valamiért több helyre lenne szükség. Ez alatt a fedél alatt egyébként egy több pozícióban is elhelyezhető, 2,5”/3,5”-es HDD-tartót találunk, két, elég hajlékony műanyag fiókkal. Ezek hivatalosan a rezgés hivatottak csillapítani, és csavarozás nélküli szerelést tesznek lehetővé. A lemez első részére kivágás is került, ami a nagyobb méretű radiátoroknál lesz majd fontos, itt a ventilátor plusz radiátor egység maximum 90 mm vastag lehet, melyből a radiátorra körülbelül 65 mm juthat. A lemez felső részén található csavarhelyekre egy mellékelt lemezzel felszerelhető vízhűtésünk pumpája és/vagy tágulási tartálya is.
A gépház hátsó vége felé eső, nagyobb takarólemez két extra funkciót kapott: egyrészt került rá ablak, hogy a drága RGB-s és/vagy kijelzős tápegységek tulajdonosai se érezzék magukat átverve, másrészt felül egy nyílás, melyen keresztül például a grafikus kártya extra tápellátását biztosíthatjuk ízlésesen. Ez, ahogy az összes többi, kábelek áthúzására készült ablak, gumis védelmet is kapott.
Hirdetés
Tovább nézelődve a ház belsejében, az alaplap felőli oldalon feltűnhet még egy segédkeret, melyen két krómozott rúdon egy-egy támasztóláb kapott helyet. Ezekkel a nehéz grafikus kártyákat tudjuk megtámasztani, amivel csökkenthetjük a PCIe slotra nehezedő nyomatékot. Ez a segédkeret előre-hátra csúsztatható és ki is szerelhető (amire szükség is lesz a kábelezéskor), viszont nem sok hely marad alatta a kábelek elvezetésére. A kitüremkedő felső részen egy 2,5”-es SSD-t is rögzíthetünk, ha szeretnénk.
A Helios talán legkevésbé átgondolt részét hátul láthatjuk: a videokártya függőleges elhelyezését lehetővé tévő egység szépen takarja a bővítőkártyát lemezeit, tehát elég sokat kell majd csavaroznunk szereléskor. Itt jegyeznénk meg, hogy a függőlegesen beszerelt grafikus kártyához szükséges riser egység nem része a csomagnak, azt külön kell megvásárolni, és legalább 20 cm-es kábelhosszal számoljunk. Aki egyébként a jobb szellőzés végett szeretné az alaplaphoz közelebb elhelyezni a függőlegesen beépített grafikus kártyát, megteheti, az Asus erre a célra is mellékel egy kiegészítő lemezt.
Ezzel a lemezzel a függőlegesen beépített VGA-t közelebb hozhatjuk az alaplaphoz, javítva hűtésén [+]
Sokaknak lehet örömhír, hogy az alaplap felett egész sok hely marad még szabadon, így aki ide szeretne vízhűtést telepíteni, megteheti: a ventilátorok és a radiátor együtt 60 mm vastag lehet.
Átfordítva a gépet az alaplappal ellentétes oldalra, az első, ami szembe fog tűnni, az a sötétített műanyagból készült ajtó, mellyel a kábeleket rejthetjük el, elrendezésükben négy előre telepített tépőzáras szalag és számtalan rögzítőfül segít. Az ajtó mögött négy kiszerelhető tálca is található, melyekre az SSD-k kerülhetnek, felettük pedig a házhoz tartozó ventilátorok hatcsatornás vezérlője bújik meg.
Termék megnevezése | ASUS ROG Strix Helios |
---|---|
Elérhető színek | fekete |
Méret (ma x sz x mé) | 591 x 250 x 565 mm |
Tömeg | 18 kg |
Anyaga | acél, edzett üveg, alumínium |
Beszerelhető alaplapok | E-ATX, ATX, microATX, Mini-ITX |
5,25"-os helyek száma | 0 db |
3,5"-es helyek száma | 2 db |
2,5"-es helyek száma | 7 db |
Bővítőkártyák száma | 8 + 2 db |
Hűtés | - hátul 1 db 120/140 mm-es ventilátor, 120 mm-es radiátorhely - elöl 3 db 120/140 mm-es ventilátor, 420 mm-es radiátorhely - fent 3 db 120 vagy 2 db 140 mm-es ventilátor, 360 mm-es radiátorhely |
Előlapi csatlakozók | 4 db USB 3.1 Type-A, 1 db USB 3.1 Type-C, audió jack ki- és bemenet |
Beszerelhető processzorhűtő | max. 190 mm magas |
Beszerelhető grafikus kártya | max. 450 mm |
Beszerelhető táp | szabványos ATX, max. 220 mm hosszú |
Extrák | edzett üveg elő- és oldallap, ventilátorvezérlő, RGB világítás elöl (AURA Sync kompatibilis) |
Gyártó honlapja | www.asus.hu |
Termék honlapja | ASUS ROG Strix Helios |
Fogyasztói ára | kb. 100 000 forint |
Garancia | 2 év |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!