AOC 24G2ZU
A gigantikus hongkongi TP Vision konszern egyik leányvállalataként az MMD több nagy márkát is futtat a monitoros szektorban, így például AOC-t. A cég kiemelt figyelmet fordít a gamereknek szánt modellekre; kínálatukban a nagy tudású, innovatív és drága darabok mellett találhatóak középkategóriás, illetve szerényebb képességű, ám kedvezőbb árú, belépőszintű eszközök is.
Valahova középtájra esik a termékpalettán az AOC 24G2ZU típusszámú eszköz, amelynek érkezését tavasszal jelentették be. Akkor még arról szóltak a hírek, hogy TN panelre épül az eszköz, sőt néhány ilyen változat el is készült, és a boltokba is került. Azonban időközben változott a helyzet, a cég valamiért meggondolta magát, és a későbbi darabokat már IPS panellel látta le. Hozzánk is ez utóbbi változatból jutott el egy példány egy rövid tesztelési időszak erejéig.
Hirdetés
Azt viszont muszáj megjegyezni, hogy ez nem egy szerencsés helyzet. A cégtől kapott információk értelmében még lehet kapni a TN kijelzős verzióból is, igaz ez állítólag mindig pontosan fel van tüntetve a webáruházakban, a boltokban pedig az eladók tudnak ezzel kapcsolatban segíteni, és elméletileg a dobozon is megtalálható valahol ez az információ. Tehát, ha valaki ilyen termék vásárlásán törné a fejét, akkor ennek mindenképpen nagyon alaposan nézzen utána!
Külső
A dizájnerek odafigyeltek arra, hogy a készülék már külsejében is jelezze az elsődleges célcsoportot. Az enyhe kanyarral bíró, szörnytappancsra emlékeztető talp, a piros-fekete színezés és a hátlap díszítései is mind arra utalnak, hogy itt bizony egy gamer eszközről van szó. A termék egyébként nem csúnya, az összhatás nem bazári giccses, és a világító LED-eket is lehagyták róla.
A már említett talp egyébként amellett, hogy furán néz ki, stabilan tartja a képernyőt, amely egy szabványos VESA konzol által akár a falra is fellógatható. Az asztaltól való magassága 13 centiméteres tartományban módosítható, jobbra és balra 30 fokban forgatható, előre 4, hátra 21,5 fokban dönthető, és akár pivot módban is használható. A készülékház alsó részén található a gombokból álló kezelőpanel, a csatlakozók pedig a szokásoknak megfelelően a hátlapon kaptak helyet. Található itt két HDMI 2.0, egy DisplayPort 1.2, valamint négy USB 3.2 kimenet, illetve egy USB 3.0 uplink.
Monitor típusa | AOC 24G2ZU |
---|---|
Technológia | IPS (8 bit) |
Háttérvilágítás típusa | LED, nem PWM-es |
Kijelző mérete | 23,8 hüvelyk, 16:9 képarány |
Felbontás | Full HD (1920x1080), 92,56 ppi |
Képfrissítési ráta | 48-240 Hz |
Válaszidő | 0,5 ms (MPRT), 1 ms (GTG) |
Input lag | 13,4 ms |
Kontrasztarány | kb. 900:1 |
Fényerő | 336 cd/m² |
HDR támogatás | - |
Betekintési szögek | 178°/178° (névleges adat) |
Megjelenített színek száma | 16,7 millió |
Színtérlefedettség | 103,1% sRGB |
Extrák | hangrendszer, FreeSync Premium, kékfényvédelem |
Csatlakozók | 2 db HDMI 2.0, DisplayPort 1.2, USB uplink, 4 db USB 3.2 Gen1 |
Teljesítményfelvétel | belső tápegység; maximum: 17,7 watt készenléti módban: 0,2 watt |
Gyártó honlapja | www.aoc.com |
Termék honlapja | AOC 24G2ZU |
Fogyasztói ár | kb. 140 000 forint |
Garancia | 3 év |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!