RTX 2080 és 2080 Ti: ez most a csúcskategória

Cikksorozatban vesszük sorra az NVIDIA RTX szériájának tudását – kezdve mindjárt a csúcsmodellekkel!

Hirdetés

Gigabyte AORUS 2080 Ti Extreme

Versenyzőink közül a legbrutálisabb, legkülönlegesebb kinézetű ez a VGA, amely nemcsak kikapcsolt állapotában egyedi, de bekapcsoltban is: az egymáson átlapoltan forgó ventilátorok ugyanis egy-egy lapátjukon külön LED-eket hordoznak, így az átlagnál jóval érdekesebb effekteket csikarhatunk ki belőlük. Az igen komoly, három foglalatot teljes egészében elfoglaló egység ugyan valamivel rövidebb, mint a versenytársak, viszont a második ventilátortól induló „kidudorodás” jelentős magasságnövelő tényező.


[+]

A hűtési megoldás a gyártó Windforce Stack 3X rendszere, mely három, egymással ellentétes irányban forgó ventilátort használ a bordázat felett. Ez a bordázat két egységből áll, melyeket összesen hét hővezető cső köt össze a GPU-t, a tápellátást és a memóriákat is érintő talpakkal. A GPU-val egyébként a hővezető csövek közvetlenül is érintkeznek. A komoly hűtés nemcsak optikai tuning: már a gyárilag erősen húzott a GPU, Boost órajele az alap 1545 MHz helyett 1770 MHz, amely szerény 15 százalékos túlhajtást jelent, míg az ASUS 2080 Ti-jéhez képest 7 százalék az előny.


[+]

Az egy egységet alkotó bordázatot és ventilátort leszerelve kapásból az áramköri laphoz jutunk, a Gigabyte nem alkalmaz olyan merevítést, mint az ASUS – cserébe viszont a kártya dobozában lapul egy speciális kiegészítő, amivel a gépházban megtámaszthatjuk a kártyát, hogy ne a teljes súlyával igyekezzen a PCIe foglalatot kitépni az alaplapból.


[+]

A kártya hátoldalán természetesen nem hiányzik a megszokott fémborítás, amelyen a sólyom jelzés kapott egy szép RGB háttérvilágítást. Ezen – és a ventilátorokon – kívül van még hely a világításnak: a felső élen található két ablak sem menekült meg, ezek közül a kisebbiknek annyi extra haszna van, hogy a ventilátorok álló helyzetében a Fan Stop felirat világít rajta.


[+]

Az egyedi NYÁK-on a TU102-300A GPU-t találjuk, illetve egy 16+3 fázisú tápmegoldást, melyet 2 x 8 tűs csatlakozó lát el extra mennyiségű energiával. Extra tudással itt kapcsolók vagy csatlakozók képében nem találkozunk, de a kijelzőkimenetek oldalán már vannak érdekességek, nevezeten ezek száma: összesen hét darabot kapunk, három HDMI-t, három DisplayPortot és egy Type-C-t. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyszerre hét monitort használhatunk, a négy kijelzőre vonatkozó korlátozás továbbra is él, de a rendelkezésre álló variációk száma elég nagy.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés