Kezelés
A megújult felület
Hirdetés
Amiben a Realtek sokáig a Sigma Designs mögé csúszott látványosan, az a kezelőfelület kidolgozottsága volt. A konkurenssel összehasonlítva kicsit szánnivalónak tűnt a csúnyácska grafika, de ez már a múlté! A GUI 2.0 (Graphical User Interface) kinézetében hozza a 2011-es szintet, a színek szépek, a feliratok jól láthatók, és a visszafogott díszítőelemek is ülnek, ez azonban sajnos nem minden.
A kezeléssel adódnak gondok, pedig elsőre nagyon símának tűnik minden. A főmenübe hat kiemelt csoport került, így külön-külön elérhetőek a médiatípusok, a Fájlkezelő, az Internetes tartalmak, a Jukebox és a különféle rendszerbeállítások. Ez utóbbinál kezdtük a vizsgálódást és az abszolút pozitívum, hogy továbbra is rengeteg minden állítható itt, a képaránytól kezdve a digitális zajcsökkentésen, karakterkódoláson, hálózati beállításokon át egészen a gyerekzárig vagy a fájlok automatikus beolvasásáig, hogy csak néhány példát említsünk. Viszont az egyes főbb menüpontok, tehát Rendszer, Kép, Hang stb. közötti lépkedéshez nem a kurzort kell használni, hanem a fejezetváltáshoz szükséges gombokat, ami (legalábbis számomra) teljesen egyedi és sokáig tökéletesen megszokhatatlan kombináció volt. Az ember egy idő után idegbajt kap attól, hogy rossz gombot püföl, ami miatt visszaugrik a gyökérmenübe, és kezdheti az egészet elölről. Itt rögtön meg is lehet említeni, hogy a rendszer szemmel láthatóan gyorsult, azonban még mindig elég lassan reagál a távirányító gombjainak megnyomására, ami szintén nem tesz jót a lelki békének.
Amennyiben a fájlok között kezdünk kotorászni, a Menu gomb megnyomásával kiválaszthatjuk a nekünk tetsző nézetet. Azaz kérhetőek Miniatűrök, amikor minden egyes könyvtárhoz külön kép tartozik, Lista, amikor nincsenek képek vagy Előnézet. Ez utóbbinál csak a kiválasztott könyvtárhoz rendel egy fotót, már ha található ilyen abban. Ha nem, akkor egy ízléses nonfiguratív ábrával gazdagodunk. Az alsó sorban látható, hogy a távirányító gombjainak megnyomásával milyen további lehetőségek tárulnak elénk.
Az Editre bökve mód nyílik a fájlok mozgatására és lejátszási lista létrehozására is. Azaz csak nyílna, hiszen a Lejátszási lista szerkesztése menüpont szürkeségbe burkolózva jelzi, hogy jelenleg ez az opció zárva van. Az ember vakarja a fejét, nem érti mi történt, hiszen elvileg nem rontott el semmit. A dobozban használati utasítás nincs, a neten sincs semmi, úgyhogy végigmegy az összes lehetséges menüponton és örömmel konstatálja, hogy pont az utolsó, a titokzatosan hangzó Többszörös kijelölés névre hallgató fiók alatt találta meg, amit keresett. Ekkor nyugtázza azt is, hogy a fordítás/elnevezés nem sikerült a legjobban... Itt végre bepakolhatóak egy virtuális mappába a kívánt fájlok. Ezek között a kurzorral lehet mozogni, viszont érthetetlen okból nem a középen található OK megnyomásával választhatóak ki, hanem a pár centivel odébb lévő piros gombbal. Ehhez viszont minden egyes alkalommal rá kell nézni a távvezérlőre. Egy újabb idegesítő apróság.
Szintén érdekes húzásnak tűnik, hogy ha az ember elindít egy zeneszámot, majd a Setupra bökve belép a Rendszerbeállítások közé és ott machinálgat, akkor nem tudja a Stop vagy a Pause megnyomásával kikapcsolni a zajongást. Ehhez vissza kell menni a zenelejátszó menübe, és ott rányomni egy új dalra, akkor végre csönd lesz. Szóval az átdolgozott kezelőfelület amellett, hogy még mindig lassú, sokszor logikátlan és nehezen kezelhető. Lesz még dolguk itt a fejlesztőknek, az már most borítékolható.
Távvezérlő
Mind a két modell ugyanolyan távirányítót kapott, amely az abszolút középkategóriát képviseli. A felhasznált anyagokon rögtön látszik, hogy a takarékosságra törekedtek. A gombok például gumiból vannak, háttérvilágítás nincs, maga a ház a megszokott, enyhén matt fekete műanyag, amelyen az ujjlenyomatok szerencsére egyáltalán nem látszódnak meg. A gombok meglehetősen kicsik, és a segítségnek szánt piktogramok-feliratok jelentése néhány esetben nem egyértelmű.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
