Bevezető, specifikációk
Rég járt már nálunk olyan, PCIe 3.0 csatolós SSD, ami az ADATA XPG almárkájának logóját viseli, de most eljutott hozzánk a vállalat által még a tavalyi év legvégén bemutatott Spectrix S20G 500 GB kapacitású változata. Ez az SSD a hasonló méretű modellek között nem tartozik a legolcsóbb megoldások közé, de azért bőven vannak nála drágább megoldások is; reméltük, hogy amellett, hogy szépen világít, megérdemelten kerül annyiba, amennyibe.
Az XPG SSD-kre jellemző piros kartondobozban szokás szerint csak magát a meghajtót találjuk, tartozékként egyedül a gyártó saját szoftverét, az SSD ToolBoxot említhetnénk, ezt viszont az ADATA weboldaláról kell majd letöltenünk. Érdekes egyébként, hogy a firmware-frissítésre, lemezdiagnosztikára és monitorozásra használható programot csak az találja meg, aki külön rákeres az ADATA oldalán, ugyanis az XPG termékoldalain a szoftver nem szerepel a letöltések között.
Ahogy az a képeken is látszik, az M.2-2280 formátumú, PCIe 3.0 x4 interfészt használó SSD egyik oldalát matrica, másik oldalát pedig egy alumíniumból készült, RGB világítással és a gyártó logójával díszített hűtőborda borítja. Azt sajnos a gyártó hivatalosan nem köti a vásárlók orrára, hogy a 3D TLC NAND flash chipeket, illetve a kontrollert ki gyártja, ezeket az információkat a termékoldalon sem találjuk és a hardveren is gondosan leragasztották a jelöléseket. Az alkalmazott tesztprogramok viszont legalább azt elárulták, hogy a vezérlő a Realtek gyárából származik.
Az NVMe 1.3 protokollt használó meghajtó specifikációinak részét képezi még a – szintén ismeretlen típusú és mennyiségű – DRAM és az SLC cache funkció, illetve az LDPC és az AES-256 titkosítás támogatása.
Spectrix S20G | 500 GB | 1 TB | ||
---|---|---|---|---|
Kontroller gyártója | Realtek | |||
Flash chip | 3D TLC NAND | |||
SLC caching | Igen | |||
DRAM | 512 MB | |||
Csatolófelület | PCIe 3.0 x4 | |||
Szabvány | M.2-2280 | |||
Max. szekvenciális olvasás/írás | max. 2500/1800 MB/s | |||
Max. véletlenszerű 4 kB-os olvasás/írás | max. 160 000/170 000 IOPS | max. 160 000/190 000 IOPS | ||
Hardveres titkosítás | AES-256 bit | |||
Max. írásmennyiség (TBW) | 300 | 600 | ||
Fogyasztás (írás közben, gyári érték) | n. a. | |||
Tömeg | 15,4 g | |||
Modellszám | ASPECTRIXS20G-500G-C | ASPECTRIXS20G-1T-C | ||
Termék honlapja | Spectrix S20G | |||
Garancia | 5 év | |||
Ár | 25 000 forint | 45 000 forint |
Tesztkörnyezet, adatok
Az SSD teszteléséhez jól megszokott, AMD-alapú tesztplatformunkat használtuk, melynek részleteit az alábbi táblázatban összegeztük.
Tesztkörnyezet | |
---|---|
Alaplap | MSI MEG X570 GODLIKE |
Processzor | AMD Ryzen 7 3700X |
Processzorhűtő | Fractal Design Celsius S36 AIO |
Memória | 4 x 8 GB Patriot Viper 4 Blackout DDR4 3600 MHz |
Videokártya | AMD Radeon R7 260 1 GB GDDR5 |
SSD | 240 GB OCZ Vector 180 (VTR-180-25SAT3-240G) |
Ház | Cooler Master Test Bench V1.0 |
Tápegység | FSP Aurum PT 1200 |
Operációs rendszer | Microsoft Windows 10 Professional x64 (ver. 1903, Build 18362.207) |
Felhasznált segédprogramok | AIDA64 Engineer 6.00.5100 Anvil’s Storage Utilities 1.1.0 (2014-January-1) AS SSD Benchmark 2.0.6694.23026 DiskBench V2.7.0.1 CrystalDiskInfo 7.6.1 Kurei Kei Edition x64 CrystalDiskMark 6.0.1 Shizuku Edition x64 Hard Disk Sentinel Professional v5.30 (9417) PCMark 8 Professional Edition v2.10.901.0 PCMark 10 Professional Edition v2.1.2177 |
Kiolvasható információk
A szoftveres felhozatal, illetve a tesztelés metódusa szintén változatlan, vagyis a sort ezúttal is a Hard Disk Sentinel, illetve a CrystalDiskInfo programok segítségével kiolvasható információk prezentálásával kezdjük.
Hirdetés
HD Sentinel, AIDA64, CDM, Anvil's Storage, AS SSD
Az első, terhelést is nyújtó mérőprogramunk a HD Sentinel, amely ugyan a meghajtó sebességét is megmutatja, mi inkább a hőmérsékleti grafikonok miatt használjuk, ami jelen esetben azért is különösen fontos, mert az előre felszerelt hűtőborda miatt nem tudunk hőmérős mérést végezni.
Ahogy az fenti képeken is látszik, olvasás közben gyönyörű egyenes, 44 °C-on végigfutó „görbét” kaptunk, de az írás során mért 62 °C-ot sem tartjuk rossznak. Az alábbi grafikon alapján az általunk próbált meghajtók között tesztalanyunk pont a középmezőnyben foglal helyet.
Az XPG márkánál bevett szokás, hogy az SSD-k specifikációi között nem csak általános maximum sebességértékeket adnak meg, hanem azt többféle tesztprogramra lebontva is feltüntetik; az 500 GB-os Spectrix S20G esetében esetében ezek a CrystalDiskMarkot és az AS SSD-t jelentik: előbbiben 2500 és 1800 MB/s a gyártó által megadott, szekvenciális olvasásra és írásra vonatkozó maximum tempó, míg utóbbiban 2000 és 1600 MB/s került feltüntetésre a vonatkozó rubrikában.
Természetesen később ezekre a szoftverekre is kitérünk, de a rend kedvéért szokásos módon az AIDA64-ben kezdtük meg a sebességek lemérését. A Read Test Suite-ban bőven az említett értékek feletti számokat kaptunk, a teszt leggyorsabb pontján a 3200 MB/s-ot is sikerült megugrani, de még a bufferelt olvasás 2187 MB/s-a is közel van a 2500-as maximumhoz, ami dicséretre méltó.
Lineáris olvasás során hasonlóan jó eredményt kaptunk, a teszt csaknem egészén 2900 MB/s körül dolgoztak a chipek, egyedül a mérés 80%-ánál volt egy rövidebb visszaesés 800 MB/s-ra, de ez hamar véget ért, és a teszt végén ismét az először említett sebességgel működött a tároló. A véletlenszerű olvasásnál már egy fokkal rosszabbnak nézett ki a helyzet, mert bár a maximum ezúttal is majdnem elérte a 3000 MB/s-ot, ez csak 1-2 másodpercig tartott, aztán a görbe hirtelen zuhanni kezdett, és a mérés hátralévő részében nagyjából 1000 és 1700 MB/s között cikázott a mutató. Írás közben hasonló módon sikerült megugrani a gyártó által megadott értékeket, ám a lineáris teszt során hamar beesett a grafikon 233 MB/s körüli tempóra, míg véletlenszerű adatmozgatás közben inkább az 1000 MB/s volt a jellemző a mérés legnagyobb részében.
Elérkeztünk a CrystalDiskMark programhoz, mellyel kapcsolatban ugye pontos értékeket adnak meg arra vonatkozóan, milyen sebességekkel is kell számolnunk a Spectrix S20G-nél, és bár olvasásnál kicsivel a megadott 2500 MB/s alatt volt a maximum tempó, írásnál már sikerült felülteljesíteni az ígért 1800 MB/s-ot.
Az Anvil’s Storage, illetve az AS SSD névre keresztelt tesztprogramokban továbbra is sikerült hozni az írásra vonatkozó gyári értékeket (sőt, az AS SSD-ben az ADATA 1600 MB/s-ot adott meg a termékoldalon, amit az 1853 MB/s-mal bőven sikerült megugrani), olvasás közben viszont mindkét szoftver esetében 1900-1950 MB/s közötti sebességadatokat láttunk, ami a CDM-hez megadott abszolút maximumtól jelentősen elmarad, ám ha az AS SSD-re vonatkozó 2000 MB/s-os értéket vesszük figyelembe, már csak 3-5%-os lemaradásról beszélünk.
Végül a szintetikus benchmarkok közül az AS SSD Copy Benchmark tesztjét futtattuk le utoljára, melynek eredményéből jól látszik, hogy míg a nagyobb fájlok másolása során egész jól teljesít az 500 GB-os S20G, a kisebb fájlokat felvonultató állományok mozgatása már problémásabbnak bizonyul.
PCMark 10
A 23 valós felhasználási módot szimuláló PCMark 10 most sem maradhatott ki tesztünkből, szokás szerint pedig ezúttal is a kis és közepes fájlokkal történő munkavégzés, a bootolás, illetve a Battlefield V és az Adobe Photoshop használatának háromszor lefutott szimulációja után kapott pontszámok átlagát gyűjtöttük ki az alábbi grafikonokba.
Tény, hogy az S20G legtöbb esetben hozta azt, amit a gyártó megígért, a PCM10 segítségével viszont valósabb képet kapunk arról, hogy hol is helyezkedik el a meghajtó a korábban tesztelt modellek mezőnyében. Jól látni, hogy a hat feladat közül egyedül a boot az, ahol nem kullog nagyobb lemaradásban a sor végén, itt még a PCIe 4.0 csatolós Corsair MP600 Prónál is jobb eredményt produkált, de a nagyobb állományokkal dolgozó PS használatnál már csak hajszálnyival van a Silicon Power XD80 előtt, minden más tekintetben pedig csak a SATA csatolós T-Force Vulcan lekörözésére képes, ami valljuk be, nem nagy kunszt.
A PCM10 Storage Full benchmarkjában végzett, sávszélességre és átlagos elérési időre vonatkozó mérések során hasonló képet kaptunk, és a lemaradás nem csak annak tudható be, hogy egy 500 GB kapacitású tárolót küldtünk harcba az 1 TB-os SSD-k ellen, ugyanis az ADATA 512 GB-os SX8200 Pro modellje is jelentősen előrébb van, mint mostani tesztalanyunk.
A méréssorozat utolsó lépése a hosszabb távon futó Drive Performance Consistency Test, melynél pontosan látjuk, hogy a különböző folyamatok (ez esetünkben a Photoshop heavy testsorozatot, illetve a kis- és közepes fájlok adatmozgatását jelenti) adott pontján milyen sávszélességre képes a meghajtó – ennek pontos működését korábbi cikkünkben részleteztük. A grafikonokon azokat a PCIe 3.0 csatolós SSD-ket tüntettük még fel, amelyeket volt szerencsénk ismét lemérni azt követően, hogy a PCIe 4.0 miatt frissítettük a tesztkonfigurációt, ami sajnos egyelőre csak 1 TB-os modelleket jelent, ám a kapacitásnak nem tulajdonítanánk akkora jelentőséget, mint amekkora különbségeket végül tapasztaltunk.
A színes grafikonokról remekül leolvasható, hogy bár a narancssárgával jelölt S20G legtöbbször jelentősen alacsonyabb sebességgel kezdi és fejezi be a teszteket, a kettő között viszont a Photoshop használatakor hasonló értékeket láthatunk, mint a többi eszköz esetében, míg munkavégzés során a Kingston KC2500-at, írás alatt pedig az XD80-at is leszámítva nagyjából a többi szereplővel egyszerre mozog.
Másolás, értékelés
Másolás
Utolsó tesztünk az adatmásolás konkrét idejére vonatkozik, ezt a másolást pedig ezúttal is az SSD és a direkt erre a célra létrehozott RAM disk között végeztük. Ebben a DiskBench szoftver volt segítségünkre, ami nem csak a másolást végzi el, de a folyamat végén szépen ki is írja, hogy mennyi időre volt szüksége a munkához.
ADATA XPG Spectrix S20G 500 GB | Kingston KC2500 1 TB | ADATA XPG Gammix S50 Lite 1 TB | Silicon Power XD80 1 TB | |
Kis fájlok, SSD -> RAM disk | 12,7 s | 13,6 s | 11,4 s | 12,6 s |
Kis fájlok, RAM disk -> SSD | 15,5 s | 13,6 s | 11,7 s | 22,9 s |
Acronis lemezkép, SSD -> RAM disk | 13,8 s | 12,8 s | 10,8 s | 14,7 s |
Acronis lemezkép, RAM disk -> SSD | 21,4 s | 13,3 s | 10,3 s | 25,6 s |
A PCM10-hez hasonlóan most is a Kingston KC2500-at, az ADATA XPG Gammix S50 Lite-ot és a SP XD80-at választottuk összehasonlítási alapnak. Az S20G a 18,4 GB méretű, 8888 db apró állományt rejtő mappánk olvasásakor nagyjából az XD80 szintjén mozgott, megelőzve az általunk ár/érték bajnokként számontartott KC2500-at, de még nem megelőzve a másik ADATA versenyzőt, írásnál viszont már jelentősen romlott a helyzet, egyedül az ilyen szempontból nem túl acélos XD80-at sikerült maga mögé utasítania. A 26,2 GB méretű Acronis lemezkép mozgatása közben hasonló volt a helyzet annyi különbséggel, hogy a középső két oszlopban szereplő tároló írás és olvasás alatt is gyorsabbnak bizonyult, csak az egyébként 500 GB-os viszonylatban olcsóbbnak számító XD80-at sikerült megelőznie.
Értékelés
Olyan szempontból nem lehet okunk a panaszra, hogy az ADATA XPG Spectrix S20G hozta a gyártó által támasztott elvárásainkat, már ami a szintetikus sebességteszteket illeti, mindezt pedig nem csak hardveres titkosítással és 5 év gyártó garanciával, de a látványra épülő gamer PC-kbe is megfelelő dizájnnal és beépített RGB világítással is megfejelték.
Rontanak viszont az összképen a valós felhasználásra irányuló tesztek, amelyekben már nem annyira remekel a tesztalany, mint az összehasonlításképp melléjük rakott egyéb SSD-k. Ez persze nem azt jelenti, hogy az S20G használhatatlan lenne, hiszen egy SSD-t nem kizárólag komoly munkára vagy játékok futtatására lehet használni, sokan már hosszabb távú adattárolásra is szívesebben vesznek ilyen típusú meghajtót például a helyhiány vagy a merevlemezek zajának házból való kiszorítása miatt.
Bár még mindig nem tartunk ott, hogy egy x kapacitású NVMe SSD olcsóbb legyen, mint egy ugyanakkora HDD, az S20G ára nem mondható vészesen magasnak, és ez nem csak az 500 GB-os, de az 1 TB-os verzióra is igaz. Megvan tehát az a célcsoport, akinek megérheti a beruházás, vásárlás előtt viszont mindenképp gondoljuk át, mire is használnánk új szerzeményünket, és az alapján döntsük el, hogy számunkra jó választás lehet-e az ADATA tavalyi modellje.
SidCorky
Az ADATA XPG Spectrix S20G 500 GB SSD-t az ADATA bocsátotta rendelkezésünkre.