Felszállás!
Sajnos kevés volt az időnk és nem sajnos sok volt a látnivaló, így az indulás előtti ellenőrző listán épp csak átrohantam. Az utasok kaptak egy „öveket becsatolni” jelzést, és már fogtam – mit fogtam, szorítottam – az orrfutót kezelő kart, ezzel lehet a földön irányítani a repülőt. Körülbelül úgy fordul, mint egy kamion, vagy inkább mint egy székesegyház, mert nagyjából akkora. Rendesen túl kellett kormányozni ahhoz, hogy a majd negyven méter hosszú és felszállásra készen közel 55 tonnás gépmadarat a kifutópályára tereljem, közben megjöttek a világos, lényegretörő utasítások Jánostól, így jó irányba álltam be.
Rutinos repülő vagyok, utasként ilyenkorra gyakran már aludni szoktam, de most izgultam rendesen, tán jobban, mint az első valódi felszálláskor. Megkaptam az ukázt, hogy innentől a pedálokkal kormányozzak és hogy milyen sebességnél kell majd felhúznom a gépet. És akkor jött a jól ismert hang, a hajtóművek dübörgése. Sajnos a szerkezet fix, ezért az ülésbe passzírozás elmaradt, de így is nagy élmény volt elszakadni a földtől, még ha az ijedt pedálozástól egy kicsit görbén is. Szerencsére terepgumi volt a Boeingen, jól ment füvön is.
Hát még a levegőben! Mivel a szimulátor teljesen zárt, maximális a látványbeli immerzió, szemünk minden csalás nélkül elhiszi, hogy bizony egy repülőben vagyunk, mert előre és oldalra nézve is az a táj látszik, amire agyunk számít. Egy-egy komolyabb fordulónál a leglátványosabb ez, amikor a gép mondjuk 10 fokos jobbra dőlésből balra dől. A mozdulat lassú eleganciájából érezni, hogy ez kérem egy nagyvas, nem pedig egy fürge vadászgép.
És a Boeing 737 tényleg vas. Itt még nincs (annyi) számítógépes rásegítés, mint a későbbi modellekben. Vannak hajtóművek, magassági kormány, oldalkormány, csűrőlapok és fékszárnyak, valamint az ezekhez „drótozott” irányítószervek, amelyekkel gépészkedni kell. Ha fordul a gép, csökken a felhajtóerő, emelni kell az orrát. Túl éles fordulót sem enged, nehogy az utasok viszontlássák a reggelijüket. Aki hozzám hasonlóan jobbára monitoron repült, annak elsőre valószínűleg fura lesz, hogy szemre, a terepet nézve, ne pedig műszerről álljon be vízszintesbe.
Némi kóricálás után a belváros, majd a budai hegyek fölött János szakszerű korrekciójával a parlament felé vettük az irányt, észak felől közeledve. Jó, a Microsoft Flight Simulator X azért nem fotórealisztikus, de nagyon adta magát a dolog. Biztosan megremegett a virtuális honatyák ablaka, ahogyan bőven a Gellért-hegy szintje alatt elhúztunk, folytatva az utat a Lánchíd alatt! Ezután emelkedtünk és fordultunk balra a leszállópálya felé. Hamar meg is lett életem első leszállása – belepedálozva a susnyásba – nem vagyok rá büszke. János azért biztatott, hogy nem volt olyan rossz, és mondta, hogy menjek át Balázzsal az Airbusba, az sokkal kezesebb jószág.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
