Kipróbáltuk, hogyan lehet összerakós játékkal programozást tanulni

Az Ubtech Jimu Karbot Kit járt nálunk, amelyből appal irányítható járművek készíthetők.

Ubtech Jimu Karbot Kit

Az utóbbi években egyre többen vették észre, hogy a gyerekek érdeklődését különféle játékokkal lehet leginkább felkelteni a programozás iránt. Ezek segítségével úgy teszik meg az első lépéseket ezen a rögös és soha véget nem érő úton, hogy észre sem veszik, hogy már tulajdonképpen tanulnak.

Ubtech Jimu Karbot Kit
Ubtech Jimu Karbot Kit [+]

Ilyen típusú, külön alkalmazás segítségével irányítható termékkel állt elő a közelmúltban például a LEGO, hogy csak az iparág egyik legnagyobb bálnáját említsük. Rajtuk kívül sok más kisebb cég is lát fantáziát ezekben a modellekben – közéjük tartozik a kínai Ubtech is, amelyet csak öt éve alapítottak, de mára mégis a robotika számtalan területén van jelen megoldásaival.


[+]

A kínálatukban jó pár összeépíthető, kicsit a LEGO-ra hasonlító, programozható motorokkal, érzékelőkkel ellátott játék található, köztük az a Karbot Kit, amelyet megkaptunk egy rövid időre. Mivel alapvetően ez egy játék, úgy gondoltuk, hogy fontos információ lenne, hogy mit tud kezdeni vele egy gyerek, hogy tetszik neki, mennyire találja hasznosnak. Ezért felkértünk egy egy 12 éves, LEGO-fanatikus, telefonját szívesen nyomkodó srácot, hogy legyen segítségünkre, és az ő aktív közreműködésével próbáltuk ki a terméket, tehát együtt építettük, programoztuk, és kialakult véleményünket nagymértékben az ő tapasztalaira alapoztuk.

A doboz tartalma

Az igen praktikus kialakítású és szép nagy dobozban több kisebb található, melyekben a különféle komponensek kaptak helyet, egészen pontosan 293 összeilleszthető elem és csatlakozó, 3 szervomotor, egy infravörös érzékelő, a fő vezérlőpanel, egy akkumulátor és a töltéshez szükséges hálózati adapter. Külön, az összeépítésre vonatkozó, hagyományos papíralapú útmutató nem jár mellé, ez az ingyenesen letölthető mobilos alkalmazás része, azaz a telefon vagy tablet képernyőjén lehet ezt előhívni.

Ubtech Jimu Karbot Kit
Ubtech Jimu Karbot Kit [+]

Használat közben

Összeszerelés

A dobozban található alkatrészekből hivatalosan három különféle jármű valamelyike építhető meg: egy autó, egy tricikli és egy leginkább egy utcai takarítógépre hasonlító kétkerekű. Az elemek csak hasonlítanak a LEGO-ra, azonban a dán óriás termékeivel nem kompatibilisek. Nincsenek az elemeken sem bütykök, sem ezek fogadására szolgáló mélyedések, ezért nem lehet őket egyszerűen egymásba pattintgatni, hanem az összeillesztéshez mindenképpen csatlakozókat kell használni, ami a LEGO Technic termékeket idéző, kicsit körülményesebb, és azzal nem kompatibilis megoldás.

Ubtech Jimu Karbot Kit Rover
Ubtech Jimu Karbot Kit Rover [+]

Egy-egy jármű összeépítése még egy ilyen jellegű játékokban gyakorlott profinak számító versenyzőnek is órákig tart. Emiatt akinek nincs türelme az ilyesmihez, azt lehet, hogy csalódások fogják érni eleinte. Bár lehet vele kreatívkodni, de akkora szabadságot nem ad, mint a LEGO, valahogy sokkal korlátozottabbnak éreztük a lehetőségeket. Ennyi idő alatt egyébként is tökéletesen elvoltunk azzal a három ketyerével, amit gyárilag össze lehet belőle rakni.


[+]

Egyébként sajna azt tapasztaltuk, hogy az egyes elemek hajlamosak elengedni egymást, szétcsúszni, azaz a stabilitással, a tartóssággal vannak problémák, ami egy játék esetében azért fontos szempont. Itt mégsem egy kényes makettről beszélünk, hanem olyan tárgyakról, amiket többé-kevésbé nyúznak majd a használat során.

Itt kell megemlíteni, hogy az infravörös szenzor sem működik tökéletesen. Ennek feladata az lenne, hogy aktív állapotában "feltérképezze" maga előtt a környezetet, és ha akadályt lát, akkor az épp futó programtól függően megállítsa vagy másik irányba indítsa a járművet. Viszont sokszor egyszerűen megtagadta a munkát, ennek pedig az lett a következménye, hogy a jármű forgó kerekekkel, erőlködő motorral próbált áthatolni a falon vagy egy cipőn. A termék mellé járó 1200 mAh-s akkumulátor kapacitása megfelelő, hiszen tapasztalataink szerint olyan 4,5 - 5 órányi folyamatos használat után kellett újratölteni, ennyi idő pedig egy huzamban bőségesen elég.

Vezérlés: alkalmazással

A legtöbbet a Rover fantázianevű, négykerekű autóval ügyködtünk, ami a legnagyobb a megépíthető járgányok között (22 x 15 x 12 cm), úgyhogy ezen keresztül mutatjuk be a működést. A három irányítható motor a kisautónál az előre-, a hátramenetért és a kormányozásért felel. Hagyományos értelemben vett távvezérlő ugyebár nem jár mellé, az irányítás a Bluetoothon keresztül csatlakoztatott mobil eszköz segítségével zajik. A kapcsolat stabil, nem veszítették el egymást az eszközök, ha tíz méteres távolságon belül maradtak. Az alkalmazás magyarul nem kommunikál (angolul igen), ami egy magyar gyereknek nyilván problémát okozhat, tehát az elején valószínűleg szükség lesz a szülő közreműködésére is. Az app grafikus kezelőfelülete átlagos: nem túl szép,a legtöbb dolog jó helyen van, de akadnak logikai bakik vagy érthetetlen jelölések, illetve olyan funkciók, amelyeknél egy csomó időre volt szükségünk, hogy rájöjjünk, hogy mire is szolgál.


[+]

Távirányítós autó

Az alkalmazás használható egyszerű távirányítóként: az autó előre, jobbra és balra tud haladni, illetve tolatni is tud, de azt csak egyenesen. Ebből is látszik, hogy a tradicionális távirányítós járgányoknál kevesebb a lehetőség. Emellett még be lehet állítani egy külön trükköt, ami annyiból állhat, hogy ide-oda mozgatja a kerekét a verda álló helyzetben, ami nagyjából olyan hatást kelt, mint mikor valaki megugráltatja a felpimpelt autó orrát, annyira nem nagy durranás. A tempó egyébként fájóan alacsony, az autó gyakorlatilag csak vánszorog, így e tekintetben nem igazán kelhet versenyre egy átlagos távirányítós autóval.

Programozás és értékelés

Programozott irányítás

Nyilván ez a legérdekesebb rész az egészben, ez az a szolgáltatás, amely kiemelheti az ipari mennyiségű távirányítós játék közül. Arra jól éreztek rá az Ubtechnél, hogy a megcélzott korosztálynál a szöveges kódírásnak nem lenne nagy sikere. Ehelyett egy olyan rendszert dolgoztak ki, ahol előre beállított utasításokat, módosítható paramétereket (például hogy mekkora szögben forduljon a kerék), egyszerűbb parancsokat (pl. if, do) pakolhat egymás után a felhasználó. Ezek mindegyike egy úgynevezett blokkon kap helyet, amelyeket csak egymás után kell húzogatni az érintőképernyőn, ezt követően pedig a jármű automatikusan végrehajtja a feladatokat.

Ez nem hangzik rosszul, de mivel magyar nyelven nem kommunikál a program, azt biztos, hogy a blokkok megértése a magyar gyerekek többségének problémát okozhat. Az itt látható képen egy olyan program látható egyébként, amely elindítja az autót előre, és ha annak infravörös érzékelője akadályt észlel, akkor egy kicsit hátratolat, majd elfordul balra, aztán halad tovább előre. Ha pedig minden irányból falak veszik körbe, akkor értelemszerűen körbe-körbe forgolódik, amíg az akkumulátora le nem merül.


[+]

Nagyon hiányzik a Tutorial, amely egy feladatsoron keresztül az alapoktól magyarázná el a rendszer működését, például olyasmiket, hogy hogyan lehet rávenni az autót, hogy kanyarodjon. Mivel a Segítség szekció nem az igazi, és egyáltalán nem nyújt teljes körű tájékoztatást, így marad a próbálgatás, ami egy idő után borzasztó unalmassá válik, pláne ha a sikerek is elmaradnak. Ha már valaki képben van valamelyest, akkor is meglehetősen sokáig tart egy viszonylag rövid program összeütése is.

Értékelés

Az Ubtech Jimu Karbot Kit tökéletes példája annak, amikor az ötlet maga jó, de a megvalósításba hiba csúszik. A dobozt és a kifogástalan csomagolását leszámítva gyakorlatilag mindenbe bele lehet kötni valamennyire. Maguk az építőelemek a bütykök és mélyedések hiánya miatt nem adnak akkora teret a kreativitásnak, mint a LEGO. Ennél is nagyobb baj,  hogy a komponensek nem csatlakoznak kellő erővel egymáshoz, így a megépített masinákkal úgy kell bánni, mint a hímes tojással. Néha azonban még ez sem elég, hiszen előfordult, hogy hozzá sem értünk, és gurulás közben mégiscsak hirtelen "kitört" az egyik kerék.

Ubtech Jimu Karbot Kit
Ubtech Jimu Karbot Kit [+]

Távirányítós játékként sincs az élvonalban, elsősorban az alacsony sebesség miatt nem túl élvezetes a használata. A vezérlésért felelős alkalmazás alapvetően rendben van, de azért vannak benne logikátlanságok, érthetetlen dolgok. A programozós szekció lenne a nagy extra, de az az igazság, hogy ez egy gyerek számára ebben a formában nem kezelhető túl könnyedén. Nagyon hiányzik a tutorial mód, vagy legalább az egyes parancsok részletes kifejtése.

Az lehet, hogy arra alkalmas, hogy a segítségével valaki megtegye az első lépést a programozás világában, de az is biztos, hogy a kódolás árnyoldalaiba is bele lehet kóstolni a Karbot Kit által. Ráadásul az is borítékolható, hogy eleinte egymaga nem fog vele boldogulni, tehát a szülőnek érdemes azzal kalkulálnia, hogy ez a játék az ő életéből is órákat-napokat fog követelni magának Bolttól függően 40-45 000 forintot kell érte kifizetni, azaz nagyjából annyiba kerül, mint a hasonló összeépíthető, programozható, mobilról irányítható játékok.

elefant

Az Ubtech Jimu Karbot Kitet az Apcom bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés