Egy maréknyi retróért

A LucasArts a kalandjátékok úttörőjeként eleinte olyan klasszikusokért volt felelős, mint a Monkey Islandek, a Day of the Tentacle, vagy mondjuk a Full Throttle. Később aztán más stílusok felé is elkalandoztak, mielőtt Star Wars-üzemmé alakították volna át őket. Első FPS-ük a Dark Forces volt, a Doom talán első jelentős riválisa – annak motorját pedig 1997-ben egy vadnyugati kaland megalkotására használta fel a cég. Ez volt természetesen az Outlaws, amelyet most, közel három évtizeddel eredeti megjelenése után a felújításairól híres Nightdive vett kezelésbe, hogy ezúttal a flexibilis KEX motorral modernizálva kínálja fel az alapjátékot és a kevésbé ismert kiegészítőt úgy a régi rajongóknak, mint az esetleges új érdeklődőknek. Szerencsére igényes kiadásról beszélhetünk, amely a régies játékélmény mellett a réges-régi játékfejlesztői színfalak mögé is betekintést enged.

Hősünk egy visszavonult marsall, akinek békés hétköznapjait a földjére pályázó gazemberek zavarják meg. Meggyilkolják feleségét, elrabolják lányát, harcosunk pedig egy végtelenül egyszerű, old-school bosszúhadjáratra indul, ami pont annyira kidolgozott, hogy egyik pályáról a másikra lökdössön minket. Western faváros, bányarendszer, fűrészmalom és egy mozgó vonat – a vadnyugat ezernyi ponyvaregényben és filmben látott helyszínei térnek vissza itt is, miközben hatlövetűnkkel és puskáinkkal lövöldözünk a sértő kurjantásokkal provokáló törvényen kívüliekre. A játék egy klasszikus Doom-utód, csak ezúttal a labirintusszerű terepeken nem színes kártyákat, hanem különböző fémekből kovácsolt kulcsokat (vagy egyéb objektumokat) keresgélünk a továbbjutáshoz. Karakterünk mozgása gyors, amolyan korcsolyázós jellegű, ami jól is jön, mivel elképesztően sokat kell fel-alá mászkálni, hogy rájöjjünk, épp merre is lehet továbbmenni. Az sem segít sokat a tájékozódásban, hogy a vadnyugatos színpaletta sárgásbarna árnyalatkínálatába tökéletesen beolvadnak a tárgyak. Plusz, fazonunknak elég közel kell mennie, hogy felszedje őket: például, ha egy asztalon hever valami fontos, lehet, hogy rá kell ugrani annak tetejére, hogy megszerezzük azt. Az is megesett, hogy nem is észleltem, hogy valami barna helyről már felszedtem valami barna tárgyat, és hiába keresgéltem tovább. Ezek persze mind a közel három évtizedes múlt – ha nem is védjegyei, de – sajátosságai.

[+]

A Nightdive az eredeti játékmenethez nem nyúlt, azonban a képi világot jelentősen felhúzta. Minden ellenség, fegyver, tereptárgy és tájelem – beleértve az eget is – komoly grafikai ráncfelvarráson esett át, kisimított élekkel fogadva az új és nosztalgiázni vágyó játékosokat. Kiváló munka, ami úgy modernizálja az egészet, hogy nem vesz el régies bájából és kiváló hangulatából. Az Outlaws egyik sajátos eleme, hogy a pályák között kézzel animált, szinkronizált átvezető jelenetek mesélik el a sztorit, kapcsot képezve a helyszínek között. Ezeket most tömörítetlen, jóval letisztultabb formában prezentálják, így olyan, mintha egy ’90-es évekbeli rajzfilmet néznénk. A kórussal, zenekarral komponált, de füttyszót, morgásokat, zajokat is alkalmazó zene továbbra is pazar, és remekül illeszkedik a stílusba. A legjobban talán a vízfelületek változtak, melyek kék pixelhalmazokból tükröződő, hullámzó felületekké alakultak. Egy komoly gondom volt viszont: a program elképesztően sötét tud lenni. Hősünk fel van szerelve egy olajlámpával, de ha annak kifogy a fénye, szinte lehetetlen fellelni az amúgy is terepszínű tárgyakat a továbbjutáshoz, vakon bukdácsolva és hunyorítgatva, hátha valamit be tudunk lőni. Ha elfogy az olaj és nem találunk újat, könnyebb visszatölteni egy mentést, mert kegyetlen produkció csak a megnyitott térkép alapján navigálni magunkat. Ráadásul konzolon a fényerő nem is állítható, ami baromira frusztráló. Az viszont remek, hogy egy gombnyomással válthatunk a klasszikus és a modern külső között, ami a videojátékok eredeti állapotban való fennmaradását is szolgálja.

[+]

Maga a játékmenet nem kifejezetten stimuláló, ugyanis arzenálunk fele gyakorlatilag sörétes puskák eltérő variációiból áll össze. Mellette a klasszikus hatlövetű és egy távcsővel felszerelhető karabély vethető be dobókések, szivarvéggel gyújtható dinamitok, és sokat látott ökleink mellett. A nem túl változatos durrogtatáson a nem túl intelligens gonoszok sem segítenek, akik hol lófrálnak, hol lövöldöznek ránk, hol pedig – komikusan – egymást iktatják ki. Az tetszett viszont, hogy a revolver kakasát lefogva gyorsan is tudunk lőni, pont, ahogy a filmekben. Néhol nehezen érzékeli a találatokat a program, de kifejezetten jó „súlya” van a fegyvereknek, élmény velük puffogtatni. A kések és bombák hajigálása viszont elég zavaró és nehezen irányítható, így azokat egyszerűbb hanyagolni, főleg magasabb nehézségi szinten, ahol egy kis pepecselés, alig pár lövés elég, hogy elhalálozzunk. És mik a nehézségi opciók? Természetesen „jó”, „rossz” és „csúf”! Az is nagyon érdekes, hogy ez az első játékok egyike, amiben újratöltő mechanika volt, ugyanis, ha kifogyunk, gombnyomásra készíthetünk be újabb skulókat. Szintén az elsők között jelent meg a távcsöves puska olyan formája, ahol a zoom hatás csak a célkeresztre terjed ki, és nem az egész képernyőn láthatjuk a közelítést. Ezek mind olyan finomságok, amik játéktörténelmileg is érdekessé teszik a programot, így a Nightdive gondoskodhatott arról, hogy lábjegyzetből napjainkban is játszható lecke lehessen az Outlaws.

[+]

A pakk része a cím „pluszos” része, azaz a „maroknyi küldetés”. Ezek sztori nélküli bónuszpályák, amik kicsit merészebbek és kreatívabbak a sztoriszegmenseknél. Van egy kétrészes polgárháborús szakasz, egy jégbarlang csúszkálós mechanikával és egy rakpartszerű település, ahol a víz és az építmények mind a kihívás részei. Sőt, egy összetettebb marsall kiképzésbe is belevethetjük magunkat, ahol különféle „Wanted” poszterek mellett, a lövöldözésre fókuszáló minipályákon kell levadászni célpontjainkat. Itt is lehet szenvedni a kulcskereséssel és a zavaros pályatervezéssel, és ezeknél sem mindig egyértelmű, hogy merre kell tovább menni, de összetettebbek és élvezetesebbek voltak számomra, mint a fő sztori – bár sajnáltam, hogy egy kis minimális narratívát sem szántak rájuk.

[+]

A remaster multiplayert is kínál, valamint egy „trezort”, ami betekintést enged a színfalak mögé. Őszinte leszek: én imádom, amikor vannak ilyenek, és szeretem végigböngészni a kézzel rajzolt dizájnokat, meghallgatni vagy elolvasni a fejlesztői interjúkat, belekukkantani a fejlesztési folyamatokba, és átrágni az összes érdekességet és apróságokat, az alkotói kommentároktól a tervrajzokig. Egy ilyen újrázás pedig tökéletes alkalom ezek prezentálására, így nagyon jónak tartom, hogy erre is figyeltek. Összességében így újra egy alapos felújítási munkával van dolgunk, ami egyértelművé teszi: egy retro FPS sem maradhat hátra, ha a dolog a Nightdive-on múlik. A játékmenet persze elavult, de az egésznek van egy bája, és a kaland egy egyedi, érdekes szelete a videojátékok fejlődésének, alakulásának. Ha a vadnyugatról nem is, a ’90-es évek gaming atmoszférájánál annál többet tudhatunk meg.

Az Outlaws + Handful of Missions: Remaster PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox Series konzolokra jelent meg.

A tesztjátékot a kiadó Nightdive biztosította.

Georgiadisz Leonidas

Összefoglalás

Az Outlaws + Handful of Missions: Remaster egy újabb pazar munka a Nightdive-tól, ami a retro fanokat, a nosztalgiázókat és a játékok történelme iránt érdeklődőket célozza meg – még akkor is, ha az Outlaws igazán a nosztalgiázókat, és nem a modern játékok korába születetteket tudja igazán elkapni.

Az Outlaws + Handful of Missions: Remaster legfőbb pozitívumai:

• Remek felújítási munka;
• tartalmas egyjátékos kampány;
• érdekes betekintések a színfalak mögé.

Az Outlaws + Handful of Missions: Remaster legfőbb hiányosságai:

• A játékmenet azért már elavult;
• zavaró egyszínűség;
• bizonyos részek elképesztően sötétek.