Szélcsendes 3D-grafika

Hirdetés

GV-RX70128D

Bemutatónk utolsó szereplője, egyben cikkünk egyetlen ATI processzoros videokártyája az RX70 család legszerényebb tudású és árfekvésű tagja. A Radeon X700-as alapokra építkező GV-RX70128D fejlesztése során a gyártó láthatóan igyekezett minél jobb ár/teljesítmény mutatójú terméket prezentálni. A dobozban található szerény szoftverkörítés is erről árulkodik; a meghajtóprogamot tartalmazó lemez mellett mindössze a Joint Operations játék CD-je árválkodik a leírás, a TV-kimenet toldócsatlakozója és a DVI/D-Sub átalakító mellett. Ha már a doboznál tartunk, érdemes említést tenni a csomagoláson lévő típusjelölésről, mely kissé zavarba hozhatja a vásárlót. A dobozon ugyanis az „X700” felirat díszeleg, ugyanakkor a doboz oldalán található, típusjelzést tartalmazó matricán már az „X700 LE” feliratot olvashatjuk.

A korábbi tapasztalatok alapján most arra következtethet az olvasó, hogy a videokártya típusjelzésében szereplő „LE” rövidítés valamiféle butított hardvert takar. A GV-RX70128D esetében erről azonban szó sincs, éppen ellenkezőleg; az X700-as referenciaajánlásához képest gyorsabb kártyához van szerencsénk, igaz a gyorsulás nem annyira számottevő; mindössze a memória órajelét növelte meg a gyártó 50 MHz-cel.

 

Adatlap
Típus Gigabyte GV-RX70128D
Grafikus chip kódneve RV410
Gyártástechnológia 0,11 mikron
Tranzisztorok száma 110 millió
GPU órajele 400 MHz
Pixel-futószalagok száma 8 x 1
Vertex Shader egységek száma 6
Pixel Shader verzió 2.0b
Vertex Shader verzió 2.0
Memória (effektív) órajele 350 (700) MHz
Memóriainterfész 128 bit
Memóriatípus GDDR3
RAMDAC 400 MHz
Illesztés típusa PCI Express x16
Kimenetek D-Sub, DVI, TV-csatlakozó (HDTV is)
VIVO funkció nincs
Támogatott DirectX verzió 9.0
Garancia 3 év
Bruttó kiskereskedelmi ár 39 000 Ft

Ezen a kártyán találkozhatunk a legszerényebb hűtéssel, ami egyben azt sejteti, hogy az RV410-es processzor csekély hőleadás mellett dolgozik. Ennek megfelelően a szokásos módon kék színűre festett kártya két oldalán lévő hűtőbordák meglehetősen vékonyak. Azon már meg sem lepődtünk, hogy a hűtőborda ez esetben sem érintkezik a memóriachipekkel, de mint látni fogjuk a későbbiekben, ez esetben talán jobb is így.

A kártya paramétereit tekintve ezúttal nem tartogatott számunkra semmilyen meglepetést, a hőmérsékletek mérése során azonban első ízben kissé hitetlenkedve tekintettünk szenzorunk kijelzőjére. A többszöri mérés azonban beigazolta, hogy a Gigabyte legszerényebb tudású passzív hűtésű kártyája működési hőmérséklet tekintetében – esetenként komoly előnnyel – ráver a mezőny többi tagjára. Mivel az RX70128D esetében – a GeForce 6600-as modellel ellentétben – nem tudtuk belső szenzor segítségével nyomon követni a GPU pontos működési hőmérsékletét, ezért – korábbi mérési tapasztalataink alapján – csak sejtésünk lehet arról, hogy a kártya lelkét képző RV410-es processzor belső hőmérséklete szélsőséges esetben szorosan megközelítette a 100 °C-os határt.

Mindezek ellenére a kártya derekasan helytállt az izzasztó megpróbáltatások során, mint ahogyan a másik két modell esetében sem tapasztaltunk hibás működést, úgy az RX70128D is zokszó nélkül tette a dolgát. Sebességét tekintve a kártya az X700 és az X700 Pro megoldások közé ékelődik (az X700 XT megszűnésével) mintegy harmadik választási lehetőségként. A PCI Express csatolóval ellátott, 128 MB memóriával szerelt kártyától ugyanakkor nem szabad csodát várni, ezt korábbi tesztjeink már igazolták.

Az eddig vizsgált kártyák során sajnos itt éreztük először, hogy a tudás és az ár nem az eddig megszokott módon aránylik egymáshoz. Ez azonban valószínűleg inkább köszönhető a GPU-t szállító ATI árképzésének, így a gyártót ezért nem marasztalhatjuk el. Az viszont már a Gigabyte sara, hogy – érzésünk szerint – kissé alulméretezte a kártya hűtését. Ennek köszönhetően az alapvetően alacsony órajel mellett aggasztóan felforrósodott a hűtőborda. Így aki az RX70128D-vel hosszú távon akar számolni, az jobb, ha alaposan átgondolja számítógépháza szellőzési rendszerét.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények