Hirdetés
GV-N68128DH
Bemutatónkat az NVIDIA AGP-s vezérlőjével kezdjük, mely nem más, mint a GV-N68128DH típusú, GeForce 6800 GPU-ra épülő passzív hűtésű videokártya. Mindenekelőtt azonban essen szó a mérési körülményekről. Az AGP-s videokártyát a Gigabyte K8N-S939 alaplapjába szereltük, a PCI Express kártyákat pedig az Asus A8N-SLI alaplapjával próbáltuk ki. A rendszer többi komponense megegyezett a két esetben, így az alaplapba 1 GB memória került az Athlon 64 3800+ processzor mellé, melyet gyári hűtőjével hűtöttünk. A tesztrendszernek a nemrégiben bemutatott Casetek CK-1020 típusú ház adott otthont, melybe egy Thermaltake tápot szereltünk, illetve a hátsó szellőzőnyílásba illesztettünk egy kifelé fújó ventilátort.
A kártyán lévő bordák felszíni hőmérsékletét a korábban már számos esetben bizonyított kézi hőszenzorunkkal mértük. Összesen nyolc mérést végeztünk kártyánként; mindkét oldalon mértük a borda hőmérsékletét terheletlen és terhelt állapotban (ez utóbbihoz a 3DMark 03 negyedik tesztjét futtattuk fél órán keresztül), oldalsó hűtés nélkül, és oldalsó kiegészítő házhűtés mellett. A mérések között fél óra szünetet tartottunk, hogy a hőmérsékletek minden esetben elérjék a kívánt szintet. Grafikonjainkban a mért legalacsonyabb és legmagasabb hőmérsékleti értékeket tüntetjük fel. Természetesen minden esetben felszereltük a ház oldallapját, amelyet csak a mérés idejére távolítottunk el.
A Gigabyte passzív hűtésű GeForce 6800-as kártyája jókora dobozban érkezik, ezzel is szemléltetve, hogy a cég termékcsaládjának egyik zászlóshajójáról van szó. A kártya mellett a dobozban azért akad hely bőven, a kézikönyv, a mellékelt négy CD (driverlemez, SpellForce, Joint Operations, Thief) illetve a DVI- és TV-jelátalakítók nem foglalnak túl sok helyet.
A dobozban lapuló, a gyártótól megszokott módon kék színű nyákra épülő kártya aktív hűtésű társaihoz hasonlóan impozáns méretekkel rendelkezik. A GPU étvágyát jól szemlélteti a külső tápcsatlakozó, illetve a tápkiszolgáló-áramkör sűrű kondenzátorerdője, éppen ezért nem csodálkoztunk, hogy a három vizsgált kártya közül a GV-N68128DH-n találtuk a legnagyobb hőleadó bordát. A rézből készült hűtőbordákat két cső köti össze, ám a bordák csak a processzort hűtik, a GPU oldalán lévő négy – összesen 128 MB kapacitású – DDR memóriachip semmilyen hűtést nem kap.
Adatlap | |
Típus | Gigabyte GV-N68128DH |
Grafikus chip kódneve | NV40 |
Gyártástechnológia | 0,13 mikron |
Tranzisztorok száma | 222 millió |
GPU órajele | 325 MHz |
Pixel-futószalagok száma | 8 x 1 / 12 x 1 (BIOS-frissítéssel) |
Vertex Shader egységek száma | 4 / 5 (BIOS-frissítéssel) |
Pixel Shader verzió | 3.0+ |
Vertex Shader verzió | 3.0+ |
Memória (effektív) órajele | 350 (700) MHz |
Memóriainterfész | 256 bit |
Memóriatípus | DDR |
RAMDAC | 400 MHz |
Illesztés típusa | AGP 8x |
Kimenetek | D-Sub, DVI, TV-kimenet |
VIVO funkció | nincs |
Támogatott DirectX verzió | 9.0c |
Garancia | 3 év |
Bruttó kiskereskedelmi ár | 74 000 Ft |
A tesztrendszert összeállítva azonnal szemügyre vettük a kártya paramétereit, kíváncsiak voltunk ugyanis, hogy az órajelek megegyeznek-e az aktív hűtést kapott 6800-as modellével. Hamar megállapítottuk, hogy az órajelekkel ugyan semmi probléma, hiszen a GPU és a memória egyaránt a referenciaajánlásnak megfelelően 325, illetve 350/700 MHz-en jár, a pixel-futószalagok, illetve a vertex shaderek száma azonban nem kis meglepetésünkre csak 8/4 volt.
Ellátogattunk hát hamar a Gigabyte oldalára, ahol a termék adatlapján természetesen semmilyen információ nem szerepelt ezekről a paraméterekről. Ha már ott jártunk, próbaképpen letöltöttük a legfrissebb hozzáférhető VGA-BIOS-t, és frissítettük vele a kártyát. Annak ellenére, hogy a letöltési oldalon sehol nem szerepelt erre vonatkozó információ, az új BIOS hatására „helyreállt a rend”, azaz megkaptuk az NVIDIA specifikációinak megfelelő plusz négy pixel-futószalagot és plusz egy vertex shadert.
Ennek megfelelően a kártya nemcsak megtáltosodott, de jobban is melegedett. Grafikonunk már az új BIOS-verzióval készült méréseket tartalmazza.
A tapasztalatokat összegezvén elmondhatjuk, hogy a GV-N68128DH passzív hűtése kiállta a próbát. A CPU-hoz közelebb lévő borda minden esetben jobban felmelegedett, mint a GPU oldalán lévő, ezt részben betudhatjuk annak, hogy a heat-pipe-ban lévő folyadék fázisváltása ezt az oldalt fűti, de közrejátszik benne a processzor hűtőbordájáról érkező meleg levegő is. Teljesítménytesztet ez esetben nem végeztünk, hiszen a kártya tudását korábban már vizsgáltuk, így pontos képünk van róla, mire képes a GeForce 6800-as vezérlő.
Ára alapján az erős középmezőnybe tartozik a kártya, a Gigabyte szerencsére nem követte el azt a hibát, hogy a manapság divatos „fanless” koncepció mögé bújva, jelentős többletbevételt remélve indokolatlanul magasan határozta volna meg a termék árát. A GV-N61281DH-t tehát olyan felhasználóknak ajánljuk, akik egy megfizethető, gyárilag passzív hűtéssel ellátott felsőkategóriás belépőt szeretnének magukénak tudni, AGP-kompatibilis alaplappal rendelkeznek, és egy ideig még nem kívánnak PCI Expressre váltani.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!