Hirdetés
Bekapcsolva
Kezelés
Léteznek olyan hangprojektorok, amelyek rendelkeznek saját optikai meghajtóval, médialejátszó szoftverrel, így elég csak beléjük helyezni egy lemezt, esetleg rájuk dugni egy pendrive-ot, és máris hallgathatóak az azokon található hangállományok, de a Sharp HT-SBW420 nem ilyen készülék, úgyhogy muszáj valamilyen más eszközről eljuttatni rá a különféle tartalmakat. Ez történhet a korábban már említett csatlakozókon keresztül, de használhatunk vezeték nélküli eljárást is erre, ugyanis támogatja a Bluetooth technológiát.
A tapasztalataink szerint ezzel nincs semmi gond, a kompatibilis eszközökkel a párosítás pofonegyszerű, a kapcsolat végig stabil maradt, nem szakadt meg magától. Némi, nagyjából fél másodperces késleltetés érzékelhető, ami a zenehallgatásnál, tévéműsoroknál, videóknál, filmeknél nem okoz problémát, de játékoknál már zavaró lehet.
A mellé járó távirányító kifejezetten korrekt darab: mérete megfelelő, a gombok kellően nagyok, fogása kényelmes. A rajta elhelyezett funkciógombok révén minden szolgáltatás elérhető, amire szükség is van, hiszen külön grafikus kezelőfelülettel, vagy pláne integrált okostévérendszerrel a készülék nem rendelkezik. Egy ingyenesen elérhető alkalmazás révén mobillal is kiváltható a távirányító, de hiába töltöttük le az appot, egyszerűen nem működött a dolog. Korábban említettük, hogy a modell a felhasználókkal a hangok, illetve kontroll-lámpák segítségével kommunikál. Ez azt jelenti, hogy minden csatlakozóhoz rendeltek egy tónust, és amilyen színnel a LED világít, az jelzi, hogy melyik bemenet aktív. Emellett egy kedves női hang el is mondja, amikor váltogatunk közöttük, hogy éppen mit választottunk ki, ami a látássérültek számára nagyon hasznos lehet.
Hangminőség
A 2.1 csatornás, Sharp HT-SBW420 saját, különálló mélyládával nem rendelkezik, a basszus hangok megszólaltatásáról két kis integrált mélysugárzó gondoskodik. Emellett található a készülékházban két-két Full Range és magashangszóró is.
Ha pont középen és szemben ülünk az eszközzel, akkor a sztereó hangtér még olyan 2,5 méteres távolságból is érzékelhető. A vállalat állítása szerint a hangprojektor képes a térhatású hangzás illúziójának a megteremtésére, de azért nem kell mindent elhinni. Ezúttal is bebizonyosodott ugyanis, hogy csodák nincsenek, plusz csatornákat, hangokat nem lehet a semmiből leakasztani, ugyanis a surround élménynek nyomát sem leltük. Mondjon bárki bármit, a Sharp HT-SBW420 a hagyományos, több komponensből álló házimoziszettekkel e téren nem veheti fel a versenyt.
A gyakorlati próba során kiderült, hogy a mély hangok érzékelhetőek, bár tény, hogy nem dörrennek meg annyira a basszusok, mintha egy különálló mélynyomóládát alkalmaztak volna, de az is igaz, hogy erre nincs is feltétlenül szükség. A szomszédok biztos örülnek annak, hogy a Sharp ezúttal egy ilyen megoldás mellett tette le a voksát. A dinamika így is tetten érhető, de apróbb aránytalanságok azért megfigyelhetőek. Az előre programozott equalizer beállítások (Standard, Movie, Music) nem hiányoznak, azonban finomhangolásra nincs lehetőség. Az eszköz hajlamos az igen finom részeket elkenni, elmosni, de az is tény, hogy hanghibákat, recegést, zizegést, statikus zörejeket nem tapasztaltunk. A 220 watt teljesítményű hangprojektor egy átlagos méretű szobába, lakásba tökéletesen elég. Mindent összevetve játékra és filmezésre teljesen jó, háttérzene hallgatásához is megfelelő társ lehet, viszont az "odafigyelős" zenehallgatáshoz már kevés, amit produkál.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!