Hang és értékelés
Megszólalás
A Samsung kínosan ügyel arra, hogy magasabb kategóriás készülékeit az átlagosnál lényegesen komolyabb integrált hangrendszerrel szerelje fel. Ez a Samsung QN95B esetében sincs másként, hiszen dupla mélysugárzó és két, a készülékház felső részébe épített hangszóróval megfejelt, 70 wattos, 4.2.2 csatornás rendszer került bele.
Hirdetés
A várakozásoknak megfelelően az átlagosnál lényegesen jobb megszólalást is produkál: a basszusok hallhatóak, a dinamika világosan érzékelhető, a hangerő kellően nagy, és hanghibákba sem futottunk bele. Persze a végeredmény elmarad attól, amit a jobb hangprojektorok vagy több hangfalból álló szettek produkálnak, mert a finom részleteket hajlamos összemosni, és a sztereó hangtér visszaadása sem az igazi.
A tévé megkapta az az Object Tracking Sound+ nevű technológiát, aminek köszönhetően elméletileg a képernyő azon részéről halljuk a hangot, ahonnan a tartalom szerint érkeznie kellene, tehát ha például egy kismadár a jobb felső sarokban dalol, egy cica pedig a vele átellenes oldalon nyávog, akkor a nyávogást a bal alsó sarok irányából halljuk, a a csiripelést pedig a jobb felsőből. Mindez papíron jól hangzik, azonban a valóságban nem nagyon érzékeltük, hogy működne. Mindössze két darab előzetesen programozott hangmódból lehet választani, és ha valaki ezek közül egyikkel sem elégedett, az equalizer segítségével alakíthatja igényeihez az arányokat.
Értékelés
A Samsung egy igazi prémium kategóriás televíziót tett le az asztalra a QN95B személyében, aminek gyenge pontja gyakrolatilag nincs is. A vezérlés alapvetően rendben van, a menürendszer és a grafikus kezelőfelület kelleően felhasználóbarát. Az extra funkciók hasznosak, az alkalmazáskínálat megfelelő, a fontos, népszerű appok nem hiányoznak. A gyári médialejátszó működik, de a tökéletestől azért távol áll, viszont az jó, hogy az alkalmazásboltból telepíthetőek ennél jobb appok.
Az integrált hangrendszer az átlagosnál lényegesen jobb megszólalást produkál, és ha valakinek nincsenek különösebben nagy igényei a megszólalás terén, annak ez bőven elég lehet. A kép minőségével nagyon elégedettek voltunk, hiszen a felbontás kellően nagy, a HDR látványos, a színpontosság átlagon felüli. A 65 hüvelykes Samsung QN95B ára jelenleg 940 000 forint (bár közvetlenül a Samsung oldaláról most jóval olcsóban is meg lehet rendelni), amivel az ilyen méretű és felbontású televíziók között egyértelműen a drágábbak közé tartozik.
Samsung QN95B Neo QLED televízió
elefant
A Samsung QN95B Neo QLED televíziót a Samsung magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.