Hirdetés

Evnia: saját gamer márkával lépett színre a Philips

Első körben monitorokat, később egereket és billentyűzeteket dob piacra a cég az új márkanév alatt.

Új játékos márka

Világosan megfigyelhető trend, hogy az elsősorban játékosokat célzó, úgynevezett gamer termékekre egyre több cég fordít extra figyelmet. Számos cégnél jelentek már meg jó ideje azok az almárkák, amelyeket kifejezetten az ilyen modellek számára hoztak létre.

Egyre nő a gamer piac
Egyre nő a gamer piac [+]

A nyár elején például a Sony is bejelentette, hogy létrehoz egy ilyen albrandet Inzone néven, és most a Philips monitorokkal kapcsolatos jogokat birtokló TPV Technology tette közzé, hogy ugyanerre az útra lép. Így született meg a Philips Evnia márka, amivel a gaming eszközök több spektrumát is le kívánják fedni, ugyanis a monitorok mellett már az első pillanattól kezdve megjelennek a kínálatában a fejhallgatók, egerek és klaviatúrák is. Ez persze különösebben nem meglepő, hiszen korábban is lehetett már Philips név alatt ilyen eszközöket vásárolni.

Hirdetés

Philips Evnia

A névvel kapcsolatban a gyártó elárulta, hogy az Evnia görög eredetű, amely az eu (jó) és nous (elme) szavakból áll, ami azt jelenti: "jó elme", "okos gondolkodás". Ezzel a Philips azt szeretné kifejezni, hogy ők a játékra alapvetően szórakozásként, örömforrásként tekintenek, és nem az agresszivitásra, harcra helyeznék a hangsúlyt. Mindez pedig állításuk szerint a termékek dizájnjának kialakításakor is fontos szerepet játszott, ezért döntöttek a magasabb kategóriás modellek esetében úgy, hogy azok békét, harmóniát sugárzó fehér színezést kapjanak.

Bejelentették, hogy több új termékkel lép színre a vállalat
Bejelentették, hogy több új termékkel lépnek színre [+]

Természetesen a LED-eket sem hiányoznak róluk, a jelek szerint ezek nélkül ma már nem lehet csatába küldeni gamer eszközöket. Az egereken és fejhallgatókon végigfut egy fénycsík, a billentyűzetek háttérvilágítását pedig egy karácsonyfa is megirigyelhetné. A monitorok megkapták a cég exkluzív Ambiglow technológiáját, amelyeknél a hátlapra szerelt apró LED-ek színe a tartalomtól függően változik.

A LED-ek sem hiányozhatnak.
A LED-ek sem hiányozhatnak [+]

Az új márkát bemutató nemzetközi eseményen Stefan Sommer, a TPV Group marketingigazgatója elmondta, hogy az Evniával szeretnének minél szélesebb vásárlói réteget lefedni, ezért lesznek kedvezőbb árú, alacsonyabb tudású, illetve prémium kategóriás, drága modellek is a kínálatban. Konkrét árakat egyelőre csak a monitorok kapcsán árultak el, és ennek alapján azt lehet mondani, hogy azért belépőszintről nem beszélhetünk, hiszen a legolcsóbb modell is 579 eurós, azaz mintegy 240 000 forintos áron kerül majd a boltokba a tervek szerint.

Monitorok

A Philips Evnia brand négy monitorral kezdi meg karrierjét. Ezek közül elsőként a 34M2C7600MV nevű termék vásárolható majd meg közvetlenül karácsony előtt 2070 eurós, tehát durván 850 000 forintos ajánlott fogyasztói áron. Ez egy 34 hüvelykes, Mini LED háttérvilágítású, 3440x1440 képpont megjelenítésére képes, 21:9 képarányú VA penellel ellátott eszköz, amelynél a háttérvilágítást biztosító LED-eket 1152 egyedileg vezérelhető fényerejű csoportra osztották.

Philips Evnia 34M2C7600MV
Philips Evnia 34M2C7600MV [+]

A cégtől kapott információk értelmében a maximális képfrissítési ráta 165 Hz, és az AMD FreeSync technológia használata is támogatott. A csúcs fényerő 1400 cd/m², és természetesen a HDR anyagok visszaadása is megoldott. A kijelző ívelt, a hajlítás mértéke pedig 1500R, azaz olyan, mintha egy 1500 mm sugarú kör kerületéből vágták volna ki a képernyőt.

Philips Evnia 42M2N8900
Philips Evnia 42M2N8900 [+]

Az első fecskét három további modell követi majd január közepén. A legkevésbé drága modell a 27M2C5500W típusjelzésű, 27 hüvelykes, 2560x1440 képpont felbontású VA paneles monitor lesz, amely szintén hajlított. Ez lesz az, amelyik 580 euróba kerül majd, és az sem véletlen, hogy a többiek többe kerülnek majd. Az 1959 eurót, így mintegy 800 000 forintot kóstáló Philips Evnia 42M2N8900 nevű készülékbe ugyanis egy sík, 42 hüvelykes, LG Display által gyártott OLED panel kerül majd. Ez természetesen 4K felbontású, biztosítja a HDR anyagok megjelenítését, fényereje eléri az 1000 cd/m²-t, kontrasztaránya végtelen. A maximális képfrissítési ráta túlhajtással együtt eléri a 138 Hz-et, és a készülék támogatja a FreeSync illetve a G-Sync használatát is. Természetesen erről sem hiányzik az Ambiglow technológia és hangszórókkal is rendelkezik.

Philip Evnia 34M2C8600
Philips Evnia 34M2C8600 [+]

Nem ez lesz az egyedüli OLED monitor az új Phililps Evnia termékek között, azonban az 1849 euróba kerülő, 34M2C8600 típusjelzésű eszközbe nem az LG, hanem a Samsung Display szállítja a panelt. Ez tehát egy kvantumpontos, QD-OLED panelt használ, amelynek kontrasztaránya szintén végtelen, maximális képfrissítési rátája 175 Hz, csúcs fényereje pedig 400 cd/m². A 3440x1440 pixel felbontású, 34 hüvelykes kijelző hajlított, és az Ambiglow természetesen e terméknek is szerves részét képezi.

További termékek, vélemény

Korábban említettük, hogy az Philips Evnia portfóliójának a monitorok mellett részét képezik majd további eszközök is, egészen pontosan két mechanikus billentyűzettel (SPK8508 és SPK8708), két egérrel (SPK9508 és SPK9708), két vezeték nélküli mikronos fejhallgatóval (TAG5208 és TAG7208) és egy egérpaddal (SPL7508) bővül hamarosan a kínálat. A pontos technikai specifikációk egyelőre még hiányoznak és az árak sem ismertek, csak azt lehet tudni, hogy valamikor 2023 nyarán érkeznek majd meg első példányaik a boltok polcaira.


[+]

Azt viszont elárulták, hogy ezek mindegyike rendelkezik majd beépített színes LED-ekkel, és megkapják az Ambiglow technológiát, vagyis fényük szinkonizálható lesz a monitorokkal, ennek köszönhetően a Philips Evnia szett minden tagja ugyanolyan színű fényárban pompázhat. Itt kell megemlíteni, hogy a cég egy új szoftverrel is előállt, amelynek segítségével elméletileg egy alkalmazáson keresztül, egyszerűen módosíthatóak a különböző Evnia eszközök paraméterei, így a monitorok beállításai is, amely igen hasznos szolgáltatás.

Vélemény

A Philips Evnia bemutatkozó eseményén egy rövid időre alkalmunk nyílt kipróbálni a termékeket néhány játék segítségével. Alapos tesztelésre értelemszerűen nem volt lehetőség, de azt megállapítottuk, hogy a monitorok, különösen az OLED megjelenítők képminősége igen jónak tűnik. Az egerek fogása kényelmes, a billentyűzetek is komfortosan kalapálhatóak.


[+]

A dizájn szerintünk teljesen rendben van, az Ambiglow igen látványos, egy szó mint száz, a vállalat életképes modellekkel rukkolt elő. Abszolút érthető a konszern törekvése, hogy egy új brand segítségével még stabilabb pozíciót építsen ki a gamer fronton. Első látásra nagyon úgy fest, hogy jó irányba indult el a vállalat, de az, hogy ez tényleg így van-e, majd a tesztek és a fogyasztói visszajelzések döntik majd el.

elefant

Hirdetés

SENIOR PHP programozót keresünk

PR Üzleti logikához és ERP rendszerhez igazított egyedi e-kereskedelmi megoldások, webáruházak fejlesztéséhez SENIOR PHP programozót keresünk

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés