Hirdetés
Philips 288E2UAE
A Philips konszern vezetése az ezredfordulót követően úgy határozott, hogy egyfajta racionalizációs folyamatot hajt végre, aminek keretein belül jó pár üzletágat eladtak, és így jártak a monitorok is, amelyeket a hongkongi TP Vision holding vásárolt fel. Azóta a TP Vision leányvállalata, az MMD (MultiMedia Displays) foglalkozik a márkával, tehát ők felelnek a fejlesztésért és gyártásért. A cég mindig is odafigyelt arra, hogy kellően széles legyen a kínálat, amelyben megtalálhatóak a kedvezőbb árú, 4K felbontású, sokoldalú termékek is, amelyek kisebb-nagyobb kompromisszumok mellett alkalmasak lehetnek játékra, multimédiára, irodai használatra, és az előzetes információk alapján tesztünk főszereplője, a Philips 288E2UAE is ebbe a csoportba tartozik.
Funkcionális külső
Ez a monitor a hagyományos, sík kialakítású modellek táborát erősíti, és a legjobb szándékkal sem mondhatjuk rá, hogy különösebben figyelemfelkeltő vagy dizájnos lenne a megjelenése. Az összképet alapvetően meghatározza a négyzet alakú talp, ami kicsit ipari hatást kölcsönöz neki, itt bizony nyomokban sem lelhetőek fel a lendületes, trükkös ívek és formák. De ennél egy fokkal fontosabb, hogy a kijelzőt stabilan tartja, így az eszköz nem csúszkál, nem billeg, és hát ez a lényeg. A képernyő asztaltól való távolsága 10 centiméteres intervallumban módosítható, előre 5, hátra 20 fokban dönthető, de sajnos jobbra és balra nem forgatható, és a pivot módról is le kell mondani.
A monitor a falra is felakasztható egy 100 x 100 mm-es szabványos VESA konzol segítségével. Díszítésként szolgáló LED-ek nincsenek rajta, de ezek különösebben nem is hiányoznak nekünk. A már megszokott módon a hátlapra kerültek a be- és kimenetek, konkrétan HDMI 2.0, DisplayPort 1.4, 3,5 mm-es audiokimenet, valamint négy USB 3.2 és egy USB 3.2 Type-B (uplink) is.
Monitor típusa | Philips 288E2UAE |
---|---|
Technológia | IPS LCD 10 bit (8bit+FRC), AMD FreeSync |
Képfrissítési ráta | 40-60 Hz |
Háttérvilágítás típusa | Edge-LED, nem PWM-es |
Kijelző mérete | 28 hüvelyk, 16:9 képarányú, sík |
Felbontás | 3840x2160 (157,7 ppi) |
Válaszidő | 4 ms (g2g) |
Input lag | 17,2 ms |
Kontrasztarány | kb. 1000:1 |
Fényerő | 285,5 cd/m² |
HDR támogatás | - |
Betekintési szögek | 178°/178° (névleges adat) |
Megjelenített színek száma | 1,07 milliárd |
Színtérlefedettség | 122,9% sRGB |
Extrák | kép a képben, hangszóró, kékfényszűrés |
Csatlakozók | HDMI 2.0, DisplayPort 1.4, 3,5 mm-es analóg audió, 4 db USB 3.2, 1 db USB 3.2 (uplink) |
Teljesítményfelvétel | 29 watt, készenléti módban: 0,2 watt, külső tápegység |
Gyártó honlapja | www.philips.hu |
Termék honlapja | Philips 288E2UAE |
Fogyasztói ár | kb. 120 000 forint |
Garancia | 3 év |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!