Firefoxos ívelt 4K Panasonic tv nagyító alatt

Kipróbáltuk a VA paneles TX-65CR730E-t, ami árát nézve kategóriájában az arany középutat képviseli.

Hirdetés

Firefoxra épülő vezérlés

A Panasonic vetélytársaitól eltérően nem fogott saját okostévérendszer fejlesztésébe, nem is a Google-féle Android TV uniformizált megoldása mellett tette le a voksát, hanem a Mozillával társult, és egy Firefox-alapú szisztéma mellett döntött. Ez jó húzásnak bizonyult, hiszen a rendszer, ami egyébként ebbe a tévébe is bekerült, gyors, stabil és felhasználóbarát.

Panasonic TX-65CR730E Panasonic TX-65CR730E
Panasonic TX-65CR730E [+]

Gyakorlatilag teljesen elhagyták a felesleges, az életet csak bonyolító mellékfunkciókat, és az egyszerűségre, valamint a kényelemre fókuszáltak. A rendszer központi része az úgynevezett Home képernyő, ahova és ahonnan tetszés szerint pakolhatóak be és ki az egyes szolgáltatások, alkalmazások, tévécsatornák, de még akár az egyes bemenetek, illetve az azokhoz tartozó eszközök is. Ennek köszönhetően, ha valaki jól használja ezt a felületet, akkor igen gyorsan, gyakorlatilag két gombnyomással elérheti a számára fontos dolgokat. A személyre szabhatóság már korábban is megjelent a vállalat készülékeiben, de ez a mostani módszer a korábbiakhoz képest komoly előrelépést jelent, elsősorban a már korábban említett egyszerűsége miatt.

Panasonic TX-65CR730E Panasonic TX-65CR730E
Panasonic TX-65CR730E [+]

A kép-, hang-, DTV-, hálózati- és rendszerbeállítások módosításához megtartották a hosszú évekkel ezelőtt bevezetett, minimális ráncfelvarráson átesett menürendszert. Ez, bár puritán külsővel bír, továbbra is jól használható, köszönhetően a logikus és kellően sekély struktúrának. Magyarul is kommunikál, az egyes menüpontok mellől a rövid leíró magyarázatok sem hiányoznak.

Vezérlőeszközök

A kicsi és kecses, tapipaddal, illetve mikrofonnal felszerelt második távirányító, a Viera Érintőpanel fantázianevű kiegészítő hiányzik a dobozból, így be kell érni a hagyományos távvezérlővel. Ez már ismerős lehet a régebbi Panasonic tévékről, csak minimális változtatásokat eszközöltek rajta, például megjelent rajta a Netflix gomb, kár, hogy ez minket Magyarországon egyelőre egyáltalán nem érint. A háttérvilágítást kispórolták, viszont a fogása kényelmes, és a gombok is kellően nagyok. Ezekből ráadásul jó sokat pakoltak a távirányítóra, így minden fontosabb funkció elérhető közvetlenül e periféria segítségével.


[+]

A tévé képes együttműködni az USB porton keresztül csatlakoztatott billentyűzettel és egérrel, ami az okostévérendszer használata, a különféle netes alkalmazások futtatása és a böngészés során kifejezetten hasznos lehet. Egy ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével iOS vagy Android alapú okostelefon segítségével is kiváltható a távirányító, azonban a program kezelése nehézkes, a hagyományos távvezérlő sokkal komfortosabb.

Panasonic TX-55CX750E Panasonic TX-55CX750E
Panasonic TX-55CX750E [+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények