Okoslámparendszer az Osramtól: Lightify

Próba

Meglehetősen egyszerű, bár kicsit döcögős volt az Osram Lightify rendszer telepítése. A központi egységre csatlakozáshoz előbb be kellett gépelni a felhasznált Asus MeMO Pad HD 7 tableten a készülék sokszámjegyes azonosítóját, majd a hasonlóan kacifántos Wi-Fi jelszóval csatlakozhattunk rá. Saját hálózatunk megemésztése eltartott néhány percig. A fényforrások azonosítása elsőre, teszteléshez jól sikerült, amikor viszont a fotózáshoz a tesztlaborban újabb rendszert építettünk fel, csak többszöri próbálkozásra jött össze a dolog, és a három fényforrás életre keltése a korábbi pár perc helyett bő fél órát vett igénybe, vagyis meglehetősen helyzet- és hálózatfüggő, hogy milyen gyorsan sikerül a rendszer összeállítása.

Teljesen szokványos formájúak és méretűek a Lightify villanykörték, 110 mm-es hosszuk és 60 mm-es szélességük révén minden szokásos hagyományos (E27) foglalatú lámpában elférnek majd, sőt a kisebb, zárt burákkal sem lesz gond. A világító részt vaskos, tejfehér üveg védi, az alsó pedig kerámiából készült, így a hőleadással nem lesz gond. Negyedórányi világítás után az üveg részen 35 °C körüli, a hátsó burkolaton, 55 °C körüli értéket mértünk, ami lényegesen alacsonyabb a kompakt fénycsöveknél kapott 80-90 °C-os értékeknél, a hagyományos izzók pedig bőven 100 °C fölé melegszenek. A Lightify égők mért fogyasztása nagyjából megfelelt a specifikált adatoknak, a központi egységnél pedig állandó 5 wattot mértünk.

Kicsit csalódtunk a színek megjelenítésében. A vörös és kék árnyalatai rendben voltak, a zöldek viszont távolról sem jelentek meg olyan telten, ráadásul határozott ugrás volt látható a telített zöld és annak többi árnyalata között, mintha azokat valami más színek hozzákeverésével állította volna elő az izzó. Ugyanezt tapasztaltuk a kéknél is, de ott szerencsére sokkal kisebb mértékben. Sajnos nem találtunk fotót a Lightify izzó LED-jeinek elrendezéséről, magunk pedig nem álltunk neki a szétszedésének, így nem tudjuk megmondani, milyen fényforrásokból keveri ki az egyes árnyalatokat. Jó hír, hogy a fehér színhőmérsékletének változása nagyon egyenletes volt.

Eleinte meg voltunk elégedve a vezérlő app működésével is, bár egy kisebb telefon kijelzőjén a szabályzókörök elég közel kerülnek egymáshoz. Kezdeti lelkesedésünk viszont alábbhagyott, amikor a rendszer lényegéhez, a csoportok és profilok kezeléséhez értünk. Ugyanis a Lightify hajlamos volt elfelejteni a beállított és elmentett színeket, és itt-ott a rendszerből eltűntek a lámpák, pedig a központi egységtől mindössze 3-4 méterre helyeztük el őket. Ráadásul a rendszer jelenleg úgy működik, hogy ha fizikailag a hagyományos villanykapcsolóval oltjuk le az égőket, akkor visszakapcsolás után alapállapotban, tehát maximális fényerővel és meleg fehér színnel világítanak, nem pedig azzal, amivel lekapcsoltuk őket.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés