Hirdetés

AI-alapú felskálázót fejleszt az ultramobil piacra az ARM

Az NSS, vagyis a Neural Super Sampling a következő évben érkező ARM IGP-khez készül.

Az ARM még az előző év nyarán prezentálta a saját felskálázó eljárását, amely az Accuracy Super Resolution (ASR) nevet viselte, és ez idén elérhetővé is vált. A vállalat azonban a háttérben dolgozott egy Neural Super Sampling (NSS) nevű alternatíván, amely a felskálázás jellegét tekintve egy ASR-hez hasonló temporális rendszer, de alkalmaz egy neuronhálót is a korábbi képkockáról származó előzményminták feldolgozásához, vagyis papíron úgynevezett AI megoldásnak számít.

Hirdetés

A vállalat szerint az NSS egy 540p felbontásban számolt képkockát 1080p-re képes skálázni, miközben ennek a költsége 4 ezredmásodperc egy ismeretlen képességekkel rendelkező IGP-n. Az eredmény az ARM szerint közel natív minőség, méghozzá úgy, hogy az IGP terhelése a hagyományos képszámításhoz viszonyítva akár 50%-kal alacsonyabb is lehet.

Az NSS érdekessége, hogy a nem csak maga a technika számít nyílt forráskódúnak, hanem maga az alkalmazott neuronháló is, sőt, több modell közül lehet választani. Az eljárás jelenleg Vulkan API-n keresztül működik, az ARM saját kiterjesztéseivel, de ezeket úgy írták meg, hogy a megfelelő hardver megléte mellett más gyártó is tudja támogatni.

Ezen a ponton elérkeztünk a nagy kérdéshez, vagyis a hardveres támogatáshoz, ugyanis a neuronháló miatt azért vannak bizonyos követelmények, amiket ultramobil szinten nem olyan egyszerű teljesíteni. Az ARM szerint a 2026-ra tervezett, ultramobil IGP-generációjuk tartalmazni fog dedikált neuronháló gyorsítót, amelynek segítségével az NSS alkalmazása reális alternatíva lehet.

A kapcsolódó fejlesztőeszközt az Enduring Games, az Epic Games, a NetEase Games, a Sumo Digital, a Tencent Games és a Traverse Research biztosan támogatni fogja, aminek hála az ultramobil piacra szánt játékokban is jó eséllyel jelenhet majd meg az NSS.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ARM

Előzmények