Hirdetés
Használat közben
Az előző oldalon már kitértünk arra, milyen kényelmes az E-M1X fogása, azt azonban mindenképp érdemes megjegyezni, hogy ez nem az a tipikus "nyaralás alatt bedobom a táskába" kamera, ezt volt szerencsénk megtapasztalni. Ugyan a mindennapokban hurcolt oldaltáskában szétszerelt állapotban még elfért, de ez inkább a táska méretének volt köszönhető, nem pedig a váz kompaktságának. Persze nem is ezzel a céllal készült, ha valaki egy minden helyzetben gyorsan előkapható Olympus fényképezőgépet szeretne a magáénak tudni tesztalanyunkéval hasonló felszereltséggel, érdemesebb az E-M1 Mark II-t választania, ez ugyanis a beépített portrémarkolatot leszámítva szinte megegyezik az E-M1X-szel.
Teleobjektív használatakor viszont kifejezetten jól jön, hogy ekkora monstrum és van rajta mit fogni. Mi egy M.Zuiko 40-150 mm f2.8 Pro objektívvel használtuk leginkább a gépet, 150 milliméteren pedig sokat számított, hogy jól meg tudjuk markolni a gépet, legyen az bármilyen irányban tartva. Remegő, szélfútta kezeinknek nagy segítség volt még a beépített szenzorstabilizálás, melyet igény szerint digitális stabilizátorral is kiegészíthetünk (ebben az esetben néhány százalékos képkivágással is számolnunk kell). A fentiek összességével remek eredményt kapunk, ennek szemléltetésére készítettük az alábbi videópárost, ahol a Hungaroring lelátójáról a pálya egyik legtávolabbi, általunk még belátható pontjára szegeztük az objektív frontlencséjét. Ha a szél nem mozgatta volna a kezünket, minimális bemozdulást tapasztaltunk volna csak, de még így is sokkal élvezhetőbb lett az anyag, mint kikapcsolt IS mellett.
Az érzékelő mozgatása nem csak távoli témák fotózásakor jön jól, a gyártó büszkén hirdeti, hogy a váz képes több expóból összefűzött 50 megapixeles képek készítésére, mindezt állvány nélkül. Nekünk sajnos ez a funkció olyan helyen jutott eszünkbe, ahol talán a legnagyobb kihívás elé állítottuk a gépet, hiszen rengeteg részlet volt előttünk, a megvilágítás viszont nem volt a legjobb. Ez meg is látszik az eredményen, az 1/50 másodperces záridő ISO 800-as érzékenységgel még elegendő volt, a nagyfelbontású verzión viszont már látható némi bemozdulás. A legapróbb részletek így kevésbé maradtak kivehetők, cserébe a zaj mértéke jóval alacsonyabb annál, amit a Single Shot módban lőtt fotón tapasztaltunk. A két eredeti fájl erről és erről a linkről (utóbbi a nagyfelbontású változat) tölthető le azok számára, akik saját szemükkel szeretnék összehasonlítani a két képet.
A rendszer általános sebességére nem lehet panasz, ami nem is csoda, hiszen a burkolat alatt két darab TruePic VIII jelfeldolgozó processzor is hadrendbe lett állítva. Ez teszi lehetővé például az akár 60 képkocka/másodperces sorozatkép készítését RAW formátumban. Ez természetesen elektronikus zár használata mellett érvényes, mechanikus zárat alkalmazva ez az érték 15 fps-re csökken. Elérhető továbbá az úgynevezett Pro Capture sorozatmód is, melynél a gép már az exponálógomb félig lenyomott állapotában is menti a képeket maximum 35 felvételig. Elérhetők továbbá a HDR és a különféle stacking módok, például a fókusz- és expozícióeltolás, de különböző fehéregyensúllyal és szűrőkkel is készíthetünk fotósorozatot.
A fókuszrendszer fáziskülönbség és kontrasztérzékelés alapon végzi a dolgát, a gyakorlat szerint ráadásul igen gyorsan, ez pedig különösen a témakövetésnél mutatkozott meg. A menüböl kiválaszthatjuk az Intelligens témakövetés módot, ahol választhatunk, hogy vonatot, repülőt, autót vagy arcokat szeretnénk követni, a szoftver pedig, miután felismerte az adott témát, automatikusan bejelöli nekünk egy kis négyzettel például a versenyző sisakját, a pilótafülkét vagy valamelyik szemet, amit megfelelő látási és fényviszonyok között szépen le is tud követni. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem csúszhat hiba a dologba, ez azonban főleg akkor jelentkezik, ha például több arc vagy autó kerül a képmezőbe, és a rendszer megpróbálja a szerinte leginkább érdekesre állítani az élességet, vagyis ami a leginkább mozog.
Ahogy azt már említettük, az AF funkciók dedikált kapcsolót kaptak a kereső mellett, de szerencsére a többi beállítás elérése sem tart majd órákig. Ott van például az a rengeteg testreszabható gomb (szám szerint 14 darab), melyek vázszerte szétszórásra kerültek, de ha esetleg nem tudnánk minden számunkra fontos funkciónak helyet találni, az OK gomb lenyomása után előbukkan egy gyorsmenü, ahol a legfontosabb beállításokat tudjuk változtatni. Ez sajnos nem testreszabható (legalábbis mi nem jöttünk rá ennek módjára, pedig alaposan végig zongoráztunk minden lehetőséget), a hat kategóriára osztott menürendszerben viszont kapunk egy hetedik oldalt, ahova kedvünk szerint szórhatjuk be kedvenc menüpontjainkat.
Komponálás tekintetében szintén nem lehet panaszunk, legalábbis nem sok. A hátsó érintőkijelző mozgatási lehetőségeit már kifejtettük a második oldalon, azt viszont nem árultuk el, hogy a képminősége is rendben van, még ha nem is nyújt semmi kiemelkedőt az átlag kijelzőkhöz képest. A keresőben viszont egy kicsit csalódtunk, mert bár a folyamatossággal nem volt problémánk (köszönhetően a 120 Hz-es képfrissítési rátának), a színeken és a kontraszton azért látszik, hogy valószínűleg nem egy OLED kijelzőről van szó, többször is azon kaptuk magunkat, hogy ha a fényviszonyokra vagy a fehéregyensúlyra voltunk kíváncsiak, inkább a hátsó monitort hívtuk segítségül. Az EVF felbontása és mérete cserébe megfelelő, ahogy a közelségérzékelő meglétéért is jár a piros pont.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!