Hirdetés

Notebooknak látszó alma

A jelenség

Manapság egyre divatosabbak a különös formatervezésű notebookok. A hordozható számítógép már nem az üzletemberek, informatikusok kiváltsága, akik utazás közben is dolgozni szeretnének (vagy kénytelenek), hanem sokkal inkább hétköznapi tárgy, amelynek nemcsak a funkciója, hanem a formája is számít. Az esetek többségében a notebookok „megbolondítása” kimerül az egyedi színben, festésben, ami van, hogy nem is sikerül olyan jól. Még az alapos tervezési munkákon is látszik, hogy alapvetően egy szokványos laptopból indultak ki, annak funkcionalitását szem előtt tartva.

Hirdetés

Nem úgy az Apple! Az almás címke mindig is az egyediség szimbóluma volt, nemcsak hardverben, operációs rendszerben, hanem formatervezésben is. Elsőként készítettek például fehér notebookot, amit szépen fokozatosan lemásolt a gyártók egy jelentős része, erre az Apple teljesen leszállt erről a színről. Mai tesztalanyunk, az év elején óriási szenzációként bemutatkozó MacBook Air legjobban talán a formatervezői bravúr kifejezéssel jellemezhető, ami nem túl gyakori a számítógépes világban. Az igényes dobozból olyan valami került elő, amitől a sokat látott szakmabelieknek is meghűlt a vér az ereiben. Ezt egyszerűen látni kell, mert képpel lehetetlenség visszaadni azt az érzést, amit egy asztalra kifektetett MacBook Air kelt. Talán ahhoz hasonlítható, mint amikor egy parkolóban a tucatnyi hétköznapi autó között feltűnik egy Porsche Carrera GT vagy egy Aston Martin DB9. Nem csak annak akad el a lélegzete, aki ismerője a témának, hanem a hétköznapi szemlélőnek is. Egyszerűen frenetikus, fantasztikus, csodálatos, de legfőképpen egyszerű, mégpedig annyira, hogy el sem hinnénk.

Laptop ez egyáltalán? Még mindig bezárva, kézbe véve egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem. Először is kívülről teljesen fémből van, ami nem éppen jellemző a notebookokra. Másodszor semmiféle csatlakozó nem látszik rajta, harmadszor pedig valószínűtlenül lapos. Ha nem láttuk volna korábban is a gépet, azt gondolnánk, hogy az Apple egy különlegesen exkluzív mappába tette bele új számítógépe sajtóanyagát és azt küldte el nekünk.

Részleteiben is megdöbbentő az Air, szerencsére pozitív értelemben. Összeszerelési minősége kiváló, nagyon egyben van a gép fémváza, illesztései pengevékonyak. 1,36 kilogrammos súlya éppen ideális, mert könnyű, de mégis érezni, hogy van benne anyag. Mindösszesen három csatlakozót tettek rá, azokat is egy nagyon igényesen, mágnessel záródó fedelecske alá. Az egyik audiokimenet (fülhallgatónak), a másik egy USB, a harmadik pedig a külső monitor mini-DVI-je.

Alulról is tökéletes a forma. A csavarokat, szellőzőrácsokat, zsanérokat és kis gumitalpakat is szabályosan és esztétikusan helyezték el. A csatlakozók ajtócskájával ellentétes oldalon látható a szintén nem szokványos tápcsatlakozó. Mágnes tartja a helyén, ami azért jó, mert ha véletlenül elakadunk a kábelben, akkor nem rántjuk meg a gépet, hanem biztonságosan lecsatlakozik.

Kinyitva, oldalnézetből lélegzetelállítóan vékonynak tűnik az Air, pontosabban nem csak annak tűnik, hanem az is. Legvastagabb pontján csupán 19,4 mm-es, de a legvékonyabbon nem éri el a fél centimétert sem.

Belülről talán valamivel kevesebb az Air, mint amilyennek a külső alapján vártuk. Monitorának és az alap MacBookon is használatos, elválasztott gombos billentyűzetének is majd két centiméteres kerete van, amely a csuklótámasz fémfelületeivel és az óriási touchpaddal együtt egészen nagynak láttatja a 13,3 hüvelykes kijelzőjű laptopot.

A nagyon elegáns, fekete dobozban mondhatni a szokásos kiegészítőket találtuk: tápegységet, telepítőlemezeket, használati útmutatót és egy kis törlőrongyot. Ügyes az Apple tápja, bár csak 45 watt teljesítményű, ami hosszabb töltési időt eredményezhet. Kétféle konnektoros csatlakozó jár hozzá; az egyik vezetékes, a másik közvetlenül az aljzatba dugható, másik végén pedig két fület hajthatunk ki, melyekre feltekerhető a vezetéke.

A belső

Vajon mi rejlik a nagyszerűen szabott gúnya alatt? Azt kell mondanunk, hogy legalább olyan remek belső. A hátlap csavarjait kioldva rátaláltunk az akkumulátorra, amely majdnem a kétharmadát kitölti a gépnek. Fölötte különösen kis helyre koncentrálódik az összes többi hardverelem.

Sajnos nem azért ilyen hatalmas az akkumulátor, mert óriási a kapacitása, hanem azért, mert meglehetősen vékony. Puha sávokat ragasztottak rá, ezeknek és a csavaroknak köszönhetően erősen nekifeszül a csuklótámasznak, további merevséget adva a gépnek. Egy csavarhúzó segítségével ugyan könnyen cserélhető a telep, de mégis jóval körülményesebb ez a művelet, mint az átlagos laptopoknál, ráadásul a 37 Wh-s teljesítmény nem valami sok.

Eltávolítva a processzor és az északi híd különösen vékony fémlemezből készült hűtőjét, megcsodálhatjuk a kéttenyérnyi alaplapot a kis tokozású (SFF), de továbbra is 65 nm-es csíkszélességgel készülő Core 2 Duo processzorral, melyet először ebbe a gépbe szereltek be, de azóta például a Lenovo ThinkPad X300 is megkapta. Az új ThinkPadhez hasonló a merevlemez 1,8 colos mérete is, de az Apple nem zárkózott el az SSD-nél jóval olcsóbb, hagyományos winchestertől sem, így a nálunk járt alapmodellben 80 GB-os normál merevlemez dolgozott. Az alaplaphoz szalagkábelekkel csatlakozik a jobbra, alul látható Broadcom chipes, N-es Wi-Fi modul, amit az Apple-nél AirPortnak hívnak, az átellenes oldalon pedig az egyetlen kis hangszóró rejtőzik egy műanyag elem takarásában.

Akárcsak a 2 gigabájt memória, a CPU is fixen a nyomtatott áramkörre van forrasztva. Jobb alsó sarkába került a déli híd, az északit pedig a processzor és RAM mellett láthatjuk. Azért csak vékony fémlemez a hűtő, mert az alkatrészek melegét a külső fémborításra is kivezetik.

Különlegesen igényes részletmegoldásokat találtunk az Airen, melyek magas összeszerelési színvonalról árulkodnak. Az alábbi képen például a rezgéscsillapítós vázba szerelt merevlemez mellett látható a gép átellenes sarkából idekígyózó Wi-Fi antenna, és annak nagyon korrekt átvezetése a monitort tartalmazó fedőlapba.

Belülről is megismerve azt mondhatjuk, hogy a MacBook Air összeszerelési minősége, anyaghasználata elsőosztályú.

Használat közben

Biztosan feltűnt már, hogy a vékony MacBooknak nincs optikai meghajtója és PC Card / ExpressCard bővítőhelye vagy kártyaolvasója sem. Ugyanúgy hiányzik róla az Ethernet hálózati csatlakozó és a hangbemenet, bár az utóbbit némileg ellensúlyozza a webkamera melletti mikrofon. Processzorból alapból az 1,6 GHz-es, 4 MB másodszintű gyorsítótáras Core 2 Duo P7500-at kapjuk, de kérhető 200 MHz-cel gyorsabb CPU is. A fixen szerelt memória 2 GB, amiből az Intel GM965 chipkészletbe integrált GMA X3100 grafikus mag is levesz valamennyit. A másik cserélhető extra a merevlemez, amely alapból 80 GB-os normál modell, de lehet 64 GB-os SSD is, persze csillagászati áron. Kommunikációra a 802.11n szabványt támogató Wi-Fi és a Bluetooth szolgál, esetleg kérhetünk USB-s Ethernet adaptert. A komplett Mac OS X v10.5 Leopard operációs rendszerrel és iLife'08 szoftvercsomaggal picivel kevesebb mint 450 000 forintot kóstál, igaz, ebben az árban csak egy év garancia van. Az 1,8 GHz-es processzorral és 64 GB-os SSD-vel ellátott verzió ára viszont már 759 000 Ft.


Termék megnevezéseMacBook Air
ProcesszorIntel Core 2 Duo P7500 (1600 MHz, 4 MB L2 cache, 200 MHz FSB)
LapkakészletIntel GM965 + ICH7-M
Memória2048 MB DDR2-667
Kijelző13,3", 1280x800 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással
GrafikaIntel GMA X3100
HangRealtek ALC889A
Merevlemez1,8 colos Samsung HS082HB, 80 GB, 4200 rpm
Optikai meghajtónincs
KommunikációBluetooth 2.0+EDR, Atheros AR5007EG 802.11b/g/n Wi-Fi
Interfészek1 x USB 2.0, micro-DVI monitorkimenet, audiokimenet
Extrákwebkamera
Akkumulátor kapacitása37 Wh beépített
Méret325 x 227 x 4–19,4 mm
Tömeg1,36 kg (a 6 cellás akkumulátorral)
Operációs rendszerMac OS X v10.5 Leopard
Garancia1 év
Gyártó weboldalawww.apple.hu
Termék weboldalaMacBook Air
Fogyasztói ár449 000 Ft

Bekapcsolás után sokkal inkább egy médialejátszóra és nem számítógépre jellemző indulási folyamatot láthatunk az Apple gépeken, például az Airen. Nincs karakteres módú kijelző, BIOS és ilyesmi, hanem nagyjából egy Vista betöltési ideje alatt – tehát elég lassan – elindult a Mac OS. A viszonylagos lassúság minden bizonnyal a nem éppen fürge, kis merevlemeznek tulajdonítható. Készenléti állapotból már sokkal gyorsabban életre kelt. Működés közben nagyon halk, magas frekvenciájú sípolást hallottunk, és kellően csendes környezetben a merevlemez percegését is érzékeltük.

Eredetileg az volt a tervünk, hogy a teszteléshez szokásos Vistánkat használjuk, ugyanis a Mac OS X Leopardban lévő Boot Camp kiegészítővel nagyon egyszerű a Microsoft operációs rendszer telepítése. Annak ellenére, hogy az interneten senki nem jelezte, hogy gondja lenne ilyen telepítéssel, nekünk kétféle Vista és XP sem akart felmenni tesztpéldányunkra, így a szokásos szintetikus tesztek most elmaradnak. Lényegében semmi különöset nem hoztak volna, hiszen hardverileg a MacBook Air egy teljesen szokványos Intel-alapú gép integrált VGA-val és esetünkben egy viszonylag lassú merevlemezzel.

Sajnos a felhasznált TN+film panel méréseit sem tudtuk végrehajtani, de annyit elmondhatunk róla, hogy különösen nagy a fényereje, akár szabadban, erős fénynél is használható. LED háttérvilágításának köszönhetően egyenletesek a színei, csak középtájt tűnt egy kicsivel világosabbnak a kijelző. Vízszintesen jól tartotta a színeit, csak különösen meredek szögből kezdték elveszíteni telítettségüket. A függőleges tengely mentén már nem volt ilyen jó a helyzet. Fényes felületet kapott a monitor, de szerencsére csak módjával tükröződött. Érdekessége, hogy összeköttetésben áll a webkamera melletti fénymérővel, így fényerejét a környezeti viszonyoknak megfelelően változtatja. Felépítése miatt a Air kijelzője nem dönthető teljesen vízszintesre, de az elérhető körülbelül 120 fokos nyitás általában elegendő.

Szokatlan kialakítású billentyűzete van az Airnek, bár ugyanezt a megoldást láthattuk már az alap MacBookon is. Az egyes gombok között majd két milliméteres távolság van, ráadásul tetejük – talán éppen a távolságok miatt – nem szűkül össze. Az egész szerkezet sokkal stabilabbnak, integráltabban tűnik, sőt az is, mert a felső borításba építették, nem távolítható el úgy, mint a szokásos notebookos klaviatúrák. Elsőre úgy tűnt, hogy túl rövid úton járnak majd az elkülönített gombok, de szerencsére tévedtünk velük kapcsolatban. Kellő hosszúságú úton járnak, bár a végét kicsit keménynek éreztük. Ez két okból lehet. Az egyik, hogy a gombok felülete az átlagosnál keményebb tapintású, a másik hogy alattuk merev fémlemez van. Tízes skálán, melynek csúcsán a Lenovo ThinkPadek billentyűzete van, az Air megoldása nyolc pontot kapna. További különlegessége a gombok világítása. Kéken dereng a billentyűk felirata és oldaluk is. Az utóbbi lapos szögben nézve kissé olcsó, vásári hatást kelt. Elegáns viszont, hogy a nyomókák fényereje szabályozható, akár a monitorhoz hasonlóan, automatán a fényérzékelővel is.

Tesztalanyunk angol, nemzetközi kiosztású klaviatúrával érkezett, de idehaza magyar billentyűzettel kapható. A legtöbb gomb mérete egyforma, csak a felső sor és a kurzormozgatók keskenyebbek. Ugyan kétsoros, de meglehetősen cingár az Enter. Normál PC-hez szokottaknak furcsa lehet, hogy nincs Home, End, PageUp, PageDown, Insert, és a Delete is csak kétgombos kombinációval csalható elő.

Hatalmas tapipadja van az Airnek, mely ráadásul multitouch rendszerű, tehát az iPhone-hoz hasonló két érintéses trükköket lehet vele csinálni, például kicsinyíteni, nagyítani, forgatni vagy lapozni. Alatta az egybeszabott gombnak csak egy funkciója van, így Windowsban elveszítjük a jobb egérgombot.

Wi-Fi, melegedés, zaj, akkumulátor

Egyéb csatlakozás híján, a MacBook Airnél különösen fontosnak éreztük a Wi-Fi teljesítményét. Szerencsére Draft-N szabványt támogató Broadcom chipkészletes vezérlő van benne, viszont az alumíniumház zavaró tényező lehet. A teszteléséhez Edimax BR-6504n típusú, Draft-N-es routert és egy IBM X40 notebookot használtunk USB-s Draft-N Wi-Fi adapterrel, amelyben a routerhez hasonlóan Ralink chipkészlet osztotta a biteket. Az alábbi képen felvázoltuk a tesztkörnyezetet. Kétszintes családi házról van szó, melyben a mérések többségét a felső szinten végeztük, de teszteltünk az alsó szinten és az épületen kívül is.

A routert a 0. pontba, a két Wi-Fi egység közti átviteli sebesség vizsgálatához használt második tesztgépet az 1-gyel jelzett pontba helyeztük, a méréseket pedig az 1–9. pontokon végeztük. A 6-os pozíció fél szinttel lejjebb, a 7-es a földszinten, a 8–9-es pedig a házon kívül volt.


Notebook – LANNotebook – Wi-Fi
1.4500 kB/s2200 kB/s
2.4400 kB/s2200 kB/s
3.2800 kB/s1900 kB/s
4.2200 kB/s1800 kB/s
5.1800 kB/s1600 kB/s
6.1000 kB/s600 kB/s
7.400 kB/s200 kB/s
8.100 kB/s
9.

Tényleg csökkentett a Wi-Fi teljesítményén a fémház, ugyanis az Air Broadcomja, mely más gépekben rendszerint jobban teljesít a Centrino platform részét képező Intel N-es modulnál, most kisebb átviteli sebességeket produkált. Azért nincs okunk panaszra, mert szabad rálátással több mint 4 MB/s-mal tudtunk forgalmazni a vezetékes LAN felé, és a másik Wi-Fi-s gépre is sikerült több mint 2 MB/s-mal másolni. Kár, hogy a távolabbi 8-as és 9-es pontban már nagyon legyengült vagy elveszett a jel.

Korábban már említettük, hogy a MacBook Airnek egy kis magasfrekvenciás sípoláson – ami lehetett a mi példányunk jellegzetessége is – és egy kis merevlemez-percegésen kívül – ami az SSD-s verzióban nincs – semmi hangja sem volt. Nyugalmi állapotban a 22 fokos szobahőmérsékletnél alig volt melegebb a gép fémborítása, ventilátorát pedig 36 dB minimális érzékenységű hangmérőnkkel öt centiméterről sem tudtuk megmérni, tehát a referencia egy méterről számolva hangja 20 dB alatt maradt.

Félórás tüzeléssel már sikerült magasabb hőmérsékleti értékeket kicsikarnunk az Airből, de a 40 fok körüli maximum egyáltalán nem vészes. Külön öröm, hogy nem a kezünkkel legtöbbet érintkező csuklótámasz melegedett fel, hanem a számítógép legfelső része, hiszen ott van a processzor és az északi híd. Pár perces hajtás után megjött az Air hangja. Azt hittük, hogy ez az egy méterre átalakítva 25 dB körüli érték csak az első szint lesz, és rövidesen tovább hangosodik a gép, de kellemesen csalódtunk, mert maradtunk ezen a zajszinten.

Kipróbáltuk a beépített, 37 Wh-s akkumulátor teljesítményét is. Igaz, hogy a monitor LED háttérvilágítású és a merevlemez kisebb a szokásosnál, de az öt óra körüli üzemidőt soknak tartottuk. Nálunk nyugalmi állapotban 253 percig, vagyis majdnem négy és egy negyed óráig bírta az Air kikapcsolt Wi-Fi-vel és alacsony fényerőre vett monitorral. Videózni körülbelül két és fél óráig tudtunk, a processzor két magját teljes fordulaton hajtva pedig egy és háromnegyed óra után szakadt vége a mókának. Kis, 45 wattos teljesítménye miatt az Airhez mellékelt tápadapter jó lassan, bekapcsolt gépnél több mint négy és fél óra alatt töltötte fel az akkumulátort. Érdekes, hogy kikapcsolt gépnél ez a folyamat több mint öt órát vett igénybe.

Értékelés

Egy dologban biztosak vagyunk: a jelenlegi notebookos piacon nincs még egy olyan gyönyörűen megtervezett és nagyszerű minőségben megépített notebook, mint a MacBook Air. Mondjuk ezt annak ellenére, hogy a szépség szubjektív tényező, de az Air formája annyival a többiek fölött áll, hogy szerintünk nincs az az ízlés, amely másik laptopot részesítene előnyben.

Itt be is fejezhetnénk az értékelést, hiszen a MacBook Air messze a legszebb, így megbocsátható neki, hogy a lassú merevlemezzel is majd félmillióba kerül, és talán még az is lenyelhető, hogy a technológiai csúcsnak számító SSD-ért és egy kicsivel erősebb processzorért még 300 000 forintot ki kell adni. Tisztázni kell még valamit. A MacBook Air nem teljes értékű notebook, az Apple nem is annak szánja. Az optikai meghajtó és a szokványos csatlakozók hiánya, valamint az egyetlen USB nagymértékben korlátozza a használhatóságát, első gépnek emiatt nem szerencsés. Fix, nem túl nagy teljesítményű akkumulátora és a lehetségesnél gyengébb Wi-Fi a mobil felhasználást korlátozza (elkelne egy HSDPA modul), komoly munkához pedig túl lassú a merevlemez és a kijelző felbontása is lehetne nagyobb. Windowsban néhány extra billentyű és az egér második gombja hiányozhat.

A kérdés tehát az, hogy a frenetikus forma mennyiben korlátozta a használhatóságot, és a kiváló minőség ellensúlyozni tudja-e a meglehetősen magas árat. A válasz nem egyszerű. Második – egy kissé villantós, státusszimbólum – gépnek szerintünk tökéletes a MacBook Air, nekünk nagyon tetszett. Aki viszont csak az „Apple érzésbe” szeretne belekóstolni, az lényegesen olcsóbban megkapja az alap MacBookot vagy nagyjából az Air áráért vehet sokkal gazdagabb funkcionalitású MacBook Prót.


Apple MacBook Air

rudi

A MacBook Airt az Apple hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Örök dilemma: Android vagy iOS? Melyiket válasszam?

PR Az okostelefonok világában a vásárlók számára az egyik legnagyobb kérdés, hogy Androidot vagy iOS-t válasszanak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

  • Toshiba Portégé R500 - kis drága

    A Toshiba 12 hüvelykes kijelzővel ellátott szubnotesze több dologban rekorder, ennek megfelelően kilója hétszázezer forintba kerül.

  • HP 2133-as mininotesz

    Kipróbáltuk a HP válaszát az Asus Eee PC-jére, amely legalább annyi dologban hasonlít rá, mint amennyiben különbözik tőle.

  • MSI Wind Atommal - nyerő kombináció?

    A múltkori rövid fotózás után másodszorra már alaposabban megvizsgálhattuk az MSI mini notebookját.

Előzmények

Hirdetés