Hirdetés

MSI Z77 MPOWER: nagy durranás

Hirdetés

Az MSI Z77 MPOWER

Az alaplapgyártók általában az adott platform vagy lapkakészlet(ek) startjakor leplezik le új, aktuális termékvonaluk döntő részét. Ez a tavasszal elrajtolt Intel Maho Bay esetében is így történt: április-május környékén rengeteg, 7-es szériájú lapkakészlettel szerelt alaplapról hullt le a lepel. Ezek közül az ASUS, a Sapphire, valamint az MSI egy-egy modelljét még annak melegében be is mutattuk; utóbbitól az akkor elérhető legerősebb modellt, a Z77A-GD65-öt. Cikkünkben utaltunk rá, hogy az MSI névadási metodikáját alapján a GD65 feltehetően nem az abszolút csúcsmodell szerepét tölti be, hanem inkább egy a közép- és a csúcskategória határán található termék, még ha akkor nem is volt elérhető komolyabb modell a gyártótól. Az aktuális csúcs szerepét már jó ideje a "Big Bang" névre keresztelt sorozat tagjai szokták megkapni.


[+]

Végül a korábban leírtak megerősítést nyertek, amikor augusztus végén az MSI lerántotta a leplet Big Bang termékvonalának legújabb tagjáról, a Z77 MPOWER-ről. Talán sokak számára elsőre feltűnhet egy elnevezésbeli hasonlóság az egyik népszerű autómárkával, de azt már most eláruljuk, hogy az MPOWER esetleg csak közvetetten hasonlít egy német sportautóra.


[+]

Az alaplap díszes dobozán megfigyelhető egy OC Certified matrica, mely azt a minősítést takarja, hogy a szóvan forgó példány sikeresen teljesítette az MSI 24 órás Prime95-ön alapuló stabilitástesztjét egy 4,6 GHz-re tuningolt processzorral. Arra persze nincs garancia, hogy mindegyik processzor ennyire tuningolható, tehát továbbra is a szerencsén múlik az extra teljesítmény, de az biztos, hogy az alaplap magasabb órajelek mellett is stabil üzemre képes. Az OC Certified minősítés egyébként egyedi, vagyis minden alaplap egyenként átesik ezen a teszten.

A tartozékok között a szokásos leírások, driver DVD és hátlapi takarólemez mellett négy pár SATA adatkábelt, egy SLI hidat, valamint két M-Connector nevű kis kiegészítőt találtunk. Utóbbi – a korábban már látottakhoz hasonlóan – az előlapi kapcsolók és LED-ek csatlakoztatását hivatott megkönnyíteni. Szintén apró, de tuningosok számára annál hasznosabb kiegészítő a négy kis V-Check vezeték, melyek az alaplapon található feszültségmérő pontok egyszerűbb használatát teszik lehetővé. Végül egy antennába is belebotlottunk, ami alaplapi Wi-Fi vezérlő jelenlétére engedett következtetni.


[+]

Az alaplapot kezünkbe fogva egy tetszetős, matt fekete, letisztult NYÁK-ot pillanthattunk meg. A korábbi kék szín ezen a modellen nem kapott helyet, annak szerepét a szürke és némi sárga váltotta fel; ez a színösszeállítás az MSI Lightning videokártyákról lehet ismerős. A melegedő alkatrészek hűtéséről egy méretesebb egybefüggő, hőcsövekkel összekötött, három tagból álló borda gondoskodik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés