MSI Z77 MPOWER: nagy durranás

Az MSI Z77 MPOWER

Az alaplapgyártók általában az adott platform vagy lapkakészlet(ek) startjakor leplezik le új, aktuális termékvonaluk döntő részét. Ez a tavasszal elrajtolt Intel Maho Bay esetében is így történt: április-május környékén rengeteg, 7-es szériájú lapkakészlettel szerelt alaplapról hullt le a lepel. Ezek közül az ASUS, a Sapphire, valamint az MSI egy-egy modelljét még annak melegében be is mutattuk; utóbbitól az akkor elérhető legerősebb modellt, a Z77A-GD65-öt. Cikkünkben utaltunk rá, hogy az MSI névadási metodikáját alapján a GD65 feltehetően nem az abszolút csúcsmodell szerepét tölti be, hanem inkább egy a közép- és a csúcskategória határán található termék, még ha akkor nem is volt elérhető komolyabb modell a gyártótól. Az aktuális csúcs szerepét már jó ideje a "Big Bang" névre keresztelt sorozat tagjai szokták megkapni.


[+]

Végül a korábban leírtak megerősítést nyertek, amikor augusztus végén az MSI lerántotta a leplet Big Bang termékvonalának legújabb tagjáról, a Z77 MPOWER-ről. Talán sokak számára elsőre feltűnhet egy elnevezésbeli hasonlóság az egyik népszerű autómárkával, de azt már most eláruljuk, hogy az MPOWER esetleg csak közvetetten hasonlít egy német sportautóra.


[+]

Az alaplap díszes dobozán megfigyelhető egy OC Certified matrica, mely azt a minősítést takarja, hogy a szóvan forgó példány sikeresen teljesítette az MSI 24 órás Prime95-ön alapuló stabilitástesztjét egy 4,6 GHz-re tuningolt processzorral. Arra persze nincs garancia, hogy mindegyik processzor ennyire tuningolható, tehát továbbra is a szerencsén múlik az extra teljesítmény, de az biztos, hogy az alaplap magasabb órajelek mellett is stabil üzemre képes. Az OC Certified minősítés egyébként egyedi, vagyis minden alaplap egyenként átesik ezen a teszten.

A tartozékok között a szokásos leírások, driver DVD és hátlapi takarólemez mellett négy pár SATA adatkábelt, egy SLI hidat, valamint két M-Connector nevű kis kiegészítőt találtunk. Utóbbi – a korábban már látottakhoz hasonlóan – az előlapi kapcsolók és LED-ek csatlakoztatását hivatott megkönnyíteni. Szintén apró, de tuningosok számára annál hasznosabb kiegészítő a négy kis V-Check vezeték, melyek az alaplapon található feszültségmérő pontok egyszerűbb használatát teszik lehetővé. Végül egy antennába is belebotlottunk, ami alaplapi Wi-Fi vezérlő jelenlétére engedett következtetni.


[+]

Az alaplapot kezünkbe fogva egy tetszetős, matt fekete, letisztult NYÁK-ot pillanthattunk meg. A korábbi kék szín ezen a modellen nem kapott helyet, annak szerepét a szürke és némi sárga váltotta fel; ez a színösszeállítás az MSI Lightning videokártyákról lehet ismerős. A melegedő alkatrészek hűtéséről egy méretesebb egybefüggő, hőcsövekkel összekötött, három tagból álló borda gondoskodik.

Felépítés

A tápellátás ennél a modellnél is a Military Class III elnevezésű, MSI háziszabvány alapján készül, ami teljesen megfelel az amerikai hadsereg MIL-STD-810G előírásainak, valamint tesztjeinek. Ez különféle alacsony nyomású, alacsony és magas hőmérsékletű, szélsőséges páratartalmú, valamint rázkódásos teszteket jelent. Alkatrészeinek hűtéséről egybefüggő, hőcsövekkel összekötött, három tagból álló borda gondoskodik.


[+]

A koncepció a már jól bevált komponensekre építi fel az összesen 16 fázist. Ez alumíniumbelsejű kondenzátorokat, nagyfrekvenciás üzemhez tervezett, ferritmagos "SFC" tekercseket, nagy vezetőképességű, tantálmagos Hi-C CAP (Highly-Conductive Polymerized Capacitor) kondenzátorokat, és az MSI által már évek óta használt DrMOS nevű megoldás második generációját takarja. Utóbbi lényege, hogy az egyszerűbb D-PAK, és a náluk jobb kapcsolási tulajdonságú Power-PAK diszkrét tranzisztorokkal ellentétben egy összetettebb áramkört használ, amelyben két MOSFET és egy vezérlőchip van. Ez a megoldás szinte minden paraméterében jobb a klasszikus kivitelezésnél. Fogyasztása 27,6%-kal kevesebb, mint a D-PAK megoldásoknak, 30%-kal kevésbé melegszik, és átlagosan több mint 70%-kal kisebb helyet foglal el.

Tuningnál lehet fontos, hogy a DrMOS lényegesen kisebb tüskével és gyorsabban kapcsol, mint a klasszikus megoldások. Ez konkrétan 1000 kHz-es üzemi frekvenciát jelent a klasszikusnak nevezett kivitel 250 kHz-ével szemben. Az MSI elmondása alapján a DrMOS II 130 °C hőmérsékletig bírja a "kínzást", egészen pontosan biztonsági okokból ekkor kapcsol le a rendszer. Energiagazdálkodási funkció, hogy a fázisok terhelés függvényében lekapcsolhatnak, melyek aktivitásáról az alaplap felső szélén található kék LED-sor ad folyamatos visszajelzést. A teljes koncepciót az uPI uP1618 jelölésű chip vezérli, mely 6+2 fázis kontrollálására hivatott, azaz az MSI párosával kapcsolta a különböző komponenseket az egyes fázisokhoz.


[+]

Az MSI alaplapján az Z77A-GD65 aljzatkiosztása köszön vissza ránk. Ez összesen hét PCI Express slotot jelent, melyek x1/x16/x1, x1/x16/x1 és x16 sorrendben kerültek fel a NYÁK-ra. A három x16-os aljzat a beléjük helyezett kártyáktól, valamint azok számától, illetve a processzor típusától függően 16/0/0, 8/8/0 és 8/4/4 konfigurációban képesek sávokat biztosítani. SLI és CrossFire konfigurációk kialakítására természetesen most is van lehetőség. Fontos még megjegyezni, hogy az x16-os slotok Ivy Bridge esetében a PCIe 3.0-s szabványnak megfelelő sávszélességet tudják produkálni, míg az x1-es helyek csak a korábbi 2.0-s specifikációknak megfelelően üzemelnek. A 3.0-s szabvány támogatása elsősorban a többkártyás multi-GPU kiépítéseknél jöhet jól. A PCIe slotok alatt egyes előlapi LED-ek és kapcsolók, valamint aljzatok tűsorai, és két szabályzós ventilátorcsatlakozó lapul. Jó tudni, hogy erre a fertályra még egy kék színnel operáló HDD LED is felkerült.


[+]

A Z77-es PCH, illetve annak hűtése mellett, jól megszokott helyen bukkannak fel a SATA aljzatok. Az ezeken elhelyezett matrica fel is hívja figyelmünket arra, hogy a maximális sebesség elérésének érdekében 6 Gbps szabványú eszközünket lehetőség szerint a két felső, natív portba csatlakoztassuk. Ezalatt a két szintén natív, de csak 3 Gbps specifikációjú aljzat helyezkedik el. A SATA-k felett a Z77-es PCH két szintén natív USB 3.0-s aljzata került fel a lapra, melyet okosan, a SATA aljzatokhoz hasonlóan 90 fokban kiforgatott a gyártó. A leírt szekció alatt lapul egy analóg kapcsoló, mellyel a Multi-BIOS rendszert vezérelhetjük, illetve e mellett ott a GO2BIOS gomb, melyet megnyomva a következő újraindításnál azonnal az UEFI menüjébe kerülünk.

Említésre méltó még a jól megszokott három USB 2.0 tűsor is, melyek közül a bal szélső, pirossal jelölt (JUSB1) a szabvány 0,5 amperes áramerősség helyett akár 1,5 ampert is képest leadni, még abban az esetben is, ha a gép felfüggesztett vagy kikapcsolt (S3, S4, S5) állapotban van. Ez a Super-Charger névre keresztelt funkció különböző külső eszközök (pl. mobiltelefon, tablet) gyorstöltésénél vagy áramellátásánál lehet hasznos.


[+]

A jobb felső részen trónolnak a memóriafogalatok; DDR3 szabványú modulokból maximum négy darab 8 GB-os egységet használhatunk fel, amivel összesen 32 GB memóriánk lehet, hivatalosan maximum DDR3-1600-as beállítás mellett. A 24 tűs ATX tápcsatlakozó szomszédságában ülnek a V-Check pontok. Ezek hathatós közreműködésével a VCCP (CPU magfeszültség), CPU_VTT (uncore), CPU_GFX (grafikus mag), VCC_DDR (DDR3 modulok), PCH_1P05 (Z77-es PCH) feszültségeit követhetjük nyomon egy, vagy egyszerre akár két multiméter segítéségével. Ide kissé rendhagyó módon egy 6 tűs PCI Express tápaljzat is került, ami a nagy fogyasztású és/vagy többkártyás VGA-rendszereknél, vagy azok túlhajtásánál lehet hasznos, ergo használata opcionális. Végül itt is felbukkan a POST CODE kijelző, mely az esetlegesen előforduló gépindulási problémák gyorsabb beazonosításában segít, valamint sikeres boot után a processzor alaplap által mért hőmérsékletét is monitorozhatjuk segítségével.


[+]

Az MSI alaplapokról ismerős bekapcsoló- és reset gomb mellett az automatikus tuning szerepét betöltő OC Genie kapcsolók közvetlenül a RAM slotok mellé kerültek. Véleményünk szerint itt, a NYÁK jobb felső sarkában jobb helyen vannak a nyomógombok, vagy legalábbis könnyebben hozzáférhetőek, ha az alaplap már beépítésre került a gépházba. Ezek fölött, illetve mellett a fázisok állapotát jelző LED-sor található, melyet bal szélen egy "DrMOS ALARM" jelzésű egészít ki. Amennyiben a tápellátás eléri a kritikus hőmérsékletet, akkor ezt a LED piros színnel jelzi számunkra, mielőtt automatikusan lekapcsolna a rendszer. Mindezek mellett még két másik, PWM-es ventilátorcsatlakozó került fel a NYÁK-ra.

A hátlap az MSI szokásához híven egy PS2 billentyűzet/egér kombó aljzattal nyit, ami alatt egy pár USB 2.0 helyezkedik el. Ezt követi egy CMOS reset gomb, ami után egy Bluetooth 3.0 került össze egy pár USB 3.0-val. A sort a 802.11 b/g/n vezeték nélküli szabványokat támogató WiFi vezérlő folytatja, ami alá újfent két USB 3.0 port került. Ezután a Realtek 8111E chipje által meghajtott Ethernet aljzat következik, aminek földszintjén újabb USB 3.0 páros húzódik meg. Az utóbbiakat követve a Realtek ALC898 optikai SPDIF kivezetése alatt egy HDMI és egy DisplayPort kapott helyet, amit a megszokott analóg audió ki- és bemenetek zárnak.

UEFI, Control Center

Az UEFI-be belépve a beállítások meglehetősen széles tárháza fogadja a felhasználót. A fontosabb opciókat a következő képek mutatják be:


MSI Z77A MPOWER UEFI

A szoftveres körítésben találhatjuk az MSI Control Center nevű alkalmazását, mely korábbról már ismerős lehet. Ez jól átláthatóan kínálja fel nekünk a főbb beállítási lehetőségek megváltoztatását Windows alatt, akár újraindítás nélkül.


MSI Control Center

Egy másik, de már nem windowsos alkalmazás az MSI Command Center, amit iOS-alapú eszközökre, azaz iPadre vagy iPhone-ra telepíthetünk. Segítségével mobil eszközünkkel elérhetjük a Control Center opcióit, miután a kettőt hálózaton keresztül összekapcsoltuk.


MSI Command Center (iPhone verzió)

Tesztek

Néhány mérés erejéig azt is megnéztük, hogy a korábban tesztelt Z77-es modellekkel szemben mit tud a Z77 MPOWER fogyasztásban, valamint számítási teljesítményben.

Tesztkörnyezet
Alaplapok MSI Z77 MPOWER – (Z77 chipset, BIOS: v17.5B2)
MSI Z77A-GD65 – (Z77 chipset, BIOS: v10.4[2])
ASUS P8Z77-V DELUXE – (Z77 chipset, BIOS: 1009)
Sapphire PURE Platinum Z77K (PT-CI7Z77K) – (Z77 chipset, BIOS: PTZ7K [4.6.5.1])
Processzor Intel Core i7-3770K (3,50 GHz)
EIST / C1E / C-state bekapcsolva; Turbo Boost bekapcsolva
Memória G.Skill RipjawsX 8 GB (2 x 4 GB) DDR3-1866 F3-14900CL9Q-16GBXL
Videokártya AMD Radeon HD 7970 3 GB GDDR5 – Catalyst 12.3
Háttértárak Intel SSD 510 250 GB SSDSC2MH250A2 (SATA 6 Gbps)
Kingston SSDNow M Series SNM225-S2/80 GB (Intel X25-M G2)
Seagate Barracuda 7200.12 500 GB (SATA, 7200 rpm, 16 MB cache)
Tápegység Cooler Master Silent Pro M600 – 600 watt
Monitor Samsung Syncmaster 305T Plus (30")
Operációs rendszer Windows 7 Ultimate 64 bit

A nagyon friss modellek egyik velejárójára az MPOWER sem cáfolt rá, ugyanis az első UEFI verziókkal kisebb problémákba botlottunk. Az első ilyen jelenség az UEFI grafikus felületének lassulása volt, mely elsősorban a HD 7970-es VGA esetében jött elő. A másik kettő az aktuális teszt operációs rendszerünk működését érintette. Az MSI elég gyorsan és készségesen reagált az általunk felvetett problémákra: az újabb UEFI verzióval már szinte egy csapásra jól működött minden. Ez alapján, ahogy minden más modellnél is, úgy az MPOWER esetében is erősen javallt a legújabb hivatalos UEFI (BIOS) verzió használata.

A fogyasztás mérését most is konnektorba dugható, digitális VOLTCRAFT Energy Check 3000 készülékkel végeztük, és minden esetben a teljes konfiguráció értékeit vizsgáltuk. A méréseket az alaplapok gyári alapbeállításai mellett végeztük.

Üresjáratban az MPOWER a GD65 szintjét hozta, ami szerintünk meglehetősen jó eredménynek számít.

Terhelés alatt nagyon hasonló volt a felállás, csak 1-2 wattos különbségeket láthattunk a két MSI között.

A különféle alkalmazásokban most is csak jelentéktelennek mondható különbségeket sikerült kimutatnunk az egyes alaplapok között.

Természetesen megnéztünk a túlhajtást is. A korábban tesztelt GD65 beállításaiból indultunk ki, ami itt is 4700 MHz-es eredményt hozott 1,300 voltos feszültség mellett. Ennél feljebb nem jutottunk, ami talán a CPU-lapka és a fémkupak közötti, viszonylag gyenge hőátadásnak volt betudható, ugyanis Prime95 alatt sokszor már 90 Celsius-fok közelében voltak a magok, miközben a hűtőborda még csak langyos volt. A stabilitásteszt közben a V-Check pontok segítségével kimértük a valódi feszültséget, amit a CPU-magok kapnak. Elégedetten nyugtáztuk, hogy multiméterünk kijelzőjén a beállítotthoz képest csak ezredekben mérhető eltéréseket láthattunk, ami igen pontos és stabil tápellátásra utal.

Legvégül egy gyors próba erejéig a RAM túlhajtási lehetőségeire is ránéztünk. A hamarosan bemutatásra kerülő Kingston Predator kitet különösebb nehézségek nélkül futtatta stabilan 2400 MHz-en az MPOWER.


[+]

Értékelés

Az MSI Z77 MPOWER nem hozott semmilyen olyan eget rengető innovációt vagy csodát, amitől hanyatt kellene vetnünk magunkat, még extra kiegészítőket vagy játékot sem kapunk mellé, ami különösen egyedivé tenné. Ellenben az MPOWER ezek nélkül is fel tudta magára hívni a figyelmet: szerintünk egy nagyon átgondolt, ennek eredményeképpen letisztult, logikus dizájnt hozott magával ez a modell. Látható, hogy a tervezők számtalan apróságra figyelmet fordítottak, melyek így csokorba gyűjtve sokat jelenthetnek egyes vásárlóknak.


[+]

Az MPOWER megjelenése kétségkívül képes megragadni a hozzáértők tekintetét, és akár egy egyedi, a külsőségekre nagyobb hangsúlyt fektető konfigurációba is megfontolandó választás lehet. Egy Ivy Bridge i5 vagy i7 CPU-val akár 3 grafikus kártyát is használhatunk CrossFire vagy SLI mellett, vagyis a grafikus teljesítményben az MPOWER nem kényszerít jelentősebb kompromisszumokra. Adattárolás terén kiegészítő PCI Express kártya nélkül maximum 6 SATA eszközzel számolhatunk, ami egyes esetekben már szűkös lehet, de mivel az MPOWER távolról sem a workstation kategóriát hivatott meghódítani, így ezt nem vethetjük a szemére.


[+]

Összességében nekünk szinte azonnal elnyerte a tetszésünket a Z77 MPOWER. Egy kellő alapossággal megtervezett és kidolgozott, igényes, különösebb sallangoktól mentes, erős alaplapot ismerhettünk meg benne, amiből még az olyan kellemes kis extrák sem maradtak ki, mint a Bluetooth vagy a Wi-Fi modul. Nagyon szőrszálhasogatónak kellene lennünk, hogy jelentősebb kivetnivalót találjunk benne, amibe beletartozik az árcédula is, hisz a csúcskategóriás besorolás ellenére "csak" 52 000 forintot kell kifizetünk ezért a modellért, ami jelen esetben meglehetősen kedvezőnek nevezhető. Ennek fényében nem kérdés, hogy az MSI Z77 MPOWER szinte minden kétséget kizáróan ajánlott vételnek minősül.


MSI Z77 MPOWER alaplap

Oliverda

Az MSI Z77 MPOWER alaplapot az MSI magyar képviselete biztosította.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés