LG XBOOM RP4
Az LG-től nem állnak távol a szokatlan audioberendezések; az elmúlt 15 évben több különleges terméket is bemutatott, tehát beszélhetünk tudatos stratégiától. Persze ez egy logikus húzás, hiszen ebben az iparágban a sikerhez nem elegendő pusztán a szolgai másolás, folyamatosan keresni kell az új utakat, még akkor is, ha ezek közül néhány kísérlet kudarccal végződik.
E koncepciónak köszönhető az LG XBOOM RP4 megszületése, amely az előzetes infók alapján érdekesnek tűnt, ugyanis ez egy mobil képességekkel felvértezett otthoni eszköz, amely egyszerre bulihangszóró és presztízstermék, ráadásul állítólag remek megszólalást produkál. A készülék már megérkezett Magyarországra is, és hozzánk is befutott két példány, így kipróbálhattuk működés közben.
Figyelemfelkeltő külső
Az már első pillantásra látszik, hogy itt nem egy tucatberendezésről van szó, hiszen ilyen kialakítású termékkel eddig nem nagyon találkozhattunk. A modell egy 20,2 centiméter átmérőjű, majd fél méter magas (51,3 cm) csonka kúp, amelynek csúcsa helyén egy félkörív alakú, fémből készült fogantyú található. A tetején helyezték el a kezelőpanelt, amelyen vékony, kellemes tapintású gumiréteg fedi a gombokat. A készülékházat körben elegáns szövetburkolat borítja, és a termék elméletileg több színváltozatban is elérhető.
Nálunk két sötétlila (burgundinak nevezett) változat járt, de úgy fest, hogy ezt Magyarországra nem hozták be, hiszen itthon elvileg bézsnek nevezett (RP4E), illetve pávazöld fantázianevű (RP4G) verzióban kapható. Vásárlás előtt érdemes meggyőződni a pontos színről, mert a képek és a leírás alapján nem mindig egyértelmű, hogy melyiket árulja a bolt (esetleg valami harmadik színt), és azt sem tudni, hogy az a szín a való életben hogy néz ki. A készülékház felső harmadában van egy rés, amelynek alsó részén a hangszóró membránja, a felső részén pedig egy fordított kúp található, amelynek feladata, hogy a hangokat 360 fokban szórja szét, illetve RGB LED-eket is tartalmaz, így egyben fényforrásként is funkcionál.
A hangszóró 5,3 kilogramm súlyú, tehát nem annyira mobilis, hosszú távon már nem egy leányálom cipelni a fogantyú ellenére sem. A vizet, a nedvességet és a port is rosszul tűri, tehát nem kifejezetten szabadtéri eszköz, és alapvetően nem is kültéri használatra szánták, de jó időben azért ki lehet vinni a teraszra vagy a kertbe is akár. Megjelenése kifejezetten tetszetős, formavilága figyelemfelkeltő, de nem bazári, hanem ízléses és harmonikus. A csatlakozók az alsó részén találhatóak, konkrétan egy 3,5 mm-es analóg hangbemenet és egy USB 2.0 port található rajta.
Este is jól mutat a LED-eknek köszönhetően, amelyek fényét egyenletesen oszlatja el a kúp, ami mögé bepakolták őket. Rengeteg árnyalatban képes világítani, és nem csupán egyenletesen, hanem tudja változtatni a fény színét, pulzálni, illetve a zene ritmusára villogni.
Hirdetés
LG XBOOM RP4 | |
Hangrendszer | 2.0 csatornás |
---|---|
Teljesítmény | 120 watt (rms) |
Frekvenciaátvitel | n. a. |
Akkumulátor | 3900 mAh, kb. 10 óra üzemidő |
Bluetooth | 4.0 |
Wi-Fi | Nincs |
Csatlakozók | 3,5 mm-es analóg bemenet, USB 2.0 |
Méret | 20,2 x 20,2 x 51,3 cm |
Tömeg | 5,3 kilogramm |
Fogyasztás | 28,6 watt |
Mellékelt kiegészítők | Kézikönyv |
Gyártó honlapja | www.lg.hu |
Termék honlapja | LG XBOOM RP4 |
Fogyasztói ár | 110-130 000 forint |
Bekapcsolva
Akkumulátor
A modell rendelkezik egy beépített, nem cserélhető 3900 mAh-ás akkumulátorral, tehát nem kell feltétlenül a hálózati áramforráshoz csatlakoztatni. Tapasztalataink alapján bekapcsolt LED-ek mellett mintegy 11 órás üzemidővel számolhatunk, ha pedig kikapcsoljuk a fényforrásokat, akkor nagyjából húsz perccel kitolhatjuk ezt az időtartamot. Bár már említettük, hogy nem egy kifejezetten kirándulós készülékről van szó, azért ez nagyon hasznos lehet, még akkor is, ha csak a lakásban használjuk, hiszen ennek köszönhetően szabadon lehet vinni ide-oda. Nulláról 5 óra alatt tölti fel teljesen az akkumulátort, és a hálózati áramforráshoz csatlakoztatva is használható, ennek csatlakozója az alsó részén található.
Kezelés
A tetején található ugyebár egy vezérlőpult, azonban ezen keresztül csak az alapszintű szolgáltatások érhetőek el, tehát módosítható a hangerő, megállítható az épp lejátszott zeneszám, aktiválható a Bluetooth és bekapcsolható a világítás. Ennél azonban lényegesen többet tud a készülék, viszont a benne rejlő lehetőségek kihasználásához szükség van az ingyenesen elérhető, XBOOM nevű mobilos applikációra (Android/iOS).
Ezen keresztül lehet válogatni az előre beállított hangprofilok közül, és amennyiben valaki egyikkel sem elégedett, akkor az equalizer segítségével ízléséhez szabhatja az arányokat. Emellett választhatunk az előre programozott fénymódok közül, illetve létrehozhatunk sajátot is, tehát megszabható, hogy hogyan váltogassák egymást a színek, vagy kiválaszthatunk csak egyetlen árnyalatot is a színkerékről. Az app módot ad arra, hogy a felhasználó váltogasson a források között, illetve tartalmaz egy zenelejátszó szekciót is, ahol bele lehet tekerni a számokba, amire a kezelőpanel használatával nincs lehetőség.
Partiarc
A szoftver arra is módot ad, hogy alkalmazzuk a DJ funkciókat, amelyek a vállalat korábbi parti hangfalairól már ismerősek lehetnek. Van scratch, azaz lemezhúzogató hatás, bekapcsolható a visszhang, a rövid ismétlés (loop), a phaser, flanger és wah effekt is. Emellett a szoftver tartalmaz néhány hangmintát (lézerfegyver hang, sziréna stb.), sőt akár mi is létrehozhatunk ilyeneket. Ez a DJ-szekció remek kis extra, egy házibulit, kerti murit biztos fel lehet dobni vele.
Források
A mai trendeknek megfelelően több forrásból is eljuttathatóak rá a tartalmak, de ezek előtt nézzük meg, hogy mi hiányzik! Nincs HDMI port, digitális optikai audió, továbbá Ethernet csatlakozó vagy Wi-Fi, így se a helyi hálózatra, se a világhálóra nem csatlakoztatható, és okosotthon-rendszerbe sem integrálható.
AUX: A 3,5 mm-es analóg audiocsatlakozó révén egy jackban végződő kábel segítségével egyszerűen rádugható minden olyan eszközre, amelyen van ilyen kimenet.
Bluetooth: Támogatja a Bluetooth használatát, azaz vezeték nélkül is csatlakoztatható a kompatibilis eszközökhöz. Próbánk során az eszközök gond nélkül felismerték egymást, a párosítás pofonegyszerű és villámgyors. A kapcsolat végig stabil maradt, a hatótávolság pedig nagyjából 10 méter. A késleltetés mértéke minimális, így akár játék kihangosítására is használható.
USB: Az XBOOM RP4 rendelkezik egy beépített médialejátszó szoftverrel, amely felismeri az USB porton keresztül rádugott külső adattároló eszközön található audioállományokat. Tapasztalatunk alapján az alkalmazás az MP3 és a WMA szabvány kezelésére képes, azaz formátumtámogatás terén a minimumot nyújtja. Könyvtárstruktúrát nem kezel, csak a gyökérben található számok egymás utáni megszólaltatása működik. Amennyiben a mobilos alkalmazást használjuk, akkor látszik a fájl neve, mivel a terméken nincs LCD kijelző, ezért egyébként ezt másképp nem látjuk.
Hangminőség és értékelés
Hangzás
Annak ellenére, hogy a specifikációk szerint van benne 5,25 hüvelykes üvegszálas mélyközép meghajtó, valamint egy egyhüvelykes titán dóm magassugárzó, a bekapcsolás előtt nem sokat vártunk hangminőség terén a 120 wattos névleges kimeneti teljesítményt produkáló eszköztől. Úgy gondoltuk, hogy tényleg marha jól néz ki, de jó eséllyel ez is csak egy csinos dizájntermék, amelynél nem a hangzáson van a hangsúly. Tévedtünk, a készülék ugyanis kifejezetten jó megszólalást produkál.
A mélyek erőteljesek, tiszták, pontosak, remek alapokat biztosítanak, így a végeredmény dinamikus, természetes. Maximális hangereje óriási, egy átlagos méretű lakásban vagy szobában nem is lehet teljesen feltekerni, mert máj fájóan hangos, és a szomszédok is hamar ránk hívják a rendőrséget, hangereje akár egy házibuliban vagy kerti partin is elég lehet. Mindenesetre arra is van lehetőség, hogy kettőt párba kössünk egyetlen gombnyomással. Ezt kipróbáltuk a Fraunhofer Intézet tesztfájljaival, és szomorúan konstatáltuk, hogy ilyenkor sajnos nem egy sztereó szettet kapunk végeredményül, hanem mind a kettőn ugyanaz szól.
Azt meg kell még említeni, hogy hanghibákat, zajosodást, sistergést vagy búgást nem igazán tapasztaltunk. Persze a finomabb részleteket hajlamos elkenni, eltüntetni, de azért ez nem egy high-end hangeszköz. Kialakítása révén minden irányba egyenletesen szórja a hangokat, így akár az asztal közepére is le lehet tenni vagy a sarokba is be lehet állítani. Filmezéshez, videózáshoz hasznos lehet, de értelemszerűen a sztereó hangtérről le kell mondani az esetében. Zenehallgatásra is meglepően jó, próbáltuk rengeteg műfajjal, és igazából mindegyiknél jól teljesített.
Értékelés
Eleinte voltak kételyeink a termékkel kapcsolatban, de az LG XBOOM RP4 hamar a saját oldalára állított minket. A dizájn remek, nekünk kifejezetten bejött a szokatlan kialakítás, és a LED-eknek is abszolút van értelme, ezek itt tényleg hozzáadott értéket jelentenek. A kezelés teljesen rendben van, hiszen az alkalmazással számos funkció, paraméter elérhető és módosítható, viszont azzal kihagytak egy ziccert, hogy két eszköz nem működik együtt sztereó szettként. Negatívumnak gondoljuk azt is, hogy kicsit sem időjárásálló a kivitele, holott a termékkomunikáció alapján egyértelműnek tűnik, hogy részben kültéri használatra szánták.
Jó lenne, ha rendelkezne Wi-Fivel és online funkciókat is kínálna, de tény, hogy a beépített médialejátszó jól működik, és a Bluetooth kapcsolatra sem lehet panasz. A DJ funkciók hasznosak, van értelmük, szórakoztatóak, lehet velük őrültködni egy buli alatt. A megszólalással is elégedettek voltunk, hiszen hibákat nem tapasztaltunk, a hangzás kellően organikus, dinamikus és a hangerő is megfelelő. Nyilván csodákat nem lehet tőle várni, ez nem az elmélyült, értő zenehallgatást szolgálja, egyszerűen nem erre találták ki. Az ára bolttól függően 110-130 000 forint, és szerintünk ennyiért simán megéri. Az LG XBOOM RP4 személyében egy remek, alapvetően otthoni használatra szánt, kényelmes, megbízható és sokoldalú hangeszközt ismertünk meg.
LG XBOOM RP4 hangszóró
elefant
Az LG XBOOM RP4-et az LG magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.