Hirdetés

LG 47LM765S: ilyenek lesznek az LG tévék idén

LG 47LM765S

Az LG óriási utat járt be, amíg a Lucky Gold Star márkajelzés alatt boltokba kerülő termékek gyártójából a jelenlegi szórakoztatóelektronikai piac egyik nagy szereplőjévé nőtte ki magát. A cég vezető szerepet játszik a passzív polarizációs 3D képalkotási technológia elterjesztésében, valamint a Smart rendszerek kifejlesztésénél is pionírként törtek előre. És akkor még nem is említettük a mozgásérzékeny távvezérlőt vagy épp az azóta igen elterjedtté vált Borderless (keret nélküli) dizájnvonalat. Tehát a cég tévéi mindenképp érdekesek, pláne akkor, ha a vállalat egy olyan készüléket ajánl fel tesztelésre, amelybe ráncfelvarrt okostévérendszer és fejlesztett passzív 3D került, és amely megkapta az új verziójú Magic Remote távvezérlőt.

Külső

Hirdetés

Az utóbbi évekre jellemző volt, hogy a tévékről szinte egy pillantás alapján be lehetett azonosítani a gyártót, annyira jellegzetes stílusjegyekkel operáltak a vállalatok. Ez idénre megváltozott, ugyanis a jelek szerint a cégek egyre bátrabban nyúlnak egymás ötleteihez. De azt sem lehet elhallgatni, hogy a fejlesztések ugyanabba az irányba mutatnak, hiszen (a Toshiba kivételével) mindenki arra törekszik, hogy vékonyabbá tegye a kávát, beemelje valahogy a fémet a képbe, és különleges talppal rukkoljon elő.

Ez a készülék tökéletesen leképezi a trendeket, pluszban pedig megöntözték a keret nélküli dizájnnal is, vagyis az egyébként örvendetesen keskeny, körülbelül egy centiméter széles kávák egy vonalba kerültek a kijelzővel, így a frontfelület egyetlen homogén síkot képez. Az éleket egy fél milliméter vastag vékony fémszalag fedi, ami csak esztétikai célokat szolgál, viszont kikapcsolt állapotban úgy tűnik, mintha csak ez lenne maga a keret, ami piszok jól mutat.

A minimalista-futurisztikus összhatást erősíti, hogy a logón kívül semmilyen más díszítőelem nem található a tévén. Ha valaki ezt elmesélte volna három-négy éve az LG dizájnercsoportjának, biztos körberöhögték volna. A krómozott talp első pillantásra a Samsung-féle csillag mutációjának tűnik, de alaposabban megnézve azért látszik, hogy önálló entitásról van szó. Külön nyak nincs, csak egy csukló modul, ami a hátlaphoz csatlakozik, és ennek köszönhetően a kijelző 15 fokban forgatható jobbra és balra is.

Az Edge-LED háttérvilágításnak köszönhetően a modell vastagsága csupán körülbelül három centiméter. Az interfészek természetesen itt is a hátlapra kerültek, azzal párhuzamosan építették be őket, ami akkor lehet hasznos, ha valaki falra szerelné a készüléket. A négy darab, 1.4 verziószámú HDMI mellett (az egyik ARC-kompatibilis) került rá három USB 2.0 port is. Nem hiányzik róla a komponens és kompozit csatlakozó, a digitális és analóg audiokimenet, az adapteres SCART és a D-Sub bemenet sem. Persze a digitális tunereket sem spórolták ki, és ma már a DVB-T/C vevők mellett a műholdas jelek feldolgozására alkalmas DVB-S2 sem számít világújdonságnak.

LG 47LM765S
Panel AS-IPS LCD
Képernyőméret 47 hüvelyk
Maximális felbontás Full HD
Háttérvilágítás Edge-LED
Maximális kontrasztarány n. a.
Válaszidő n. a.
Maximális fényerő n. a.
Betekintési szög kb. 165°/165°
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások Intelligens szenzor, Élénk, Normál, Mozi, Játék, 2 Felhasználói
Hangbeállítások Normál, Mozi, Sport, Élénk, Játékgép, Zene, Felhasználói
Hangszórók 2 x 10 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T, DVB-C, DVB-S2
Interfész 4 db 1.4 HDMI, 3 db USB 2.0, komponens, AV, Scart, analóg és optikai audio, D-Sub, Mini Jack, CI Slot, Ethernet
Extrák 800 Hz Motion Clarity, digitális zajcsökkentés, Smart TV rendszer, Eco szenzor, HDMI Simplink, rögzítés külső USB adattárolóra, EPG, médialejátszó, 3D World, History, Dual Play, 3D, 2D-3D konverzió, Magic Remote távirányító, USB klaviatúra és egér kezelése, time-shift
Teljesítményfelvétel 72 watt, készenléti üzemmódban 0,2 watt
Méret 1063 x 628 x 33,4 (állvánnyal 263) mm
Tömeg 17,5 kg (talppal)
Gyártó honlapja www.lg.hu
Termék honlapja LG 47LM765S
Fogyasztói ár kb. 470 000 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés