LG 47LM765S: ilyenek lesznek az LG tévék idén

Mozgásérzékeny távvezérlő és menük

Szimpatikus módon odafigyeltek arra, hogy a fontosabb menüpontok, paraméterek többféle úton is elérhetőek legyenek. Ott van egyrészt a Smart rendszer, ami olyan, mint egy központi pályaudvar: minden helyett kapott benne, és innen bárhova el lehet jutni. Ezen kívül a főbb funkciókhoz a távirányító segítségével közvetlen út vezet, így például a rendszerbeállításokhoz, tehát a képpel, hanggal, gyerekzárral, hálózattal, nyelvvel stb. kapcsolatos opciókhoz is. Ezek a korábbi években már bevált GUI-n keresztül módosíthatóak, aktiválhatóak. Kellően sekély és logikus rendszerről van szó, ahol nehéz eltévedni, sőt az egyek paraméterek, funkciók szerepéről sok esetben még egy felugró ablakban helyet kapó, pársoros leírás is tájékoztatást nyújt.

Ezenkívül még ott van a gyorsmenü is, amelyben csak a legalapvetőbb kép- és hangbeállítások között lehet választani, viszont hasznos lehet, ha valaki gyorsan akar módosítani például a képarányon.

Magic Remote

A készülék dobozából nem hiányozhat a távirányító, amely kialakításában a tavalyi darabokat idézi. A gombok mérete kellően nagy, ráadásul formájuk is eltérő, így idővel szinte vakon is lehet nyomkodni. A dedikált funkciógombok száma megfelelő, a lekerekített élek miatt fogása is kényelmes. Egyedül a színvilággal van gond, hiszen a fényes fekete meglehetősen kényes. A háttérvilágítás hiányzik, viszont ezt némiképp kompenzálják a foszforeszkáló gombok.

Bónuszként a dobozba került az LG mozgásérzékeny távirányítója, a Magic Remote névre hallgató kiegészítő is ami azt mutatja, hogy bevált a tavaly bemutatott első generációs távirányító, amelynek ez egy továbbfejlesztett verziója. Az evolúció jegyében került rá egérgörgő, ami a netes oldalak, illetve a menüpontok közötti gyorsabb lapozást teszi lehetővé, továbbá helyet kapott rajta egy 3D és Smart gomb. Közvetlen kapuként szolgál az alkalmazásboltba és a kurzort sem spórolták le róla. De a lényeg nem is igazán ez, hanem hogy a mozgásérzékelés valóban működik!

Tehát tényleg mintegy varázspálcaként kell hadonászni vele, ráadásul meglehetősen pontos, és sokkal szabadabb mozgást tesz lehetővé, mint a Samsung-féle gesztusalapú rendszer. Ott nagyon kötött a testtartás, ezzel viszont tényleg simán lehet navigálni a kanapéban vagy az ágyban heverészve is. Száz százalékosan képes kiváltani egy tapipadot vagy egeret. Noha a Magic Remote-ban elméletileg található beépített mikrofon, a hangvezérlést az elektronika egyelőre nem támogatja. A vállalat munkatársaitól kapott infók szerint erre nyár közepéig biztosan várni kell.

A Magic Remote egyébként arra is alkalmas, hogy az alkalmazásboltból letölthető ügyességi játékok némelyikét irányítsa vele az ember, ilyenkor olyan, mint egy Wii kontroller. Azonban ezekből sajnos egyelőre még kicsit kevés van és nem is túl bonyolult darabok, de a jövőben remélhetőleg változik majd a helyzet. A tv képes együttműködni az USB porton keresztül csatlakoztatott egérrel és billentyűzettel, ami jelentősen megkönnyíti például a böngésző, illetve egyes widgetek, applikációk használatát.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés