Három X58-as chipset köré épülő alaplap
A teszteléshez rendelkezésünkre álló idő szűkössége miatt az alaplapokkal nem volt időnk behatóbban megismerkedni, ezért itt és most csak arra koncentrálunk, amit sikerült róluk kideríteni. A működésük egyébként sem volt makulátlan, olyan alaplapokról van szó, melyeket egy még meg sem jelent processzor alá szántak, a bétás BIOS-ok kiforrottságát pedig jól ismeri mindenki... Az Intel a Nehalemet a csúcsszegmensbe szánja; az alaplapok felszereltsége, illetve ára is ezt tükrözi. Mindhárom típus az X58-as chipkészlet köré épül, és ismerve az Asust és az MSI-t, sejthető, hogy mindent megtesznek azért, hogy vásárlóik elégedettek legyenek. Az Asus P6T Deluxe, az MSI Eclipse, illetve a processzorhoz mellékelt Intel DX58SO került terítékre.
Egy számítástechnikai boltban járva elsőként az alaplapok csomagolása szúr szemet a vevőnek, ezen a téren az Asus és az MSI általában igyekszik valami szépet alkotni: a P6T Deluxe doboza kinyitható, mint egy képeskönyv, az MSI Eclipse dobozán pedig egy sugárnyalábszerű jelenség látható. A mellékelt kellékek tekintetében mindkét gyártó beladott apait-anyait, itt már nincs helye a zsugoriságnak, a leírásokon és meghajtóprogramokat tartalmazó CD-ken kívül találunk IDE, floppy és SATA-kábeleket, hátlapi takarólemezt, molex-SATA tápcsatlakozó-átalakítót, illetve CrossFire-hidat, amiből az Asus csak egyet, az MSI viszont kettőt csomagolt a dobozba. Az Asus mellékel még egy három USB portos hátoldali kivezetést, az MSI viszont a FireWire és SATA kivezetésekre is gondolt. Az Intel DX58SO-ból csak egy OEM változatot kaptunk kézhez, amihez csak néhány kábel járt, de a dobozos változathoz valószínűleg több mindent adnak majd (egyelőre nem tudjuk, hogy mit, mert az alaplap nem szerepel a gyártó weboldalán).
Asus P6T Deluxe / MSI Eclipse / Intel DX58SO [+]
A három alaplap három különböző egyéniség. Mindhárom fekete NYÁK-on nyugszik, és a gyártóra jellemző körítéssel rendelkezik. Amit talán érdemes azonnal kiemelni, az a memóriafoglalatok száma és elhelyezkedése. A Nehalem memóriavezérlője háromcsatornás, és ez az alaplapokon is kézzelfogható jelenség: az Asus és az MSI hat-hat memóriafoglalattal rendelkezik, fekete-sárga és kék-fekete színnel elválasztva őket egymástól. Az Intel DX58SO-n csak négy foglalat található, de ezen a típuson is jól látható, hogy a négyből három foglalatnak ugyanolyan színe van. A háromcsatornás memóriavezérlő hallatán nem kell megrémülni, ugyanis a Nehalem két memóriamodullal is tökéletesen elboldogul (hogy ez milyen hatással van a teljesítményre, azzal később foglalkozunk). Az Asus és az MSI szokásukhoz híven egy hőcsöves rendszerrel kötötte össze a lapkakészlet két tagját, illetve a processzor mellett található mosfeteket, az Asus még egy kis felszerelhető ventilátort is mellékelt hozzá, ha esetleg tuningra kerülne sor. A heatpipe-okkal nem volt különösebb problémánk, de az MSI Eclipse-en a gyári Intel hűtő miatt kicsit görbítgetni kellett a lamellákon, az MSI-nek talán illene erre odafigyelni (a gyári hűtőről van szó, a különböző speckó hűtők felszerelése más kérdés). Mindhárom alaplap a foglalatok és csatlakozók garmadájával lett felszerelve, a CrossFireX kiépítése szempontjából talán az MSI Eclipse sikerült a legjobban, hiszen a PCIe x16-os foglalatok messzire kerültek egymástól, míg az Intel DX58SO ezt a módot egyáltalán nem is támogatja, hiszen csak két PCIe x16-os bővítőhelyet találunk rajta.
Az alaplapok a legkülönbözőbb módokon segítenek a túlhajtásban. Az Asus P6T Deluxe-on 16+2 fázisú VRM található, és az alaplap mellé csomagoltak egy OC Palm nevezetű kis bizgentyűt, ami olyan, mint egy tévétávirányító, de tévé helyett az alaplap tuningszekcióját irányíthathatjuk vele valós időben, programok és BIOS nélkül (a tévétávirányítótól azért is különbözik, mert USB-n keresztül csatlakozik az alaplaphoz). A P6T Deluxe természetesen támogatja az EPU-t is, ami a rendszer terhelését figyeli, és ehhez igazítja a tápellátást, illetve felkínálja nekünk az Express Gate néven ismert (1, 2, 3) mini SSD-re előtelepített Linux rendszert is chatelésre, képnézegetésre, internetezésre felkészítve. A Power és Reset gombok lassan szokványossá válnak ebben a szegmensben.
Hirdetés
Az MSI Eclipse a második generációs, DrMOS név mögött meghúzódó fejlettebb alkatrészeket kínálja, melyek kisebb hőtermelés mellett gazdaságosabban üzemelnek, az alaplapon is kevesebb helyet foglalnak, és tuningban szintén extra lendületet biztosítanak. Az alaplap 6+2 fázisú VRM-mel rendelkezik, a gyártó egy utólag felszerelhető LED-es (diagnosztikai) kijelzőt mellékelt hozzá (D-LED 2 kijelző), ami az alaplap különböző állapotait és a processzor hőmérsékletét jelzi ki számunkra (1, 2, 3, 4); ehhez elvileg járna egy külső burkolat is, de mi ilyet nem találtunk a dobozban. Az Eclipse-ről sem hiányozhatnak a külsőleg hozzáférhető Power és Reset gombok, mellettük találjuk a D-LED 2 gombot, amivel váltogathatunk a D-LED-en megjelenő üzenetek között. Nem a tuninghoz kapcsolódik, de meg kell említeni, hogy a gyártó az MSI Eclipse mellé Creative X-Fi hangkártyát mellékel, ami jól szól, de szoftveres megoldás.
Az Intel DX58SO-hoz nem kaptunk semmiféle csecsebecsét, amivel játszadozni lehetne, és az alaplap is inkább csak az alapfunkciók meglétére összpontosít, s bár a 6 fázisú VRM-ről és a Power gombról itt sem kell lemondani, ezeket leszámítva az alaplap nem egy Asus/MSI szint, már ami a különböző technológiákat, fejlesztéseket és jól hangzó reklámokat illeti.
Csatlakozók (Asus / MSI / Intel) [+]
A hátlapi panelek alaposan megváltoztak az elmúlt időszakban. A PS2-portokat már csak az MSI tekinti szívügyének, az Asuson már csak egy van belőle, az Intel DX58SO-n pedig egy sem. A PS2-portok helyett lehetőségünk van rengeteg USB használatára, és az eSATA, illetve FireWire csatlakozók is egyre általánosabbak. Az Asus és az MSI ezeken kívül két Ethernet aljzattal rendelkezik, ráadásul az Eclipse-en van még CMOS Clear gomb is. A szokásos audioportok az MSI-ről a külső hangkártya miatt hiányoznak. SPDIF portokat találunk az Asuson és az Intelen is, az MSI esetében ezt ismét csak a külső hangkártyán kell keresni (egyetlen optikai kimenetet találunk rajta).
BIOS
Alaplap típusa | Asus P6T Deluxe | MSI Eclipse | Intel DX58SO | |
BIOS típusa | AMI | AMI | AMI | |
Beállítható FSB (internal base clock) | 100-500 MHz | 100-800 MHz | 133-240 MHz | |
Szorzó (csak Extreme Edition) | 12x és 63x között | - | 12x és 63x között | |
Állítható PCIe órajel | 100-200 MHz | 100-200 MHz | 100-110 MHz | |
QPI Data Rate | 4800, 5866, 6400 | 4800, 5866, 6400 GT | 4,8, 5,866, 6,4 GT/s | |
DRAM szorzók ("lockolt" CPU-k esetében maximum DDR3-1066) | DDR3-800, DDR3-1066, DDR3-1333, DDR3-1600, DDR3-1866, DDR3-2133 | 6, 8, 10, 12 | 6, 8, 10, 12 | |
UCLK (uncore clock ratio) | 2133 és 5600 között 133 MHz-es lépésekben | - | szorzóval | |
Beállítható feszültségek | ||||
CPU | 0,85000 V és 2,1000 V között, 0,00625 V lépés | -320 mV és +630 mV között 0,010 V lépés | 1,0000 V és 1,6000 V között 0,0125 V lépés | |
RAM | 1,5 V és 2,46 V között, 0,02 V lépés | 1,20 V és 2,77 V között 0,01 V lépés | 1,50 V és 2,1 V között, 0,02 V lépés | |
QPI | 1,2000 V és 1,90000 V között, 0,00625 V lépés | -320 mV és +630 mV között 0,010 V lépés | 1,150 V és 1,800 V között 0,025 V lépés | |
További feszültségek | CPU pll: 1,80 V és 2,50 V között 0,02 V lépés IOH: 1,10 V és 1,70 V között 0,02 V lépés IOH PCIe: 1,50 V és 2,76 V között 0,02 V lépés ICH: 1,10 V és 1,40 V között 0,10 V lépés ICH PCIe: 1,50 V és 1,80 V között 0,10 V lépés DRAM data ref voltage on CHA/CHB/CHC: 0,395x, 0,630x, 0,005x DRAM ctrl ref voltage on CHA/CHB/CHC: 0,395x, 0,630x, 0,005x load line calibration CPU differential amplitude CPU clock skew IOH clock skew | CPU pll: 1,00 V és 1,80 V között 0,05 V lépés ICH voltage: 0,78 V és 1,73 V között 0,010 V lépés IOH voltage: 0,70 V és 2,13 V között 0,01-0,05 V lépés DDR_vref_ca_a/b/c: 0,435 V és 1,125 V között 0,05 V lépés DDR_vref_dq_a/b/c: 0,435 V és 1,125 V között 0,05 V lépés CPU amplitude control: 700, 800, 900, 1000 mV PCI Express amplitude control: 700, 800, 900, 1000 mV CPU clock skew MCH clock skew | Dynamic CPU Voltage Offset (mV): 0 és 494 között 6-7 mV-os lépés IOH voltage override: 1,100 V és 1,500 V között 0,025 V lépés TDC current limit override (amps): 0 és 500 között TDP power limit override (watts): 0 és 500 között |
Ami a tuningot illeti, nem jutottunk sokra az alaplapok közül egyikkel sem, egyrészt az alaplapi BIOS-ok kiforratlansága miatt, másrészt pedig azért, mert az Intel csak későn tájékoztatott minket a túlhajtás mikéntjéről, de arra azért sikerült rájönnünk, hogy a Nehalemet nem olyan pofonegyszerű túlhajtani, mint egy Core 2 Duót vagy Athlon 64-et. A Core i7-965 órajelét háromféleképpen lehet megemelni: szorzóemeléssel, "FSB"-emeléssel vagy természetesen úgy, ha mindkettőt megváltoztatjuk. Az "FSB"-t mindössze 150 MHz-ig sikerült túlhajtani annak ellenére, hogy a memória és a QPI szorzóját visszább vettük: ez végül 3,6 GHz-es órajelet eredményezett. Szorzóemeléssel sem jutottunk előbbre, ugyan az alapértelmezés szerinti 24-es szorzó helyett sikerült a 25-ös szorzót beállítani, de a maximálisan elérhető órajel 3,6 GHz maradt.
A Core i7-920-ban már működik a túlhajtást megakadályó funkció (Overspeed protection), így a szorzó állítására nincs módunk, tehát csak az "FSB" emelésével van esélyünk a plusz MHz-ek kifacsarására, és végülis a 160 MHz-es FSB-t, azaz a 3,36 GHz-es órajelet akár tekinthetnénk sikeresnek is, de ennél azért többre számítottunk, főleg a Core 2-esek után. Napokkal a tesztelés után kaptunk egy dokumentumot a túlhajtásra vonatkozóan, miszerint az Intel alaplapban még a túlhajtást megelőzően a TDC current limit override (amps) és TDP power limit override (watts) opciók értékét meg kell emelni, mindezt a Turbo Boost opció bekapcsolása után. Ezzel két problémánk van: először is a BIOS-ban nincs Turbo Boost opció, a helyén Intel Dynamic Speed Technology menüpont látható (lásd a fényképeket), de ettől még el lehetne tekinteni, mivel csak a menüpont neve más. Másrészt a limit megemelésével (illetve minden mással, ami a képen látható) mi is megpróbálkoztunk, de nem jártunk sikerrel. Az Asus P6T Deluxe-szal kb. ugyaneddig jutottunk, az MSI-vel pedig még odáig sem, hogy tuning: a BIOS elmentése után fekete képernyő fogadott minket. Összegezve mindezt, egyelőre nincsenek túl jó tapasztalataink, de ezek remélhetőleg csak az alaplapok és a saját hibáink miatt alakultak így, és később már tapasztaltabban, kiforrott BIOS-okkal sikerrel fogunk járni.
Egy kis ízelítő a Core i7-920 teljesítményéből 3364 MHz-en [+]
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!