Hirdetés

A régóta várt Intel Ivy Bridge tesztje

Tuning és clock 2 clock összevetés

Szokás szerint most is megnéztük, hogy mekkora órajeltartalék lapul még a főszereplő processzorban. Az i7-3770K esetében szerencsére viszonylag könnyű dolgunk volt, hisz a "K" jelölésből adódóan a főszereplő szorzózármentes.


[+]

Tuning terén is hozott néhány újítást az Ivy Bridge. A szorzót a CPU magok esetében 63-ig állíthatjuk szabadon, míg az IGP-nél 60-ig, ráadásul nagyobb szabadságot kapnak a tuningőrültek a memória túlhajtására is. A fix 266 MHz-es lépcsők mellett megjelentek a 200 MHz-esek is, ráadásul a BCLK piszkálása nélkül felmehetünk egészen 2666 MHz-ig, feltéve hogy a modulok bírják azt a tempót.

Az Intel a túlhajtáshoz mellékelt egy kisebb útmutatót is saját tervezésű alaplapjához. Ebben az áll, hogy a TDP-t és a túláramlimitet is a lehető legnagyobb értékre kell állítani, majd a turbó szorzóját emelni. Emellé 1,32 voltig mertük emelni a processzor üzemi feszültségét, amivel a végeredmény egy stabil 4700 MHz lett.

Előzetesen a kisebb, 22 nm-es csíkszélesség okán egy kicsit jobb eredményre számítottunk, hisz hasonló órajelet a Sandy Bride alapú megoldásokból is ki tudtunk már hozni. Természetesen egyetlen CPU-ból nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni, hisz azonos modellen belül is láthattunk már nagy különbségeket.

A feszültség és az órajel emelésének hatására természetesen most is alaposan megugrott a fogyasztás.

Végül a tuning hatását különböző alkalmazások alatt is megmértük.

A tuning itt még nem ért véget, hisz az i7-3770K tartalmaz még egy GPU-t is, aminek az órajelét szintén feljebb lehet tornázni. Így a 4700 MHz-es CPU magok mellé még 1500 MHz-re emeltük az IGP maximális órajelét, valamint a memóriákat 1866 MHz-re állítottuk.

A masszív IGP-órajelemelés hatásának látható eredményei voltak, ugyanis úgy 30%-kal magasabb képkockaszámot mértünk. Ez már elég volt ahhoz, hogy Crysis Warhead alatt a HD Graphics 4000 befogja a Llanót.

Arra is vetettünk egy gyors pillantást, hogy a RAM modulok órajele mennyiben befolyásolja a 3D-s megjelenítés sebességét.

Jól látható, hogy a Sandy Bridge-hez hasonlóan az Ivy Bridge-et sem hatja meg különösebben a RAM órajele, és ezzel együtt a sebessége sem.

Legvégül azt is megnéztük, hogy teljesen azonos körülmények között mennyivel gyorsabb az Ivy Bridge elődjénél. A processzorok órajelét 3400 MHz-re fixáltuk, a turbót kikapcsoltuk, valamint a memória órajelét mindkét CPU esetében 1600 MHz-re állítottuk be.

A Sandy Bridge és Ivy Bridge azonos órajelen
Alkalmazás Sandy Bridge @3,4 GHz
(DDR3-1600)
Ivy Bridge @3,4 GHz
(DDR3-1600)
Különbség az Ivy Bridge javára
WinRAR tömörítés (mp) 43 40 7%
7-Zip tömörítés (mp) 60 55 8%
Cinebench R11.5 (pont) 6,62 6,88 4%
3ds max 2012 (mp) 128 124 3%
Indigo v2.4.13 (pont) 171,88 178,45 4%
Adobe After Effects (mp) 232 223 4%
Adobe Premier Pro (mp) 38 35 8%
Adobe Photoshop (mp) 65 63 3%
Sony Vegas 10.0e (mp) 37 35 5%
Powerdirector 9 (mp) 56 53 5%
Sorenson Squeeze (mp) 53 50 5%
DivX kódolás (mp) 51 49 4%
XviD kódolás (mp) 108 104 4%
x264 (fps) 65,81 70,82 8%
Cockos Reaper (mp) 31 30 3%
Apache (pont) 3773 3935 5%
AVG Antivirus (mp) 101 96 5%

Látható, hogy ilyen körülmények között alkalmazástól függően 3-8% az Ivy Bridge előnye a Sandy Bridge-hez képest.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés