Hard Disk Sentinel: S.M.A.R.T., okosan

Merevlemezünk értékelése, adataink védelme

Önmagában, ha a merevlemez kondíciója alacsony, nem jelenti azt, hogy a merevlemez biztosan meg fog hibásodni az elkövetkezendő időszakban (ehhez tüzetesebb – nem szoftveres – vizsgálatok szükségesek), de reális esély van rá. A korábbi példában említett merevlemez problémája nehezen detektálható, valóban kevés nyomot hagy a S.M.A.R.T. táblázatban. Más probléma esetén más merevlemezek (akár ennél alacsonyabb kondícióértékkel is) nem kizárt, hogy hosszú ideig üzemelnek még; például rövid ideig tartó túl nagy hőmérséklet, nem megfelelő tápellátás által okozott problémák maguktól nem javulnak meg, de az ok elhárításával a merevlemez további élettartama meghosszabbítható. Mindazonáltal az ilyen lemezeket érdemesebb fokozottabb figyelemmel működtetni, és gondoskodni róla, hogy a tárolt adatok egy másik, lehetőség szerint jobb állapotú eszközön is rendelkezésre álljanak.

További néhézségek a S.M.A.R.T. körül

A korábban említett, meghajtóprogrammal és vezérlővel kapcsolatos problémák mellett jellemzően gondot jelent a külső házba szerelt merevlemezek S.M.A.R.T. adatainak lekérése, ugyanis egyelőre csak kevés olyan chipset van, amelyik az USB vagy FireWire kapcsolaton is átküldi a S.M.A.R.T. értékeket. Itt sajnos nem lehet mást tenni, mint reménykedni, hogy a gyártók mihamarabb jobb belátásra térnek, és a S.M.A.R.T.-ot megfelelően kezelő termékeket dobnak piacra, illetve külső merevlemezek vagy házak vásárlásakor érdemes tájékozódni, hogy a kiszemelt eszköz hogyan viszonyul a problémához. A Hard Disk Sentinel weboldalán elérhető egy rendszeresen frissülő kompatibilitási lista.

Hogyan vigyázzunk merevlemezünkre?

Alapvető fontosságú, hogy merevlemezünket megfelelő környezetben üzemeltessük, és ez rögtön a számítógép-konfigurációval kezdődik. Gyenge minőségű alkatrészekből összeállított konfiguráció is vezethet adatvesztéshez: egy ingadozó tápegység vagy kontakthibás tápcsatlakozó miatt is keletkezhetnek hibák, a megfelelő túlfeszültség elleni védelem hiánya pedig táphiba esetén könnyen vezet füstölgő komponensekhez. Egy sérült vagy hibás adatkábel is okozhat adatvesztést.

Elsőrangú környezeti paraméter a merevlemez hőmérséklete, és a mai diszkek a többi belső komponenshez hasonlóan szeretnek melegedni, így a hűtésükről érdemes gondoskodni a megfelelő élettartam és adatbiztonság elősegítése érdekében. Egy kevés légáramlás is már nagyon sokat segíthet.

A merevlemezek nagyon nem kedvelik a mozgatást, ütögetést, kiváltképp működés közben. Pedig a diszkek specifikációit böngészve első ránézésre hatalmas gyorsulásértékek vannak megadva, amit ki kell bírjanak, főleg a mobilitásra tervezett notebook-meghajtók. Evidens módon az ütések jelentős gyorsulást jelentenek, de már egy kisebb esés (például élére állított diszk eldőlése) is veszélyes lehet – itt a landoláskor bekövetkező lassulás (negatív gyorsulás) a veszélyes. A merevlemezek olykor meglepően „sokat” kibírnak, azonban nem kizárt, hogy a külsőre hibátlannak tűnő merevlemez jelentős belső károsodást szenvedett, bár még működőképes. A S.M.A.R.T. mezők elemzése fényt tud deríteni ilyen esetekben is a valós állapotra, de bölcsebb óvatosan kezelni diszkjeinket. Működés közben ne mozgassuk, és csak megfelelő csomagolásban és körültekintés mellett szállítsuk azokat. Notebook esetében is a géppel mindig lehetőleg stabil felületen dolgozzunk, és csak standby vagy hibernált állapotban mozgassuk azt. Amennyiben gyakran kell bekapcsolt notebookkal mozognunk, válasszunk olyan típust, amely gyorsulásérzékelős merevlemez-védelemmel van ellátva, és ez által jobban képes védekezni a rázkódások és ütések ellen.

És a RAID meg az archiválás?

A RAID célja alapvetően az üzembiztosság fenntartása, hogy meghibásodó adattároló esetén is működőképes maradjon a rendszer. Sok helyen (a notebookoknál tipikusan) általában nincs is lehetőség redundáns háttértár használatára. A RAID alkalmazásának célszerűsége erősen függ a felhasználástól, mélységében egy külön elemzés tárgya lehet – alapvetően nem csodaszer az asztali PC-k felhasználói számára.

Az archiválás vagyis a biztonsági másolat készítésének célja pedig az adatbiztonság. A legjobb lokális védelem sem ér semmit, ha a teljes számítógép megsemmisül (tűz, beázás stb.), vagy eltűnik (lopás, notebook elvesztése). Az archiválás szintén szerteágazó témakör – a legfontosabb azonban, hogy valamilyen formában és rendszerességgel készítsünk biztonsági másolatot adatainkról, a többi elővigyázatossági intézkedés mellett is.

Adatbiztonsági checklist S.M.A.R.T.-alapokon:

  • használjunk minőségi komponenseket PC-nkhez;
  • gondoskodjunk a megfelelő üzemeltetési körülményekről, védjük diszkjeinket a túlmelegedéstől és a mozgatástól;
  • a BIOS-ban engedélyezzük a merevlemezekre a S.M.A.R.T. funkciót;
  • telepítsünk egy megfelelő, valós idejű S.M.A.R.T.-figyelő szoftvert;
  • vegyük komolyan a szoftver riasztásait, és időben cseréljük az elhasználódott merevlemezt;
  • a fontos adatainkról rendszeresen készítsünk biztonsági másolatot.

A S.M.A.R.T. nem univerzális csodaszer, még egy intelligens elemzőszoftverrel kiegészítve sem. A fontos adatainkat kezeljük értékként, válasszunk nekik jó minőségű adathordozót, és rendszeresen készítsünk biztonsági másolatokat.

A Hard Disk Sentinel kitűnő segítséget nyújt merevlemezünk valós állapotának szemmel tartására és adataink megelőző védelmére. Legnagyobb előnye, hogy valódi meghibásodási esetek feldolgozásán alapul, az értékelő mechanizmusa nem csupán a sokszor félrevezető gyári S.M.A.R.T. értékeket jelzi ki, hanem a merevlemezhibák előfordulásának statisztikai jellegéhez mérten pontosabb képet nyújt diszkünk állapotáról.

 

Hard Disk Sentinel

karib

A cikk alapjául Máthé János a S.M.A.R.T.-ról készült elemzése szolgált, az anyag az alkotó hozzájárulásával lett felhasználva. A S.M.A.R.T. iránt behatóan érdeklődő olvasóinknak ajánljuk az eredeti publikáció tanulmányozását.

Azóta történt

  • 750 GB-os nagymenők

    Négy gyártó 750 GB-os merevlemezeit teszteltük. Vajon a kapacitás növelése mellett más előnyökkel is jár a fejlesztés?

Előzmények

Hirdetés