Tapasztalatok, értékelés
Hogy három hét, jó pár száz km és több ezer méternyi mászás során milyen benyomásokat szereztünk az Edge 1050-ről? Nos, bizonyos szempontból jobb lett a készülék annál, amit vártunk, de az is kiderült számunkra, hogy nem feltétlenül a hegyikerékpározás „vadabb” műfajait kedvelők számára ideális. Ami kellemes csalódást okozott, az egyértelműen az üzemidő: folyamatos háttérvilágítással, két párosított ANT+ szenzorral, a legnagyobb pontosságot adó Multiband GNSS pozicionálással és folyamatosan használt navigációval (utasítások nélkül) valóban 20 óra körüli működési időt kaptunk, ami gyakorlatilag két teljes napnyi tekerést jelent a töltések között. Igen, aki ennél többet szeretne, komolyabb bikepacking túrára megy – például a Silk Roadon akar részt venni –, annak ott van az Edge 1040 Solar, de az átlagosabb túrázóknak a 1050 is bőven elég kitartó.
Hirdetés
Nagyon tetszett az új kijelző is, fényerőben, élességben és reszponzivitásban egyértelműen szintlépés a korábbiakhoz képest, és a piac legjobbja is egyben – már-már eléri azt a szintet, amit egy modern felsőkategóriás telefontól kapunk. Viszont fontos, hogy itt, ha látni akarjuk a képet, akkor folyamatosan mennie kell a háttérvilágításnak, ez éjszaka már néha zavaró, néha örültünk volna, ha rendelkezésre állna egy még alacsonyabb fényerő-fokozat. Egyéb esetekben viszont az automatika nagyon jól eltalálta a szükséges fénysűrűséget, egyszer sem éreztük kevésnek vagy soknak a háttérvilágítást.
Az, hogy a készülék elképesztően sokat tud, és a kerékpározást sportszerűen űzőknek minden létező segítséget megad, a cég profiljának ismeretében egyáltalán nem meglepő. Az edzéstervezés, a pályákhoz passzoló erőnléti terv létrehozása, a kitartás (Stamina) előrejelzése mind-mind elég jól bevált. A Stamina, illetve a menet közben ivásra, evésre figyelmeztető jelzések elég konzervatívak, mi kevesebb vízzel és kalóriával is többet mentünk annál, amit a 1050 a végső pontnak jelzett, de tény, hogy három hét nem elég ahhoz, hogy az óra rendesen „megtanulja” határainkat.
Az egyetlen terület, ahol az Edge 1050-et nem éreztük tökéletesnek, az a komolyabb hegyikerékpározás. Itt sem a tudásával, működésével van baj, hanem inkább a kialakítással, egyszerűen nagy, nehéz úgy felszerelni a bringára, hogy ne legyen esésnél, lerúgásnál sérülésnek kitéve. A modern, rövid stucnikon egyértelműen kilóg a kormány elé, egy 80-90 mm-es szár kell ahhoz, hogy ezt elkerüljük. A másik ok pedig a gombok hiánya: mivel mindenre az érintőképernyő használandó, ha saras, koszos a kesztyű, a bringa, akkor bizony ezzel a saras kézzel fogjuk majd a képernyőt bökdösni, potenciálisan összekarcolva azt (vagy a kötelezően felrakandó védőfóliát).
Garmin Edge 1050 kerékpáros komputer
Wombath
A Garmin Edge 1050-et a Garmin Magyarország bocsátotta rendelkezésünkre.